SG.hu
One-Punch Man: A Hero Nobody Knows
Kiadó: Bandai Namco Entertainment
Fejlesztő: Spike Chunsoft
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2550K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 570 vagy ATI Radeon HD 6970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-7400 3 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 680 vagy ATI Radeon RX 560 grafikus kártya, 16 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Jump Force, One Piece: Burning Blood
Kategória: verekedős játék
Nem kerülhette el végzetét a népszerű One-Punch Man anime sem, a Bandai Namco munkatársai ugyanis a Spike Chunsoft segítségével most ebből az alkotásból próbáltak meg összehozni egy könnyen fogyasztható videojátékot. A végeredmény azonban felemásra sikerült!
Aki megrögzött rajongója a japán mangáknak és animéknek, az bizonyára találkozott már az elmúlt évtizedben a One-Punch Man nevével, mely egyike a legnagyobb újkori sikertörténeteknek a zsáneren belül. Az óriási túlkínálat miatt ugyanis csak nagyon kevés olyan anime tud kitörni a keleti piacról, mely alig pár évvel ezelőtt indult útnak, és kitűnően megtalálta a piaci rést a szuperhősös produkciók között. A történet ugyanis egy olyan hősről szól, aki annyira erős, hogy képes egyetlen ütéssel kivégezni ellenségeit, ezáltal a legkülönfélébb szörnyszülöttek között próbál meg méltó ellenfelet találni magának. Bár nem éppen egy videojátékba kívánkozó koncepció, a Bandai Namco mégis úgy döntött, hogy a nagy népszerűségre való tekintettel elkészíttet egy One-Punch Man videojátékot, amiről már a kezdetekkor is azt gondoltuk, hogy jobb kezekbe is kerülhetett volna.
A Spike Chunsoftnak ugyanis voltak korábban jó pillanatai – a legendás Dragon Quest-sorozat is hozzájuk kapcsolható –, de bunyós játékokban kifejezetten ügyetlennek tekinthetők, és ezt alighanem a Jump Force kapcsán bizonyították be elsőként. Hogy ezek után nehéz talpra állni? Elismerjük, de megpróbálták, és így született a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows, mely közel sem lett olyan rossz, mint korábban a különféle animék házasításából született alkotás, de azért bőven lett volna még mit csiszolgatni rajta. Lássuk, hogy miért!
Érdemes rögtön azzal kezdeni, hogy a történet szempontjából kifejezetten szegényes lett a játék! Mint a Bandai Namco által gondozott legtöbb alkotásban, úgy itt is elintézték annyival a dolgot, hogy adott az ismert univerzum, mi pedig egy kezdő harcosként megpróbálunk szuperhősi babérokra törni benne, miközben a későbbiekben egyre több ellenfél, egyre több veszély és karakter bukkan fel.
Mindez nyilván bőven elég abban az esetben, ha jól ismerjük az animében látott vagy a mangában olvasott sztorikat, azonban ha valaki teljesen ismeretlenül csöppen bele ebbe a világba, akkor nagyot nézhet, hogy miként képes egy öreg bácsika a 20 éves Bruce Lee-t megszégyenítő pörgőrúgások bemutatására, vagy miért farolgat egy zöld Csepel biciklivel az egyik karakter, ha speciális támadásba lendül. Ezek az őrültségek ugyanis mind hozzátartoznak ehhez az egyébként gazdag és különleges univerzumhoz, amelyet nagyon könnyű megszeretni, de nem árt tisztában lenni vele, hogy a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows csak akkor ad nekünk maradandó élményeket, ha kellő alapismeretekkel indulunk neki, mindenki mást inkább csak elriaszt.
