SG.hu
Paradise Lost
Kiadó: All in! Games
Fejlesztő: PolyAmorous
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4400E processzor, Nvidia GeForce GTX 960 grafikus kártya, 4 GB RAM, 30 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-610 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely
Hasonló játékok: Firewatch, Vanishing of Ethan Carter, What Remains of Edith Finch
Kategória: kalandjáték
Újabb sétaszimulátor bukkant fel a színen egy alternatív múltat feszegető történettel a főszerepben, mely egy aprócska indie stúdió alkotásaként született, azonban meglepően maradandó nyomot hagyott bennünk. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Paradise Lost!
Igencsak vegyesnek tekinthető a mai játékiparban az úgynevezett sétaszimulátorok megítélése, hiszen valaki odáig van a felfedezésre és rejtélyekre koncentráló alkotásokért, másokat azonban az őrületbe kerget ez a koncepció. Nyilván nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy egy rendkívül érzékeny műfajról van szó, melyben a jó történet és a látvány egy hangyányit sem lehet gyenge, hiszen a játékmenetnek nincs olyan eleme, ami el tudná vinni a hátán a produkciót, így például nem hivatkozhatunk bonyolult fejtörőkre, mert azok szinte egyáltalán nincsenek.
Noha a Paradise Lost kapcsán voltak fenntartásaink, hiszen az első komolyabb projekt a fejlesztők életében, illetve a második világháborúhoz kapcsolódó történetek is eléggé elcsépeltek már, de végül azért sikerült megolvasztania a jégszívünket az alkotóknak, hiszen a maguk módján egy kellemes kis kalandot raktak össze. A végeredmény talán nem éri el a Firewatch minőségét, de azért igyekezett felzárkózni hozzá, így főként a történet szempontjából nagyon jól szórakoztunk vele.
A cselekmény főszereplője egy Szymon nevű lengyel kisfiú, aki nem sokkal azelőtt veszíti el az édesanyját, hogy megkapjuk felette az irányítást, így az események a gyász egyes fázisait dolgozzák fel. Ez azonban csak a Paradise Lost egyik arca. A másik a háttér, mely a második világháborúig vezethető vissza, pontosabban egy alternatív múltba, aminek részeként a világégés a hatvanas évek végéig elhúzódott, miután a náci tudósoknak sikerült kifejleszteniük egy nukleáris fegyvert, amivel gyakorlatilag romokba döntötték az egész planétát.
A felszíni világról sok információnk nem lesz, hiszen Szymon oldalán a föld alá merészkedünk, miután ráakadunk egy titkos katonai bunkerre, ahol meglepő módon egy fotót találunk az édesanyánkról, illetve mellette egy rejtélyes alakról. Mivel hősünk azt hiszi, hogy a bunker válaszokat adhat a kérdéseire, és kiderítheti az anyukája mellett mosolygó rejtélyes alak kilétét, egyre mélyebbre merészkedik az építményben, és csakhamar elképesztő felfedezést tesz.
A kérdéses bunker ugyanis nem egy egyszerű kis erődítmény. Ezt 1945-ben célirányosan építették a németek mint egy lejáratot egy óriási föld alatti világba, ahol komplett városokat építettek fel annak érdekében, hogy az árják odalent folytathassák zavartalan életüket. Ezen a ponton érdemes megállni néhány szóra, hiszen egyenesen bődületes, amit itt a készítők egyrészt elképzeltek, másrészt pedig megvalósítottak! Nyilván a virtuális világban bátran szabadjára engedhették a képzeletüket, de így sem estek át a ló másik oldalára, hogy valami tudományos fantasztikummal megfűszerezett, teljes mértékben hihetetlen dolog szülessen meg végeredményül.
Bődületes, hogy milyen részletességgel építettek fel egy komplett föld alatti világot, egy óriási metropoliszt, ahol még vasútállomás, vásárlóutcák, sőt emeletes házak is megtalálhatók voltak. Természetesen mindent körülölel az elhagyatottság, a komor melankólia, miközben nem tudunk sehová sem nézni anélkül, hogy ne szúrná ki a szemünket egy horogkereszt, illetve ne találkoznánk valamilyen náci propagandával. Hihetetlenül hangulatos lett ebből a szempontból a végeredmény, az ember tényleg könnyedén bele tudja élni magát az eseményekbe, melyeket ráadásul némiképpen még irányíthatunk is.
