SG.hu
Greedfall
Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Spiders
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3450 3,1 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMDFX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 980 vagy ATI Radeon RX 590 grafikus kártya, 16 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher 3: Wild Hunt
Kategória: szerepjáték
A francia Spiders ismét bebizonyította, hogy dollármilliók helyett néha elegendő a kreativitás, a lelkesedés és a megfelelő szakértelem ahhoz, hogy egy jó játék szülessen. Tesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Greedfall!
A francia Spiders fejlesztőcsapata már több mint egy évtizede próbálkozik labdába rúgni a játékiparban, és bár sikereik külső szemlélőként talán megkérdőjelezhetők, aki viszont tüzetesebben ismeri a stúdió helyzetét, hovatovább volt szerencséje néhány alkotásukhoz is, az biztosan más véleményen van. Az alig 20+ főt számláló párizsi brigád ugyanis bár nem dolgozik dollármilliókból, nem támogatják őket nagy kiadók, és talán a legmodernebb technológiákra sincs pénzük, azonban évek óta képesek kreatív hozzáállással olyan dolgokat letenni az asztalra, melyek képesek szembefordulni a mai trendekkel.
Már a Mars: War Logs sem volt egy hétköznapi játék, de a Bound by Flame és a The Technomancer mutatta meg először igazán, hogy milyen erő is lakozik ebben a lelkes kis csapatban, akik nemcsak a létfenntartás, hanem a szenvedély miatt kezdenek bele újabb projektekbe. Most pedig alighanem belenyúltak a tortakrémbe, hiszen a Greedfall egy sokkal nehezebb műfajban indult, mint az elődök, azonban dacára a nagyobb vállalkozásnak, a párfős csapat meglepően jól vette az akadályokat, az alábbiakban pedig rögtön kiderítheted, hogy miért!
A játék története a legszebb Piranha Bytes-os időket, a Gothic-sorozat sajátosságait idézte fel előttünk – ez több esetben előfordult néhány ártatlan bug vagy megoldás láttán is –, hiszen a cselekményt nem bonyolították túl a készítők, de egy olyan célt adtak a kezünkbe, amelyet a végkifejletig számtalan mellékszállal megtámogatva egy könnyedén fogyasztható egésszé gyúrtak össze. Adott rögtön egy különleges fantáziavilág, melyben a 17. századi sajátosságokat a klasszikus fantasy-elemekkel vértezték fel, tehát olyasmi az egész végeredmény, mintha az amerikai gyarmatosítást mágiával és természetfeletti szörnyetegekkel ötvöztük volna.
Ennek megfelelően hősünk, De Sardet is úgy néz ki, mintha egy korabeli konkvisztádor lenne, és nem kisebb feladatot vesz a vállára, mint a világ megmentését, lévén ezt a különleges univerzumot egy félelmetes betegség fertőzte meg, melynek ellenszerét csak egy rejtélyes sziget bennszülöttjei ismerik. Amint teljesítettük a betanítóküldetéseket, rögtön el is utazunk ebbe a különleges újvilágba, a bennszülöttek őshazájába, melyet egy óriási, meglehetősen változatos körítéssel sikerült megalkotniuk a fejlesztőknek.
Bár nem merészkedtek olyan magasságokba ezen a téren, mint a The Witcher 3: Wild Hunt alkotói – a párhuzam több esetben is megjelenik majd –, de azért minden régiónak meglesznek a sajátosságai. Alapvetően egy különösen szép világ vár ránk, varázslatos erdőkkel, hatalmas hegyekkel, felföldekkel, valamint kisebb-nagyobb településekkel, melyek közül a méretes városokat érdemes külön kiemelni, hiszen szűkösségüket leszámítva többször is szemöldökemelésre adnak okot. A változatosságra vagy a telítettségre nehezen lehetne panaszkodni – az erdőkben hullnak a levelek, a mezőkön nyílnak a virágok, néha még vadállatokkal is összehozhat minket a sors, sőt a városokban egyaránt zajlik az élet –, ellenben a nyitott világok kedvelőinek okozhat némi csalódást a játék.