A játék indítását követően rögtön egy karaktergenerátorba csöppenünk, hogy elkészítsük saját hősünket. Sajnos a lehetőségek tárháza kifejezetten szegényesnek nevezhető, ami elsőre egészen bosszantó, de később rádöbbenünk majd arra, hogy miért döntöttek így a készítők. Az alkotást ugyanis dugig pakolták szerepjátékos elemekkel, tehát ahogyan elkészül a saját hősünk, és teljesítettünk pár küldetést, a látszatra szabadon bejárható városrészben – ez fogja össze a küldetéseket – feloldódik majd egy komplett üzletsor, ahol tonnányi új ruhát, frizurát és egyéb olyan módosítást kérhetünk, melyek bőven meghaladják a modern kor plasztikai beavatkozásait.
Mindez persze a bunyók során elérhető pénz segítségével válik elérhetővé, amit nagyon sok helyen felhasználhatunk majd, így példának okáért még saját lakásunk is lesz, amelyet lehetőségünk nyílik berendezni és az ízlésünkhöz igazítani, noha ez alapvetően semmiféle hasznot sem hoz nekünk azon túl, hogy melengeti majd a kis szívecskénket. A kérdéses városrészen rengeteg karakterrel találkozhatunk, barátokat és ellenségeket szerezhetünk, mellékes teendőket vállalhatunk el, információt gyűjthetünk erről a különleges világról, de hiába próbálták meg egy nyitott világ érzetét kelteni a fejlesztők, az összes terület feloldása után is csak zsebkendőnyi lesz a központi helyszín, és annak a grafikai kidolgozása szintén hagy maga után némi kívánnivalót.
De ennél sokkal lényegesebb megismerkedni a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows harcrendszerével, mely természetesen központi elemet képvisel majd az alkotás keretein belül. Minden egyes küldetésünk abból áll majd ugyanis, hogy pépesre verünk valakit, méghozzá a végtelenségig ismételt helyszíneken, hiszen a spórolás folyamatosan érezhető a játékon. Elég csak konkrétan a küzdelmek irányítására gondolni, hiszen gyakorlatilag négy gombot kell memorizálnunk ahhoz – az általános mozgatóbillentyűk mellett –, hogy komoly győzelmeket arathassunk.
Vannak alapvető ütések és rúgások, de mindegyikhez tartozik egy-egy speciális kombó is, és ezeket a fejlődés során folyamatosan oldhatjuk fel karakterünk számára. Hősünk alapvető tulajdonságainak erősítése mellett tehát bizonyos időközönként extra aktív és passzív képességeket aggathatunk rá választott bunyósunkra, miközben szabadon kalibrálhatjuk, hogy mikor és melyik tulajdonságai legyenek aktívak, így akár csaták előtt is módosíthatjuk a sajátosságait. Maguk az ütközetek kifejezetten gyors üteműek, mint a legtöbb animében, elképesztő effektorgiát zúdítanak ránk a készítők, miközben ember legyen a talpán, aki billentyűzettel képes felidézni a betanító módban gondosan begyakorolt mozdulatokat éles helyzetekben. Gyakorlatilag lehetetlenség!
Noha az alapmozdulatok a játék végéig változatlanok maradnak, azért az említett feloldható képességek ellenére is unalmassá válik a játék, az állandóan ismétlődő helyszínek vagy a teljesen általános pofozkodások ugyanis kifejezetten szürkék és egysíkúak lettek. A helyzetet néha azért igyekeznek feldobni vendégkarakterek, akik a pankrációhoz hasonló módon egyszer csak megjelennek, és bevisznek egy orbitális ütést az ellenfélnek – ettől a ponttól fogva szabadon váltogathatunk az aktív szereplők között, de gyakran a másik oldalon is többen lesznek –, sőt mi több, az összecsapásokat néha véletlenszerű események egyaránt nehezíthetik. Kifejezetten gyakran találkozni például kellemetlen meteoresővel, mely alaposan megnehezíti a dolgunkat, és inkább idegesíti az embert ahelyett, hogy a hasznunkra válna.