Ennek az oka abban keresendő, hogy rövidesen felvesszük a kapcsolatot odalent egy ismeretlen emberrel, aki egyszerűen csak Ewa néven mutatkozik be, és azon túl, hogy megismerteti velünk a bunker technológiáját, mindemellett még úgy tűnik, hogy az édesanyánkhoz kapcsolódó rejtély megoldásában is segítségünkre lehet. Nem nehéz kitalálni innen már, hogy milyen végkifejlettel záródik a történet, de azt azért elmondanánk, hogy a sztori meglepően ügyesen építi fel magát, még ha nem is tart sokáig az egész kaland, folyamatosan sodródhatunk az árral, sőt többféle végkifejletből sincs hiány.
Nyilván az alternatív történelemről úgy tudjuk majd meg a legtöbbet, ha alaposan felfedezzük a helyszíneket – a régiségek kedvelőinek ez egyébként is maga lesz a Kánaán –, hiszen folyamatosan találunk majd dokumentumokat, feljegyzéseket, sőt szalagos hangfelvételeket is többek között. Tipikusan olyan játék a Paradise Lost, ahol ezeknek az apróságoknak rendkívül fontos szerepük van, hiszen általuk mindennél alaposabban meg lehet ismerni a teljes koncepciót, az egész történet hátterét.
Általánosságban amúgy is elmondható a játékról, hogy a felfedezés, a folyamatos nézelődés a játékmenet legfontosabb elemei, hiszen egy sétaszimulátorról van szó, így hiába szerettünk volna, nem kaptunk a klasszikus kalandokra hajazó fejtörőket, azonban így is sokkal több az interakciós lehetőség, mint a műfajban megjelent többi alkotás esetén. Folyamatosan keresgélnünk kell például a kapcsolókat, de rendszeresen össze is gyűjthetünk majd ezt-azt, miközben helyenként azért kicsit összetettebb feladványok egyaránt várnak ránk. A vasútállomáshoz való kilépéshez például először szereznünk kell majd egy speciális kártyát, azt lepecsételtetni, és a rendszer csak ezt követően enged ki minket a lezárt kapun.
Ez apróság, de az ilyen és ehhez hasonló kis feladatok azért folyamatosan fenntartják az érdeklődésünket, hogy egy pillanatig se érezzük azt: itt gyakorlatilag csak szenvedő alanyai vagyunk az interaktív történetnek, de egyébként akár filmet is nézhetnénk. A Paradise Lost tökéletesen egyensúlyoz a történetközpontú kalandjátékok és a filmes élmények között, éppen annyi interakciót kíván tőlünk, amennyire csak szükség van, egyébként viszont hagyja, hogy élvezzük a történetet, illetve a látványt is, ahol erre lehetőség van.
Grafika: Merthogy a látvány szempontjából van némi lemaradása a játéknak. Egyáltalán nem neveznénk csúnyának, de azért szépnek sem igazán mondanánk, mégpedig azért, mert rendkívül hullámzó a teljesítmény. Vannak helyszínek, melyek egészen gyönyörűek és berendezettek, míg más esetben olyan érzésünk van, mintha egy félkész skiccet kaptunk volna. Még nagyobb a baj, hogy a játék elképesztően optimalizálatlan, ezáltal a megadott gépigény mellett az esetek nagy részében egész jól fut, de olyan fps-zuhanásokat tud produkálni, hogy azt rossz nézni.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel egy belsőnézetes kalandról van szó, ezért különösebben nagy problémák nincsenek hősünk terelgetésével, azonban így sem sikerült teljesen kiegyensúlyozottá tenni az irányítást. Ennek az oka előttünk is ismeretlen, hiszen sokszor lehetetlenség lesz például a kamerát megfelelő irányba állítani, illetve egy interakciót elvégezni, mert annyira pontosnak és precíznek kell lenni hozzá, ami sajnálatos módon már negatívan befolyásolja néha az élményt is.