A Greedfall ugyanis csak részben helyezhető el ebben a kategóriában, hiszen bár régiónként nyitott a világ, azonban ezeken a helyszíneken is ügyesen terelgetnek minket a készítők, tehát nem tehetjük meg azt, hogy puszta kíváncsiságból vagy kalandvágyból megmászunk egy távolban felbukkanó hegycsúcsot, kivéve akkor, ha vezettek oda ösvényt a fejlesztők. Emiatt gyakran botlunk majd bele kellemetlen korlátokba, de mivel a fantáziavilág valóban annyira különleges és látványos, hajlamosak vagyunk szemet hunyni egy ilyen negatívum felett. Pláne, hogy a játékmenet terén is egészen kellemes élményekkel kecsegtet a Spiders újdonsága!
Bár gyorsan ki kell emelni, hogy a tájékozódás kész katasztrófa, és rengeteget kell feleslegesen kajtatni bizonyos küldetések között, de legalább a telített világ, illetve a rengeteg mellékes teendő kárpótol majd minket, hiszen nehezen tudunk úgy átmenni egyik régióból a másikba, hogy ne támadjon ránk egy különös lény, hogy ne álljunk meg gyönyörködni vagy növényeket gyűjtögetni, esetleg ne szakadjon a nyakunkba egy izgalmas feladat. Utóbbi jelző természetesen a játék mércéjével értendő, hiszen a kliséhalmozás folyamatosan uralkodó tényező lesz, de a franciák legalább jó dolgokat loptak el a legjobbaktól, így sok-sok óra után sem érezzük majd frusztrálónak a hasonló alapokra, de mégis kisebb-nagyobb módosítással felépített küldetéseket.
Pláne, hogy bárhová is megyünk, soha nem leszünk egyedül! A Greedfall ugyanis nem egy magányos kaland, bár kooperatív mód nincs – nem is nagyon hiányzik –, azonban hősünk mellé mindig társíthatunk legalább két harcost, akiket nem árt folyamatosan cserélgetni. Ennek az oka, hogy a készítők nagyon hangsúlyossá tették a világra gyakorolt hatásunkat, ezáltal egyáltalán nem mindegy, hogy kivel állunk majd a központi karakterek elé, hiszen ha társunk egy olyan faj szülötte, amelyik nemkívánatos az adott régióban, vagy konfliktusa volt az adott személlyel, akkor hátrányból indulunk, sőt mi több, akár még a fontos párbeszédekbe is beleszólhat.
Ebből pedig soha nem jövünk ki jól, ha ugyanis nem a csapattag mellé állunk, csökken az irántunk érzett hűsége, ha viszont neki adunk igazat, az egész régióban romlik a reputációnk, alaposan megnehezítve ezzel a saját dolgunkat. A játék rengeteg ilyen megoldással rendelkezik, ezáltal sok feladatot elvégezhetünk alternatív útvonalak mentén, ami jelentősen megnövelheti a változatosságot.
Ezt a célt szolgálja többek között a háttérben felépített karakterfejlesztő rendszer is. Már az indításkor eldönthetjük, hogy hősünk milyen kasztot szolgáljon, de a választás nem sok vizet zavar, hiszen a tapasztalati pontjainkat szabadon szórhatjuk egy harcos esetén is mágiára, csak éppen saját magunk alatt vágjuk a fát, ha egy kardforgatónál nem ezt a jártasságot erősítjük, de egy bizonyos szintig elég érdekes hibrid karaktereket hozhatunk tető alá.
Általános tulajdonságainkon felül lehetőségünk nyílik különféle képzettségekkel és jártasságokkal is feldobni hősünk sajátosságait, így megtanulhat zárakat feltörni, de érdemes az elsők között kiaknázni az alkímiai tudást, hiszen ezzel rengeteg nagyszerű varázsfőzethez férhetünk hozzá szinte azonnal. A kasztosodás egyébiránt egyedül a felszedett felszerelések használatában jelentett komolyabb akadályt, de mivel a játék bőségesen adagolja a lootot, folyamatosan érkeznek az újabb fegyverek, ruhák és egyebek, nem lesz nehéz megfelelően elosztani a zsákmányt a csapattagok között.