Grafika:
Noha sokan úgy tartják, hogy egy animéből készült videojáték esetében művészet elrontani a megjelenést, a Spike Chunsoft csapatának azonban mégis sikerült a dolog, hiszen elsőre talán megakadhat a szemünk néhány látványos effekten, vagy elterelheti a figyelmünket néhány ismerős karakter megjelenése, összességében azonban mindennek nevezhető a grafika, csak éppen szépnek nem. Különösen a városban szaladgálva találkozhatunk rengeteg kellemetlen megoldással, üres vagy minimálra vett objektumokkal, de gyakran a harcok során is belefuthatunk egymásba lógó karakterekkel vagy félresikerült effektekkel. Egyedül az átvezetőkre nem panaszkodhatunk, valamint az optimalizálás is egészen jól sikerült, ami egy japán játéktól kifejezetten szokatlan, noha a fórumok tanúsága szerint erősen függ a konfigurációtól is a dolog!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Azt azért nem mondanánk, hogy borzalmas, de kizárólag billentyűzettel – az egeret nem igazán támogatja a játék – egészen kellemetlennek tekinthető az irányítás, ezáltal ember legyen a talpán, aki az összecsapások során mindig pontosan tudja majd, hogy mit csinál. A legjobb taktika az, ha nagyjából megpróbáljuk követni a kombók sorrendiségét, de egyébként összevissza csapkodjuk a gombokat egy bizonyos régióban. A helyzet valamivel jobb, ha kontrollert ragadunk, ilyenkor legalább a kameramozgás felett nagyobb hatalmat kapunk, mert egyébként ez hiányzik majd. Dolgunkat pedig sajnos sokszor a kezelőfelület sem könnyíti meg, pláne a menüben!
Játszhatóság:
Alapvetően nincs nagy probléma a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows tartalmával abból a szempontból, hogy itt van minden karakter, aki csak számít, de azért kizárólag erre építeni a sikert elég nagy butaság volt a készítők részéről. Nem is nagyon jött össze nekik, pláne annak fényében, hogy az egyes hősök feloldása hosszadalmas, ellenben alapfeltétele a többjátékosos mód élvezetének, ami ebben a formában azért elég kegyetlen húzás lett.
Intelligencia, nehézség: Ha folyamatosan fejlesztjük karakterünket, és legalább az alapvető két támadást, valamint a védekezést tudjuk használni a játékon belül, akkor a kihívást az esetek többségében elfelejthetjük. Ennek az oka, hogy nem igazán nevezhető túl nehéznek a játék, és amikor nehézzé válik, akkor sem az ellenfelek túlskálázása vagy együgyű mesterséges intelligenciája jelenti a gondot, sokkal inkább az, hogy nem tudjuk kihozni karakterünkből a maximumot az egyszerű, de mégis túlbonyolított irányítással.
Hangok, zene: A hangok és a zenék maximálisan illeszkednek az animében ismert megoldásokhoz, kifejezetten az ismert karakterek esetében, de azt nem tudjuk pontlevonás nélkül végignézni, ha valaki látványosan beszél a képernyőn – például a mi karakterünk –, de a szájmozgáshoz nem tartozik szinkron, csak felirat. Ez már sok-sok éve is kellemetlen volt!
Összegzés: Azt nem mondanánk, hogy csalódás lett a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows, hiszen semmivel sem vártunk többet tőle, éppen emiatt egy újabb közepesen jó, kifejezetten a legnagyobb rajongóknak készült akciójátéknak nevezhetjük, ami az adott pillanatban szórakoztató lehet ugyan, de azért egy Dragon Ball Z: Kakarothoz vagy egy One Piece: Pirate Warriorshoz mérten ég és föld a különbség nagyon sok tekintetben. Nem mondjuk, hogy kár érte, mert aki az animét szereti, az biztosan örömét leli benne, és elnézi az elhangzott negatívumokat, mindenki más pedig jobb, ha messzire elkerüli, mert az alkotás nem a nagyközönségnek készült.