Játszhatóság: Eltúlzott tartalommal sajnos nem vádolhatjuk a Paradise Lostot, hiszen egy teljes végigjátszás nem tart majd tovább 4-5 óránál, és a többféle végkifejletet leszámítva sem igazán lesz ínyünkre egy azonnali végigjátszás, de egyszer azonban mindenkinek érdemes átélni ezt a történetet, hiszen meglepően egyedi, hangulatos és szívbe markoló is egyben.
Intelligencia, nehézség: Egy sétaszimulátor esetén ezek a pontok nem igazán lényegesek, ezáltal a mesterséges intelligencia gyakorlatilag nem létező fogalom, a nehézséget pedig felesleges számításba venni, hiszen sem elakadni, sem meghalni nem lehet a pályákon, egyszóval aki nagy kihívásra vágyik, az ne itt keresse, ez a stílus nem erről szól.
Hangok, zene: Ezen a ponton érződött talán a leggyakrabban, hogy egy kisebb költségvetésű videojátékról van szó, hiszen főhősünket és Ewát leszámítva gyakran találkozhatunk kritikán aluli szinkronokkal, miközben a zenék tekintetében egyaránt szívesen hallottunk volna több és jobb dallamot.
Összegzés: Noha közel sem tökéletes, és messze áll a kalandjátékok összetettségétől, de a Paradise Lost egy annyira kimagasló történettel és koncepcióval megáldott sztorit tár elénk, és annyira nagy élmény az alternatív történelem egyik elhagyatott föld alatti városában járkálni, hogy az kis túlzással páratlannak tekinthető. Nem váltja majd meg a világot, néhány év múlva talán csak a keménymag emlékszik majd rá, de a Paradise Lost egy olyan sétálószimulátor lett a sorban, amit legalább egyszer muszáj átélnie azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Izgatottan várjuk, hogy ez a tehetséges csapat mivel rukkol majd elő legközelebb, mert ez így elsőre egészen korrekt lett.
Fejlesztő: PolyAmorous
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4400E processzor, Nvidia GeForce GTX 960 grafikus kártya, 4 GB RAM, 30 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-610 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely
Hasonló játékok: Firewatch, Vanishing of Ethan Carter, What Remains of Edith Finch
Kategória: kalandjáték
Újabb sétaszimulátor bukkant fel a színen egy alternatív múltat feszegető történettel a főszerepben, mely egy aprócska indie stúdió alkotásaként született, azonban meglepően maradandó nyomot hagyott bennünk. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Paradise Lost!
Igencsak vegyesnek tekinthető a mai játékiparban az úgynevezett sétaszimulátorok megítélése, hiszen valaki odáig van a felfedezésre és rejtélyekre koncentráló alkotásokért, másokat azonban az őrületbe kerget ez a koncepció. Nyilván nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy egy rendkívül érzékeny műfajról van szó, melyben a jó történet és a látvány egy hangyányit sem lehet gyenge, hiszen a játékmenetnek nincs olyan eleme, ami el tudná vinni a hátán a produkciót, így például nem hivatkozhatunk bonyolult fejtörőkre, mert azok szinte egyáltalán nincsenek.
Noha a Paradise Lost kapcsán voltak fenntartásaink, hiszen az első komolyabb projekt a fejlesztők életében, illetve a második világháborúhoz kapcsolódó történetek is eléggé elcsépeltek már, de végül azért sikerült megolvasztania a jégszívünket az alkotóknak, hiszen a maguk módján egy kellemes kis kalandot raktak össze. A végeredmény talán nem éri el a Firewatch minőségét, de azért igyekezett felzárkózni hozzá, így főként a történet szempontjából nagyon jól szórakoztunk vele.