Amiről még feltétlenül beszélni kell a Greedfall kapcsán a fentiek mellett, az a harcrendszer! A kellően mély fejlődési szisztémát ugyanis kifejezetten kellemes, összetett küzdelmek egészítik ki, melyeket meglepő alapossággal a saját szánk ízéhez formálhatunk. Bár ideig-óráig eléldegélhetünk egyszerű karcsapkodással is, azonban érdemes lesz megtanulni a hárítás, a kitérés, vagy a speciális fegyverek használatának lehetőségét, de biztosan sokan megkedvelik majd a gyorsgombokra tehető lőfegyvert vagy a különféle varázslatokat, melyeket ilyenkor a harc hevében is lehetőségünk nyílik gyorsan alkalmazni – egy varázsfőzet mellett például –, ezzel megpecsételve a csata kimenetelét. Magát az élményt egyébiránt valahol a Dark Souls ritmusossága és a The Witcher akrobatikusan könnyed, látványos megoldásai közé lehetne elhelyezni, méghozzá kellemesen sokszínű, változatos megoldásokkal, így például szünet funkcióval kiegészülve.
Grafika:
A látvány tekintetében egészen felemás lett a Greedfall. A karakterek fizimiskája például az átvezetők alatt egyenesen ocsmány, akárcsak a hozzájuk kapcsolódó animációk többsége, cserébe viszont a tájak ábrázolása az esetek 90 százalékában kellően változatos és látványos lett, sőt a szörnyek kidolgozására is kifejezetten sok idő jutott. Ennek fényében teljességgel érthetetlen, hogy a párbeszédek során látható arcok miért idéznek 10-15 éves lemaradást, ugyanakkor kellemes csalódás lett az optimalizálás, hiszen a program meglepően jól teljesít már a minimumként feltüntetett gépigény esetén is.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Bár egy szerepjátéknál kifejezetten könnyű átesni a ló túlsó oldalára a kezelőfelülettel, és itt is szokni kell a rengeteg lehetőséget, míg minden opció és kis fül gyorsbillentyűjét megjegyezzük, de ennél egyszerűbben aligha sikerült volna megvalósítaniuk ezt a készítőknek. Sőt mi több, az irányítás szintén jó lett, kellemes a kamerakezelés, gyorsan elsajátíthatók a harcok, egyszerűen élmény kalandozni a csodás világban, egyedül a tájékozódás nehézkes helyenként, valamint a betanítólehetőségek szintén elég hiányosak, emiatt rengeteg feladatnál azért időzhetünk, mert vagy nem találtuk meg a küldetéshez kapcsolódó tárgyat, illetve objektumot, vagy szimplán nem tudjuk, mit is kell csinálni. Emlékeztek még az elején a Gothic-párhuzamra? Talán nem is ragozzuk tovább!
Játszhatóság:
A Greedfall egy vérbeli egyjátékosos RPG, és ennek megfelelően kell kezelnünk, tehát kizárólag magányosan kalandozhatunk, a kidolgozott világnak köszönhetően pedig annyira el tudunk veszni, hogy sokszor órákig csak bolyongunk, gyűjtögetünk vagy nézelődünk. Ha pusztán a fő küldetésekre koncentrálunk, állítólag 20-30 órát is kihozhatunk belőle – nem értünk a végére a teszt során, így ezt nem tudjuk alátámasztani –, de eredményeink alapján nyugodt nézelődés mellett ennek a duplájával is bátran kalkulálhatunk.
