A PC-s játékokat emeli ki a Microsoft

Átnevezik az Xbox Game Pass erre vonatkozó részét, hogy több felhasználót győzzenek meg.

A napokban olvashattunk arról, hogy a Sony a Game Pass ellenfelét készíti elő, vagyis a japán óriás a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt helyezne saját előfizetéses platformjára, annak további terjeszkedésére. A Microsoft sem tétlenkedik, ők a fenti átnevezés révén tennék egyértelművé a PC-játékok elérhetőségét.

A redmondi cég illetékes részlege a The Game Awards 2021 alatt jelentette be, hogy az Xbox Game Pass for PC a jövőben a jóval egyértelműbb PC Game Pass néven lesz elérhető, ezzel pedig a meglévő előfizetéses csomagot választó játékosok könnyebben, az esetleges félreértések nélkül válogathatnak majd a konzolos, valamint a hagyományos PC-s játékok között. A névmódosítás mellett a változtatások részletes listáját is közzétették, az alább beágyazott videóban pedig az ilyenkor szokásos promóciót vehetjük szemügyre, bár előbbi nyilván jóval fontosabb számunkra, hiszen ebből mindenki megtudja, hogy pontosan miről is van szó.


A felsorolásból gyorsan kiderül, hogy többnyire kozmetikai jellegű változásokat várhatunk az új verziótól, ezek azonban előrevetítik a két kínálat jobb elkülönítését. A lényeg (és az elsődleges cél) természetesen a PC-s játékok elérhetőségének kihangsúlyozása, ezzel a lépéssel pedig az előfizetéses platform tulajdonképpen 3 eltérő részből áll majd, hiszen az Xbox Game Pass mellett immár a PC Game Pass, valamint az Xbox Game Pass Ultimate lesz elérhető szabadon választható opcióként. A bejelentést néhány nappal később követte az újabb prezentáció, amelyben már az első napon elérhető címeket sorolták fel, így képet alkothatunk arról, hogy a fenti ajánlaton belül mire helyezik a hangsúlyt.

Eszerint a listában a Sniper Elite 5, a Cities: Skylines, Airports, a Pigeon Simulator, a Trek to Yomi, illetve néhány további alkotás bukkan fel kiemelt termékként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dregnarr1 #4
    Sokan nem tudják, de ha az Xbox game pass megvan, az EA game pass is jár hozzá zsír ingyen, így az EA launcher játékai is benne vannak.
  • Sir Cryalot #3
    Lmao
  • robicarlos6 #2
    Konzolom játszom már de anno pc-n is toltam és nyugodtan beszélhetek minden pc-s nevében... Nem a rohadt nevet kéne változtatni, hanem a MS pc-s "ökoszisztémáját" és az azon dolgozó kiscsoportos gyerekeket dobni a fenébe és értelmes hozzáértő kezekbe illetve keretek közé rakni. Ekkora egy moslék megvalósítást ami a pc-s game passnál van ember nem látott még szoftware téren. Elnézve a ms többi ténykedését baszki emberi ésszel fel nem lehet fogni hogy ez is a ms műve..Egy kokány moslék mocsadék az egész úgy ahogy van , mást nem lehet rá mondani.

    Érdekesnek tartom máig hogy studiókat milliárdokért venni és AAA címek kiadoinak milliókat csengetni a 0 day game pass miatt arra van pénz ,de hogy egy értelmes rendszert a játékoknak összedobjanak áááááááá

    "A game passban a játékok 90%-a eladhatatlan..."

    Még szerencse hogy csak szerinted.
    Utoljára szerkesztette: robicarlos6, 2021.12.15. 07:49:49
  • monk00 #1
    A game passban a játékok 90%-a eladhatatlan. Legyen benne több belsőszemszöges lövöldözős játék, és azonnal előfizetnek jó pár millióan még. De addig hiába emelnek ki akármit... A játékosok nem hülyék