Gyurkity Péter

Két éve vezet a Nintendo Switch

Az eladásoknál nem talál legyőzőre a minikonzol, most újabb rekordok dőlhetnek meg.

A Nintendo kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy búcsúzik a 3DS, amely eredetileg 9 évvel ezelőtt bukkant fel a piacon. Most egyszerre két felmérés mutat rá arra, hogy a Switch eközben már lassan két teljes éve vezeti az eladások listáját, ez pedig a közeljövőben sem fog megváltozni.

Az NPD Group már október folyamán jelezte, hogy komoly ugrásra számítanak az ünnepi szezonban, az amerikai vásárlók részéről ugyanis valóságos roham várható, mind a konzolok, mind pedig az azokon futtatott játékok iránt, ezen ugyanis még a globális pandémia sem változtatott. A napokban ezt az október hónapra vonatkozó számok, majd pedig a részletes harmadik negyedéves jelentés követte a sorban, ezekből pedig az is kiderül, hogy a Nintendo Switch immár 23 hónapja folyamatosan vezeti az eladásokat, mi több, októberben 736 ezer példány adtak el a konzolból, aminél korábban csak a Wii 2008. októberi, 807 ezres adata volt jobb.

Ez mindennél jobban jelzi számunkra, hogy a vásárlói érdeklődés töretlen, bár az nagy kérdés, hogy a most elrajtoló új Xbox és PlayStation 5 mennyiben tudja megszakítani ezt a hosszú sorozatot. Egyelőre úgy tűnik, hogy odaát a darabszámmal lesznek gondok, mivel nem tudják majd gyorsan kielégíteni a vásárlói keresletet, a Switch kapcsán azonban ilyen aggodalmak nincsenek – a cég most közzétett pénzügyi jelentése szerint eddig egyedül az USA-ban 22,5 millió példányt adtak el, míg a globális színtéren 68 millió darabnál tartanak. Ami a játékokat illeti, különösen az Animal Crossing: New Horizons volt népszerű, ami ismét új lendületet adott az eladásoknak.

Erre jön majd rá a fekete péntek és az ilyenkor szokásos nagyobb kereslet, a cég erre egy új ajánlattal készül, hiszen változatlan áron, vagyis 299 dollárért kínálnak majd egy Switch konzolt, 3 havi Nintendo Switch Online előfizetést, valamint a Mario Kart Deluxe 8 játékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Úgy értem az zeldáról ha nem tudnám hogy japán, azt hinném hogy egy művészibb stílusú nyugati játék

    Miközben ezek
    https://youtu.be/lpeWAzuW1fQ
    https://youtu.be/SY3XGzDousM

    Ha nem tudnám hogy kínaiak azt mondanám hogy japánok.
  • zola2000 #7
    A Nintendo legtöbb belsős címe mondjuk valamelyest eltér az ázsiai stílusoktól, mivel a nyugati piacnak is akar kedvezni a japán mellett, és mivel a belsős exkluzívok családbarát szemlélettel készülnek igencsak visszafogottak, viszont az eladások alapján úgy tűnik jól egyensúlyoznak a "két világ" között.

    Ázsia többi részével inkább az a baj, hogy nagyon rááltak a mobilra/free2playre, ott a (kínai) genshin impact üzleti modellje lehet a jó irány nem is low cost mint a csak japán piacra szánt játékok, és ugyanaz a játék működik pcn, konzolon is a mobil mellett, viszont ha ez működni fog az veszélyeztetheti a switchet.
  • zola2000 #5
    Mondjuk a breath of the wildnek szerintem jól áll hogy lassan bontakoznak ki a dolgok a fizika kidolgozottsága is tetszett de aki pörgős akcióhoz szokott annak lehet unalmas. A marioból a maker lett zseniális meg a mario35 is jópofa (bár lopták az ötletet)
    Különben poén hogy most a kínai f2p pc/mobiljátékok (genshin impact, és jövőre tower of fantasia) lopják a zelda játékmenetét...

    A grafika érdekes kérdés, egészen a PS2ig minden konzolgeneráció arról szólt hogy milyen új játékmenetet lehet összehozni a vason ps2n már ment nagy tömegek mozgatása pl a dynasty warriorsban, cinematic 3D pl a metal gear solid 3ban, masszív open world világ pl a gta san andreasban aztán xbox360 az HD ps4: őő ez még HDbb, xbox series őőőő RTX fényeffektek?

    Erre jött a switch ami normál fullhd konzolt ad ami különben hordozható is egyben.
  • A1274815 #4
    Nekem switchen megvan a DOOM 2016, végig is vittem. A Zelda BotW illetve Link's Awakening nagyon bejött még. Astral Chain is kellemes volt.
  • Major #3
    Szerintem, nem nehéz úgy jó számokat hozni, hogy két kategóriában is érdekelt egy eszköz.
  • zola2000 #1
    Nem csak USÁban vezet UK és Francia toplista fele is switch exkluzív volt amikor láttam.

    Japánban és ázsiában meg nos ... mivel handheld ország és a Sony veszni hagyta a PS vitát, illetve a gravity rush 2 óta nem volt a japan studiojuknak érdemi megjelenésük, durván visszaesett a PS miközben a switch nagyon betalált.