A cselekmény főszereplője egy Szymon nevű lengyel kisfiú, aki nem sokkal azelőtt veszíti el az édesanyját, hogy megkapjuk felette az irányítást, így az események a gyász egyes fázisait dolgozzák fel. Ez azonban csak a Paradise Lost egyik arca. A másik a háttér, mely a második világháborúig vezethető vissza, pontosabban egy alternatív múltba, aminek részeként a világégés a hatvanas évek végéig elhúzódott, miután a náci tudósoknak sikerült kifejleszteniük egy nukleáris fegyvert, amivel gyakorlatilag romokba döntötték az egész planétát.
A felszíni világról sok információnk nem lesz, hiszen Szymon oldalán a föld alá merészkedünk, miután ráakadunk egy titkos katonai bunkerre, ahol meglepő módon egy fotót találunk az édesanyánkról, illetve mellette egy rejtélyes alakról. Mivel hősünk azt hiszi, hogy a bunker válaszokat adhat a kérdéseire, és kiderítheti az anyukája mellett mosolygó rejtélyes alak kilétét, egyre mélyebbre merészkedik az építményben, és csakhamar elképesztő felfedezést tesz.
A kérdéses bunker ugyanis nem egy egyszerű kis erődítmény. Ezt 1945-ben célirányosan építették a németek mint egy lejáratot egy óriási föld alatti világba, ahol komplett városokat építettek fel annak érdekében, hogy az árják odalent folytathassák zavartalan életüket. Ezen a ponton érdemes megállni néhány szóra, hiszen egyenesen bődületes, amit itt a készítők egyrészt elképzeltek, másrészt pedig megvalósítottak! Nyilván a virtuális világban bátran szabadjára engedhették a képzeletüket, de így sem estek át a ló másik oldalára, hogy valami tudományos fantasztikummal megfűszerezett, teljes mértékben hihetetlen dolog szülessen meg végeredményül.
Bődületes, hogy milyen részletességgel építettek fel egy komplett föld alatti világot, egy óriási metropoliszt, ahol még vasútállomás, vásárlóutcák, sőt emeletes házak is megtalálhatók voltak. Természetesen mindent körülölel az elhagyatottság, a komor melankólia, miközben nem tudunk sehová sem nézni anélkül, hogy ne szúrná ki a szemünket egy horogkereszt, illetve ne találkoznánk valamilyen náci propagandával. Hihetetlenül hangulatos lett ebből a szempontból a végeredmény, az ember tényleg könnyedén bele tudja élni magát az eseményekbe, melyeket ráadásul némiképpen még irányíthatunk is.
Ennek az oka abban keresendő, hogy rövidesen felvesszük a kapcsolatot odalent egy ismeretlen emberrel, aki egyszerűen csak Ewa néven mutatkozik be, és azon túl, hogy megismerteti velünk a bunker technológiáját, mindemellett még úgy tűnik, hogy az édesanyánkhoz kapcsolódó rejtély megoldásában is segítségünkre lehet. Nem nehéz kitalálni innen már, hogy milyen végkifejlettel záródik a történet, de azt azért elmondanánk, hogy a sztori meglepően ügyesen építi fel magát, még ha nem is tart sokáig az egész kaland, folyamatosan sodródhatunk az árral, sőt többféle végkifejletből sincs hiány.
Nyilván az alternatív történelemről úgy tudjuk majd meg a legtöbbet, ha alaposan felfedezzük a helyszíneket – a régiségek kedvelőinek ez egyébként is maga lesz a Kánaán –, hiszen folyamatosan találunk majd dokumentumokat, feljegyzéseket, sőt szalagos hangfelvételeket is többek között. Tipikusan olyan játék a Paradise Lost, ahol ezeknek az apróságoknak rendkívül fontos szerepük van, hiszen általuk mindennél alaposabban meg lehet ismerni a teljes koncepciót, az egész történet hátterét.
Általánosságban amúgy is elmondható a játékról, hogy a felfedezés, a folyamatos nézelődés a játékmenet legfontosabb elemei, hiszen egy sétaszimulátorról van szó, így hiába szerettünk volna, nem kaptunk a klasszikus kalandokra hajazó fejtörőket, azonban így is sokkal több az interakciós lehetőség, mint a műfajban megjelent többi alkotás esetén. Folyamatosan keresgélnünk kell például a kapcsolókat, de rendszeresen össze is gyűjthetünk majd ezt-azt, miközben helyenként azért kicsit összetettebb feladványok egyaránt várnak ránk. A vasútállomáshoz való kilépéshez például először szereznünk kell majd egy speciális kártyát, azt lepecsételtetni, és a rendszer csak ezt követően enged ki minket a lezárt kapun.
