Gyurkity Péter

Jövőre csúszik a GTA V frissítése

Az új konzolokra szánt változat ugyanis csak jövő márciusra készül el.

A GTA-franchise kapcsán nemrég arról számoltunk be, hogy a játékosok tömegei által használt, kifejezetten népszerű modok ellen lép fel a Take-Two, ezzel negatív visszhangot váltva ki a felhasználók oldalán, eközben azonban már dolgoztak a fejlesztés friss változatán, amelynek megjelenését az idei év vége előtt ígérték. Most kiderült, hogy erre idén már biztosan nem kerül sor.

A múlt héten lezajlott PlayStation Showcase alatt árulták el az illetékesek, hogy az Xbox Series X és S, valamint a PlayStation 5 konzolokra szánt, némi módosításon átesett példány csak jövő márciusra áll majd össze, vagyis a hivatalos megjelenésre egészen addig várnunk kell. Az általuk közzétett előzetes, amely alább beágyazva is megtekinthető, azt mutatja meg nekünk, hogy elsősorban a külalakon javítanának, kihasználva az erősebb hardver által kínált opciókat, viszont a játékot magát is kibővítenék, bár ennek pontos részleteit csak később, az elkövetkező hónapok során árulnák el az érdeklődőknek, vagyis a bemutató során sok kérdőjel maradt még ezzel kapcsolatban.


A grafika minőségének emelése mellett a sokkal jobb töltési időket említhetjük meg kiemelt helyen, ezt ugyanis az új konzolok SSD-meghajtói teszik majd lehetővé. A GTA Online esetében ez egyes autók felgyorsulásához vezet, ugyanis az adott konzolokon szintén gyorsabban tölthetjük majd be az adatokat, míg az egyjátékos üzemmódban a különböző karakterek közötti váltogatás lesz jóval gyorsabb és kényelmesebb, hiszen többé nem kell majd a felülnézetben gyönyörködnünk, amíg a készülék betölti a szükséges részleteket – ez a korábbi konzolgeneráció esetében még mindig így van.

A Sony együttműködése révén több kedvezményhez is juthatunk, eszerint a PS Plus regisztrált tagjai a megjelenésig tartó időszakban havonta 1 millió, a játékon belül használható fizetőeszközhöz jutnak, míg a GTA Online különálló verziója a PS5-tulajdonosok számára a debütálást követő első három hónap során ingyenes lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!