Gyurkity Péter

Saját játékstúdiót alapít a Netflix

Finnországra esett a választás, eközben tovább optimalizálják a meglévő platformot.

A Netflix nem is olyan rég bevezetett megoldásáról legutóbb az Assassin's Creed-sorozat készülőben lévő példányai kapcsán írtunk, a jelek szerint legalább egy új játékot elérhetővé tesznek majd a platformon. A cég most két újabb bejelentéssel jelezte, hogy nagyon is komolyan gondolják a szegmens támogatását.

Az illetékesek a hivatalos oldalon tették elérhetővé a közleményt, amelyben már egy saját játékstúdió megalapítását vetítik előre. Erre a tervek szerint Finnországban kerítenek sort, amely szerintük ideális helyszín, mivel bőven van miből meríteni, legalábbis ami a helyi tehetségeket és meglévő tapasztalatokat illeti. Leszögezik, hogy még a korai fázisban járnak, így a konkrét eredményekre várni kell, viszont a lépés mindenképpen erős jelzés, hogy valóban elkötelezettek a játékok területe iránt, ennek köszönhetően pedig az elkövetkező években további érdekes bejelentésekre számíthatunk.

Alig egy nappal később bukkant fel egy másik hivatalos bejelentés, amely viszont már a meglévő platform további optimalizációjára vonatkozik. Ebben arról olvashatunk, hogy a felhasználók innentől kezdve egységes, kifejezetten a játékok területén használt neveket alkalmazhatnak majd, amelyek az egyes címeken belül, illetve a különböző ranglistákon is felbukkannak majd, ez pedig megkönnyíti a résztvevők azonosítását. Androidos készülékeken a „Create your Netflix game handle” opció teszi ezt lehetővé számunkra, iOS alatt viszont a Rival Pirates vagy a Lucky Luna játékot kell letöltenünk ahhoz, hogy megkapjuk a szükséges felugró ablakot.

Többjátékos üzemmódban innentől kezdve gyorsan szemügyre vehetjük, hogy pontosan ki ellen küzdünk, a többi alkotásban pedig a ranglisták mutatják majd meg, hogy ki melyik helyen áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!