Ez apróság, de az ilyen és ehhez hasonló kis feladatok azért folyamatosan fenntartják az érdeklődésünket, hogy egy pillanatig se érezzük azt: itt gyakorlatilag csak szenvedő alanyai vagyunk az interaktív történetnek, de egyébként akár filmet is nézhetnénk. A Paradise Lost tökéletesen egyensúlyoz a történetközpontú kalandjátékok és a filmes élmények között, éppen annyi interakciót kíván tőlünk, amennyire csak szükség van, egyébként viszont hagyja, hogy élvezzük a történetet, illetve a látványt is, ahol erre lehetőség van.
Grafika: Merthogy a látvány szempontjából van némi lemaradása a játéknak. Egyáltalán nem neveznénk csúnyának, de azért szépnek sem igazán mondanánk, mégpedig azért, mert rendkívül hullámzó a teljesítmény. Vannak helyszínek, melyek egészen gyönyörűek és berendezettek, míg más esetben olyan érzésünk van, mintha egy félkész skiccet kaptunk volna. Még nagyobb a baj, hogy a játék elképesztően optimalizálatlan, ezáltal a megadott gépigény mellett az esetek nagy részében egész jól fut, de olyan fps-zuhanásokat tud produkálni, hogy azt rossz nézni.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel egy belsőnézetes kalandról van szó, ezért különösebben nagy problémák nincsenek hősünk terelgetésével, azonban így sem sikerült teljesen kiegyensúlyozottá tenni az irányítást. Ennek az oka előttünk is ismeretlen, hiszen sokszor lehetetlenség lesz például a kamerát megfelelő irányba állítani, illetve egy interakciót elvégezni, mert annyira pontosnak és precíznek kell lenni hozzá, ami sajnálatos módon már negatívan befolyásolja néha az élményt is.
Játszhatóság: Eltúlzott tartalommal sajnos nem vádolhatjuk a Paradise Lostot, hiszen egy teljes végigjátszás nem tart majd tovább 4-5 óránál, és a többféle végkifejletet leszámítva sem igazán lesz ínyünkre egy azonnali végigjátszás, de egyszer azonban mindenkinek érdemes átélni ezt a történetet, hiszen meglepően egyedi, hangulatos és szívbe markoló is egyben.
Intelligencia, nehézség: Egy sétaszimulátor esetén ezek a pontok nem igazán lényegesek, ezáltal a mesterséges intelligencia gyakorlatilag nem létező fogalom, a nehézséget pedig felesleges számításba venni, hiszen sem elakadni, sem meghalni nem lehet a pályákon, egyszóval aki nagy kihívásra vágyik, az ne itt keresse, ez a stílus nem erről szól.
Hangok, zene: Ezen a ponton érződött talán a leggyakrabban, hogy egy kisebb költségvetésű videojátékról van szó, hiszen főhősünket és Ewát leszámítva gyakran találkozhatunk kritikán aluli szinkronokkal, miközben a zenék tekintetében egyaránt szívesen hallottunk volna több és jobb dallamot.
Összegzés: Noha közel sem tökéletes, és messze áll a kalandjátékok összetettségétől, de a Paradise Lost egy annyira kimagasló történettel és koncepcióval megáldott sztorit tár elénk, és annyira nagy élmény az alternatív történelem egyik elhagyatott föld alatti városában járkálni, hogy az kis túlzással páratlannak tekinthető. Nem váltja majd meg a világot, néhány év múlva talán csak a keménymag emlékszik majd rá, de a Paradise Lost egy olyan sétálószimulátor lett a sorban, amit legalább egyszer muszáj átélnie azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt. Izgatottan várjuk, hogy ez a tehetséges csapat mivel rukkol majd elő legközelebb, mert ez így elsőre egészen korrekt lett.