Intelligencia, nehézség: A játék alapvetően kiegyensúlyozott élményt nyújt, de mint bármelyik másik RPG, úgy természetesen a Greedfall is képes komoly fejtörést okozni. Társak nélkül például meglepően sokszor bámultuk volna a visszatöltés képernyőjét, mert meglepően könnyű beleszaladni például nálunk jóval fejlettebb, ezáltal veszélyesebb és ütőképesebb ellenfelekbe úgy, hogy erre semmi nem figyelmeztet. Itt érdemes megjegyezni továbbá, hogy az alkotásban rengeteg hiba maradt, melyek nehezíthetik az élményt – bár rögtön az első bossharcnál nekünk hasznunkra vált az egyik –, noha ezeket a készítők később bizonyára orvosolják majd. Ami viszont ügyes húzás, hogy a társak nemcsak statisztának vannak mellettünk, támadnak, segítenek – feléleszteni sajnos nem tudnak –, akár helyettünk is elintézik a kisebb ellenfeleket, akik nem csak velünk foglalkoznak, tehát valóban igazi csetepaté alakul ki, bármerre is járunk.
Hangok, zene: Főként az őslakosokhoz kapcsolódó szinkronok ugyan borzalmasak lettek, és van néhány komolyabb karakter is, akik ezen a téren csalódást okoznak, de a hangeffektek és a zenék terén meglepően jól teljesít a játék. Utóbbi nem véletlen, hiszen Olivier Deriviere szolgáltatta a Greedfall dallamait, aki korábban olyan művekben kamatoztatta a tudását, mint a Remember Me, a Vampyr, a 11-11 Memories Retold vagy az A Plague Tale: Innocence.
Összegzés: Nem mondjuk, hogy hibátlan, de összességében a Greedfall egy nagyon kellemes meglepetés lett az idei év játékfelhozatalát tekintve. Egy tipikus rejtett kincs, ami olyan önfeledt élményeket tudott biztosítani nekünk, amit utoljára a Skyrim vagy a The Witcher 3: Wild Hunt. Ez nem azt jelenti, hogy a Spiders alkotása ugyanazon a szinten van, mint a két nagyágyú, de nincs akkora lemaradásban, mint azt sokan gondolnák a kis csapat láttán, akik bődületes teljesítményt nyújtottak ezzel a produkcióval. Megérdemlik a figyelmet, és remélhetőleg a jövőben is megmaradnak a kijelölt ösvényen, hiszen nagyon sok hasonló projektet szeretnénk még látni tőlük!
Fejlesztő: Spiders
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3450 3,1 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690 3,5 GHz-es vagy AMDFX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 980 vagy ATI Radeon RX 590 grafikus kártya, 16 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher 3: Wild Hunt
Kategória: szerepjáték
A francia Spiders ismét bebizonyította, hogy dollármilliók helyett néha elegendő a kreativitás, a lelkesedés és a megfelelő szakértelem ahhoz, hogy egy jó játék szülessen. Tesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Greedfall!
A francia Spiders fejlesztőcsapata már több mint egy évtizede próbálkozik labdába rúgni a játékiparban, és bár sikereik külső szemlélőként talán megkérdőjelezhetők, aki viszont tüzetesebben ismeri a stúdió helyzetét, hovatovább volt szerencséje néhány alkotásukhoz is, az biztosan más véleményen van. Az alig 20+ főt számláló párizsi brigád ugyanis bár nem dolgozik dollármilliókból, nem támogatják őket nagy kiadók, és talán a legmodernebb technológiákra sincs pénzük, azonban évek óta képesek kreatív hozzáállással olyan dolgokat letenni az asztalra, melyek képesek szembefordulni a mai trendekkel.
Már a Mars: War Logs sem volt egy hétköznapi játék, de a Bound by Flame és a The Technomancer mutatta meg először igazán, hogy milyen erő is lakozik ebben a lelkes kis csapatban, akik nemcsak a létfenntartás, hanem a szenvedély miatt kezdenek bele újabb projektekbe. Most pedig alighanem belenyúltak a tortakrémbe, hiszen a Greedfall egy sokkal nehezebb műfajban indult, mint az elődök, azonban dacára a nagyobb vállalkozásnak, a párfős csapat meglepően jól vette az akadályokat, az alábbiakban pedig rögtön kiderítheted, hogy miért!