Fejlesztő: Spike Chunsoft
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2550K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 570 vagy ATI Radeon HD 6970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-7400 3 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 680 vagy ATI Radeon RX 560 grafikus kártya, 16 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Jump Force, One Piece: Burning Blood
Kategória: verekedős játék
Nem kerülhette el végzetét a népszerű One-Punch Man anime sem, a Bandai Namco munkatársai ugyanis a Spike Chunsoft segítségével most ebből az alkotásból próbáltak meg összehozni egy könnyen fogyasztható videojátékot. A végeredmény azonban felemásra sikerült!
Aki megrögzött rajongója a japán mangáknak és animéknek, az bizonyára találkozott már az elmúlt évtizedben a One-Punch Man nevével, mely egyike a legnagyobb újkori sikertörténeteknek a zsáneren belül. Az óriási túlkínálat miatt ugyanis csak nagyon kevés olyan anime tud kitörni a keleti piacról, mely alig pár évvel ezelőtt indult útnak, és kitűnően megtalálta a piaci rést a szuperhősös produkciók között. A történet ugyanis egy olyan hősről szól, aki annyira erős, hogy képes egyetlen ütéssel kivégezni ellenségeit, ezáltal a legkülönfélébb szörnyszülöttek között próbál meg méltó ellenfelet találni magának. Bár nem éppen egy videojátékba kívánkozó koncepció, a Bandai Namco mégis úgy döntött, hogy a nagy népszerűségre való tekintettel elkészíttet egy One-Punch Man videojátékot, amiről már a kezdetekkor is azt gondoltuk, hogy jobb kezekbe is kerülhetett volna.
A Spike Chunsoftnak ugyanis voltak korábban jó pillanatai – a legendás Dragon Quest-sorozat is hozzájuk kapcsolható –, de bunyós játékokban kifejezetten ügyetlennek tekinthetők, és ezt alighanem a Jump Force kapcsán bizonyították be elsőként. Hogy ezek után nehéz talpra állni? Elismerjük, de megpróbálták, és így született a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows, mely közel sem lett olyan rossz, mint korábban a különféle animék házasításából született alkotás, de azért bőven lett volna még mit csiszolgatni rajta. Lássuk, hogy miért!
Érdemes rögtön azzal kezdeni, hogy a történet szempontjából kifejezetten szegényes lett a játék! Mint a Bandai Namco által gondozott legtöbb alkotásban, úgy itt is elintézték annyival a dolgot, hogy adott az ismert univerzum, mi pedig egy kezdő harcosként megpróbálunk szuperhősi babérokra törni benne, miközben a későbbiekben egyre több ellenfél, egyre több veszély és karakter bukkan fel.
Mindez nyilván bőven elég abban az esetben, ha jól ismerjük az animében látott vagy a mangában olvasott sztorikat, azonban ha valaki teljesen ismeretlenül csöppen bele ebbe a világba, akkor nagyot nézhet, hogy miként képes egy öreg bácsika a 20 éves Bruce Lee-t megszégyenítő pörgőrúgások bemutatására, vagy miért farolgat egy zöld Csepel biciklivel az egyik karakter, ha speciális támadásba lendül. Ezek az őrültségek ugyanis mind hozzátartoznak ehhez az egyébként gazdag és különleges univerzumhoz, amelyet nagyon könnyű megszeretni, de nem árt tisztában lenni vele, hogy a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows csak akkor ad nekünk maradandó élményeket, ha kellő alapismeretekkel indulunk neki, mindenki mást inkább csak elriaszt.
