Gyurkity Péter

6 új VR-játékot harangozott be a Sony

Az új eszközök mellett a szoftveres kínálat is kibővül az év végéig.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy már érkezőben van az új PlayStation VR-platform, amely a közvetlen elődhöz képest is sokkal jobb élményt ígér, legalábbis a gyártó állítása szerint. A japán cég most a friss játékok listáját tette közzé, ezek még az idei évben befutnak.

Elsőként az After the Fall jelenik meg a felsorolásban, amely az Arizona Sunshine készítőitől érkezik. Ebben egy posztapokaliptikus világban, az 1980-as évek Los Angelesében, fagyott környezetben küzdhetünk a túlélésért, mégpedig egy co-op FPS formájában. Egyelőre egy rövid trailer megtekinthető ezzel kapcsolatban, néhány héten belül azonban befuthat egy friss videó, amelyben már a játékmenetet is szemügyre vehetjük. Másodikként a Zenith bukkan fel a listán, amely már egy VR MMO, a kaland és akció után éhező játékosokat véve célkeresztbe. A fantáziavilág az alkotók elmondása alapján nagyon részletesen kidolgozott, itt is egy kataklizma után küzdhetünk majd ember (és istenek) ellen, egy újabb katasztrófa megelőzése érdekében. A közzétett videó alább beágyazva megtekinthető.


Harmadik az I Expect You To Die 2: The Spy And The Liar, vagyis a család második tagja, amely 4 évvel később követi a sorban az eredeti példányt. Főszerepben ezúttal is a kémkedés lesz, feladatunk a Zoraxis által kidolgozott terv végrehajtásának megakadályozása, a világdominancia elkerülése érdekében. Az nDreams által fejlesztett Fracked ezzel szemben ismét az akcióra helyezi a hangsúlyt, szerintük olyan kivitelben, amelyet eddig még a különböző VR-platformokon sem láthattunk. Célunk a rosszfiúk által elözönlött helyszínről való megszökés lesz, mint a világ utolsó reménye. A Song in the Smoke egy kifejezetten túlélési játék lesz, egy szép, ám halálos világban, ahol a vadász vagy az áldozat szerepét tölthetjük be.


Március 29-én fut be a DOOM 3: VR Edition, amelyben a kevés túlélő egyikeként küzdhetünk majd az életünkért, néhány olyan új funkcióval, mint a gyors 180-fokos megfordulás, vagy akár a sarkok mögül való gyors kukkantás. Az új hardverek megérkezéséig ezen játékokat a PS4 és a PSVR alatt futtathatjuk majd, ami jó hír a meglévő felhasználóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!