A játék története a legszebb Piranha Bytes-os időket, a Gothic-sorozat sajátosságait idézte fel előttünk – ez több esetben előfordult néhány ártatlan bug vagy megoldás láttán is –, hiszen a cselekményt nem bonyolították túl a készítők, de egy olyan célt adtak a kezünkbe, amelyet a végkifejletig számtalan mellékszállal megtámogatva egy könnyedén fogyasztható egésszé gyúrtak össze. Adott rögtön egy különleges fantáziavilág, melyben a 17. századi sajátosságokat a klasszikus fantasy-elemekkel vértezték fel, tehát olyasmi az egész végeredmény, mintha az amerikai gyarmatosítást mágiával és természetfeletti szörnyetegekkel ötvöztük volna.
Ennek megfelelően hősünk, De Sardet is úgy néz ki, mintha egy korabeli konkvisztádor lenne, és nem kisebb feladatot vesz a vállára, mint a világ megmentését, lévén ezt a különleges univerzumot egy félelmetes betegség fertőzte meg, melynek ellenszerét csak egy rejtélyes sziget bennszülöttjei ismerik. Amint teljesítettük a betanítóküldetéseket, rögtön el is utazunk ebbe a különleges újvilágba, a bennszülöttek őshazájába, melyet egy óriási, meglehetősen változatos körítéssel sikerült megalkotniuk a fejlesztőknek.
Bár nem merészkedtek olyan magasságokba ezen a téren, mint a The Witcher 3: Wild Hunt alkotói – a párhuzam több esetben is megjelenik majd –, de azért minden régiónak meglesznek a sajátosságai. Alapvetően egy különösen szép világ vár ránk, varázslatos erdőkkel, hatalmas hegyekkel, felföldekkel, valamint kisebb-nagyobb településekkel, melyek közül a méretes városokat érdemes külön kiemelni, hiszen szűkösségüket leszámítva többször is szemöldökemelésre adnak okot. A változatosságra vagy a telítettségre nehezen lehetne panaszkodni – az erdőkben hullnak a levelek, a mezőkön nyílnak a virágok, néha még vadállatokkal is összehozhat minket a sors, sőt a városokban egyaránt zajlik az élet –, ellenben a nyitott világok kedvelőinek okozhat némi csalódást a játék.
A Greedfall ugyanis csak részben helyezhető el ebben a kategóriában, hiszen bár régiónként nyitott a világ, azonban ezeken a helyszíneken is ügyesen terelgetnek minket a készítők, tehát nem tehetjük meg azt, hogy puszta kíváncsiságból vagy kalandvágyból megmászunk egy távolban felbukkanó hegycsúcsot, kivéve akkor, ha vezettek oda ösvényt a fejlesztők. Emiatt gyakran botlunk majd bele kellemetlen korlátokba, de mivel a fantáziavilág valóban annyira különleges és látványos, hajlamosak vagyunk szemet hunyni egy ilyen negatívum felett. Pláne, hogy a játékmenet terén is egészen kellemes élményekkel kecsegtet a Spiders újdonsága!
Bár gyorsan ki kell emelni, hogy a tájékozódás kész katasztrófa, és rengeteget kell feleslegesen kajtatni bizonyos küldetések között, de legalább a telített világ, illetve a rengeteg mellékes teendő kárpótol majd minket, hiszen nehezen tudunk úgy átmenni egyik régióból a másikba, hogy ne támadjon ránk egy különös lény, hogy ne álljunk meg gyönyörködni vagy növényeket gyűjtögetni, esetleg ne szakadjon a nyakunkba egy izgalmas feladat. Utóbbi jelző természetesen a játék mércéjével értendő, hiszen a kliséhalmozás folyamatosan uralkodó tényező lesz, de a franciák legalább jó dolgokat loptak el a legjobbaktól, így sok-sok óra után sem érezzük majd frusztrálónak a hasonló alapokra, de mégis kisebb-nagyobb módosítással felépített küldetéseket.