A játék indítását követően rögtön egy karaktergenerátorba csöppenünk, hogy elkészítsük saját hősünket. Sajnos a lehetőségek tárháza kifejezetten szegényesnek nevezhető, ami elsőre egészen bosszantó, de később rádöbbenünk majd arra, hogy miért döntöttek így a készítők. Az alkotást ugyanis dugig pakolták szerepjátékos elemekkel, tehát ahogyan elkészül a saját hősünk, és teljesítettünk pár küldetést, a látszatra szabadon bejárható városrészben – ez fogja össze a küldetéseket – feloldódik majd egy komplett üzletsor, ahol tonnányi új ruhát, frizurát és egyéb olyan módosítást kérhetünk, melyek bőven meghaladják a modern kor plasztikai beavatkozásait.
Mindez persze a bunyók során elérhető pénz segítségével válik elérhetővé, amit nagyon sok helyen felhasználhatunk majd, így példának okáért még saját lakásunk is lesz, amelyet lehetőségünk nyílik berendezni és az ízlésünkhöz igazítani, noha ez alapvetően semmiféle hasznot sem hoz nekünk azon túl, hogy melengeti majd a kis szívecskénket. A kérdéses városrészen rengeteg karakterrel találkozhatunk, barátokat és ellenségeket szerezhetünk, mellékes teendőket vállalhatunk el, információt gyűjthetünk erről a különleges világról, de hiába próbálták meg egy nyitott világ érzetét kelteni a fejlesztők, az összes terület feloldása után is csak zsebkendőnyi lesz a központi helyszín, és annak a grafikai kidolgozása szintén hagy maga után némi kívánnivalót.
De ennél sokkal lényegesebb megismerkedni a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows harcrendszerével, mely természetesen központi elemet képvisel majd az alkotás keretein belül. Minden egyes küldetésünk abból áll majd ugyanis, hogy pépesre verünk valakit, méghozzá a végtelenségig ismételt helyszíneken, hiszen a spórolás folyamatosan érezhető a játékon. Elég csak konkrétan a küzdelmek irányítására gondolni, hiszen gyakorlatilag négy gombot kell memorizálnunk ahhoz – az általános mozgatóbillentyűk mellett –, hogy komoly győzelmeket arathassunk.
Vannak alapvető ütések és rúgások, de mindegyikhez tartozik egy-egy speciális kombó is, és ezeket a fejlődés során folyamatosan oldhatjuk fel karakterünk számára. Hősünk alapvető tulajdonságainak erősítése mellett tehát bizonyos időközönként extra aktív és passzív képességeket aggathatunk rá választott bunyósunkra, miközben szabadon kalibrálhatjuk, hogy mikor és melyik tulajdonságai legyenek aktívak, így akár csaták előtt is módosíthatjuk a sajátosságait. Maguk az ütközetek kifejezetten gyors üteműek, mint a legtöbb animében, elképesztő effektorgiát zúdítanak ránk a készítők, miközben ember legyen a talpán, aki billentyűzettel képes felidézni a betanító módban gondosan begyakorolt mozdulatokat éles helyzetekben. Gyakorlatilag lehetetlenség!
Noha az alapmozdulatok a játék végéig változatlanok maradnak, azért az említett feloldható képességek ellenére is unalmassá válik a játék, az állandóan ismétlődő helyszínek vagy a teljesen általános pofozkodások ugyanis kifejezetten szürkék és egysíkúak lettek. A helyzetet néha azért igyekeznek feldobni vendégkarakterek, akik a pankrációhoz hasonló módon egyszer csak megjelennek, és bevisznek egy orbitális ütést az ellenfélnek – ettől a ponttól fogva szabadon váltogathatunk az aktív szereplők között, de gyakran a másik oldalon is többen lesznek –, sőt mi több, az összecsapásokat néha véletlenszerű események egyaránt nehezíthetik. Kifejezetten gyakran találkozni például kellemetlen meteoresővel, mely alaposan megnehezíti a dolgunkat, és inkább idegesíti az embert ahelyett, hogy a hasznunkra válna.
Grafika:
Noha sokan úgy tartják, hogy egy animéből készült videojáték esetében művészet elrontani a megjelenést, a Spike Chunsoft csapatának azonban mégis sikerült a dolog, hiszen elsőre talán megakadhat a szemünk néhány látványos effekten, vagy elterelheti a figyelmünket néhány ismerős karakter megjelenése, összességében azonban mindennek nevezhető a grafika, csak éppen szépnek nem. Különösen a városban szaladgálva találkozhatunk rengeteg kellemetlen megoldással, üres vagy minimálra vett objektumokkal, de gyakran a harcok során is belefuthatunk egymásba lógó karakterekkel vagy félresikerült effektekkel. Egyedül az átvezetőkre nem panaszkodhatunk, valamint az optimalizálás is egészen jól sikerült, ami egy japán játéktól kifejezetten szokatlan, noha a fórumok tanúsága szerint erősen függ a konfigurációtól is a dolog!Kezelőfelület, irányíthatóság:
Azt azért nem mondanánk, hogy borzalmas, de kizárólag billentyűzettel – az egeret nem igazán támogatja a játék – egészen kellemetlennek tekinthető az irányítás, ezáltal ember legyen a talpán, aki az összecsapások során mindig pontosan tudja majd, hogy mit csinál. A legjobb taktika az, ha nagyjából megpróbáljuk követni a kombók sorrendiségét, de egyébként összevissza csapkodjuk a gombokat egy bizonyos régióban. A helyzet valamivel jobb, ha kontrollert ragadunk, ilyenkor legalább a kameramozgás felett nagyobb hatalmat kapunk, mert egyébként ez hiányzik majd. Dolgunkat pedig sajnos sokszor a kezelőfelület sem könnyíti meg, pláne a menüben!Játszhatóság:
Alapvetően nincs nagy probléma a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows tartalmával abból a szempontból, hogy itt van minden karakter, aki csak számít, de azért kizárólag erre építeni a sikert elég nagy butaság volt a készítők részéről. Nem is nagyon jött össze nekik, pláne annak fényében, hogy az egyes hősök feloldása hosszadalmas, ellenben alapfeltétele a többjátékosos mód élvezetének, ami ebben a formában azért elég kegyetlen húzás lett.Intelligencia, nehézség:
Ha folyamatosan fejlesztjük karakterünket, és legalább az alapvető két támadást, valamint a védekezést tudjuk használni a játékon belül, akkor a kihívást az esetek többségében elfelejthetjük. Ennek az oka, hogy nem igazán nevezhető túl nehéznek a játék, és amikor nehézzé válik, akkor sem az ellenfelek túlskálázása vagy együgyű mesterséges intelligenciája jelenti a gondot, sokkal inkább az, hogy nem tudjuk kihozni karakterünkből a maximumot az egyszerű, de mégis túlbonyolított irányítással.Hangok, zene:
A hangok és a zenék maximálisan illeszkednek az animében ismert megoldásokhoz, kifejezetten az ismert karakterek esetében, de azt nem tudjuk pontlevonás nélkül végignézni, ha valaki látványosan beszél a képernyőn – például a mi karakterünk –, de a szájmozgáshoz nem tartozik szinkron, csak felirat. Ez már sok-sok éve is kellemetlen volt!Összegzés:
Azt nem mondanánk, hogy csalódás lett a One-Punch Man: A Hero Nobody Knows, hiszen semmivel sem vártunk többet tőle, éppen emiatt egy újabb közepesen jó, kifejezetten a legnagyobb rajongóknak készült akciójátéknak nevezhetjük, ami az adott pillanatban szórakoztató lehet ugyan, de azért egy Dragon Ball Z: Kakarothoz vagy egy One Piece: Pirate Warriorshoz mérten ég és föld a különbség nagyon sok tekintetben. Nem mondjuk, hogy kár érte, mert aki az animét szereti, az biztosan örömét leli benne, és elnézi az elhangzott negatívumokat, mindenki más pedig jobb, ha messzire elkerüli, mert az alkotás nem a nagyközönségnek készült.