Pláne, hogy bárhová is megyünk, soha nem leszünk egyedül! A Greedfall ugyanis nem egy magányos kaland, bár kooperatív mód nincs – nem is nagyon hiányzik –, azonban hősünk mellé mindig társíthatunk legalább két harcost, akiket nem árt folyamatosan cserélgetni. Ennek az oka, hogy a készítők nagyon hangsúlyossá tették a világra gyakorolt hatásunkat, ezáltal egyáltalán nem mindegy, hogy kivel állunk majd a központi karakterek elé, hiszen ha társunk egy olyan faj szülötte, amelyik nemkívánatos az adott régióban, vagy konfliktusa volt az adott személlyel, akkor hátrányból indulunk, sőt mi több, akár még a fontos párbeszédekbe is beleszólhat.
Ebből pedig soha nem jövünk ki jól, ha ugyanis nem a csapattag mellé állunk, csökken az irántunk érzett hűsége, ha viszont neki adunk igazat, az egész régióban romlik a reputációnk, alaposan megnehezítve ezzel a saját dolgunkat. A játék rengeteg ilyen megoldással rendelkezik, ezáltal sok feladatot elvégezhetünk alternatív útvonalak mentén, ami jelentősen megnövelheti a változatosságot.
Ezt a célt szolgálja többek között a háttérben felépített karakterfejlesztő rendszer is. Már az indításkor eldönthetjük, hogy hősünk milyen kasztot szolgáljon, de a választás nem sok vizet zavar, hiszen a tapasztalati pontjainkat szabadon szórhatjuk egy harcos esetén is mágiára, csak éppen saját magunk alatt vágjuk a fát, ha egy kardforgatónál nem ezt a jártasságot erősítjük, de egy bizonyos szintig elég érdekes hibrid karaktereket hozhatunk tető alá.
Általános tulajdonságainkon felül lehetőségünk nyílik különféle képzettségekkel és jártasságokkal is feldobni hősünk sajátosságait, így megtanulhat zárakat feltörni, de érdemes az elsők között kiaknázni az alkímiai tudást, hiszen ezzel rengeteg nagyszerű varázsfőzethez férhetünk hozzá szinte azonnal. A kasztosodás egyébiránt egyedül a felszedett felszerelések használatában jelentett komolyabb akadályt, de mivel a játék bőségesen adagolja a lootot, folyamatosan érkeznek az újabb fegyverek, ruhák és egyebek, nem lesz nehéz megfelelően elosztani a zsákmányt a csapattagok között.
Amiről még feltétlenül beszélni kell a Greedfall kapcsán a fentiek mellett, az a harcrendszer! A kellően mély fejlődési szisztémát ugyanis kifejezetten kellemes, összetett küzdelmek egészítik ki, melyeket meglepő alapossággal a saját szánk ízéhez formálhatunk. Bár ideig-óráig eléldegélhetünk egyszerű karcsapkodással is, azonban érdemes lesz megtanulni a hárítás, a kitérés, vagy a speciális fegyverek használatának lehetőségét, de biztosan sokan megkedvelik majd a gyorsgombokra tehető lőfegyvert vagy a különféle varázslatokat, melyeket ilyenkor a harc hevében is lehetőségünk nyílik gyorsan alkalmazni – egy varázsfőzet mellett például –, ezzel megpecsételve a csata kimenetelét. Magát az élményt egyébiránt valahol a Dark Souls ritmusossága és a The Witcher akrobatikusan könnyed, látványos megoldásai közé lehetne elhelyezni, méghozzá kellemesen sokszínű, változatos megoldásokkal, így például szünet funkcióval kiegészülve.
Grafika:
A látvány tekintetében egészen felemás lett a Greedfall. A karakterek fizimiskája például az átvezetők alatt egyenesen ocsmány, akárcsak a hozzájuk kapcsolódó animációk többsége, cserébe viszont a tájak ábrázolása az esetek 90 százalékában kellően változatos és látványos lett, sőt a szörnyek kidolgozására is kifejezetten sok idő jutott. Ennek fényében teljességgel érthetetlen, hogy a párbeszédek során látható arcok miért idéznek 10-15 éves lemaradást, ugyanakkor kellemes csalódás lett az optimalizálás, hiszen a program meglepően jól teljesít már a minimumként feltüntetett gépigény esetén is.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Bár egy szerepjátéknál kifejezetten könnyű átesni a ló túlsó oldalára a kezelőfelülettel, és itt is szokni kell a rengeteg lehetőséget, míg minden opció és kis fül gyorsbillentyűjét megjegyezzük, de ennél egyszerűbben aligha sikerült volna megvalósítaniuk ezt a készítőknek. Sőt mi több, az irányítás szintén jó lett, kellemes a kamerakezelés, gyorsan elsajátíthatók a harcok, egyszerűen élmény kalandozni a csodás világban, egyedül a tájékozódás nehézkes helyenként, valamint a betanítólehetőségek szintén elég hiányosak, emiatt rengeteg feladatnál azért időzhetünk, mert vagy nem találtuk meg a küldetéshez kapcsolódó tárgyat, illetve objektumot, vagy szimplán nem tudjuk, mit is kell csinálni. Emlékeztek még az elején a Gothic-párhuzamra? Talán nem is ragozzuk tovább!Játszhatóság:
A Greedfall egy vérbeli egyjátékosos RPG, és ennek megfelelően kell kezelnünk, tehát kizárólag magányosan kalandozhatunk, a kidolgozott világnak köszönhetően pedig annyira el tudunk veszni, hogy sokszor órákig csak bolyongunk, gyűjtögetünk vagy nézelődünk. Ha pusztán a fő küldetésekre koncentrálunk, állítólag 20-30 órát is kihozhatunk belőle – nem értünk a végére a teszt során, így ezt nem tudjuk alátámasztani –, de eredményeink alapján nyugodt nézelődés mellett ennek a duplájával is bátran kalkulálhatunk.Intelligencia, nehézség:
A játék alapvetően kiegyensúlyozott élményt nyújt, de mint bármelyik másik RPG, úgy természetesen a Greedfall is képes komoly fejtörést okozni. Társak nélkül például meglepően sokszor bámultuk volna a visszatöltés képernyőjét, mert meglepően könnyű beleszaladni például nálunk jóval fejlettebb, ezáltal veszélyesebb és ütőképesebb ellenfelekbe úgy, hogy erre semmi nem figyelmeztet. Itt érdemes megjegyezni továbbá, hogy az alkotásban rengeteg hiba maradt, melyek nehezíthetik az élményt – bár rögtön az első bossharcnál nekünk hasznunkra vált az egyik –, noha ezeket a készítők később bizonyára orvosolják majd. Ami viszont ügyes húzás, hogy a társak nemcsak statisztának vannak mellettünk, támadnak, segítenek – feléleszteni sajnos nem tudnak –, akár helyettünk is elintézik a kisebb ellenfeleket, akik nem csak velünk foglalkoznak, tehát valóban igazi csetepaté alakul ki, bármerre is járunk.Hangok, zene:
Főként az őslakosokhoz kapcsolódó szinkronok ugyan borzalmasak lettek, és van néhány komolyabb karakter is, akik ezen a téren csalódást okoznak, de a hangeffektek és a zenék terén meglepően jól teljesít a játék. Utóbbi nem véletlen, hiszen Olivier Deriviere szolgáltatta a Greedfall dallamait, aki korábban olyan művekben kamatoztatta a tudását, mint a Remember Me, a Vampyr, a 11-11 Memories Retold vagy az A Plague Tale: Innocence.Összegzés:
Nem mondjuk, hogy hibátlan, de összességében a Greedfall egy nagyon kellemes meglepetés lett az idei év játékfelhozatalát tekintve. Egy tipikus rejtett kincs, ami olyan önfeledt élményeket tudott biztosítani nekünk, amit utoljára a Skyrim vagy a The Witcher 3: Wild Hunt. Ez nem azt jelenti, hogy a Spiders alkotása ugyanazon a szinten van, mint a két nagyágyú, de nincs akkora lemaradásban, mint azt sokan gondolnák a kis csapat láttán, akik bődületes teljesítményt nyújtottak ezzel a produkcióval. Megérdemlik a figyelmet, és remélhetőleg a jövőben is megmaradnak a kijelölt ösvényen, hiszen nagyon sok hasonló projektet szeretnénk még látni tőlük!