SG.hu
Total War Warhammer 2
Kiadó: Sega
Fejlesztő: The Creative Assembly
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E6850 3 GHz-es vagy AMD Phenom 8650 Triple-Core processzor, Nvidia GeForce GTS 450 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4790K 4-Core 4 GHz vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1070 vagy ATI Radeon RX Vega 64 Nano grafikus kártya, 8 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Total War-sorozat
Kategória: stratégia
Tovább folytathatjuk a Warhammer univerzumának valaha látott egyik legnagyobb háborúját, de a Régi Világ után ezúttal az Újvilágban kalandozhatunk, az első részhez képest rengeteg hasznos újdonság társaságában. Total War Warhammer 2 játéktesztünk következik!
Amikor a Creative Assembly még tavaly úgy határozott, hogy az ismert történelmi korszakok helyett inkább az egyik legismertebb fantáziavilág felé terelik a népszerű Total War-sorozatot, sokan kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt. A végeredmény bár nem okozott csalódást, de mivel sok szempontból elmozdult egy kicsit a King Arthur irányába – főként a különféle fantasztikus teremtmények bevonásával –, illetve a készítők mintha összecsapták volna az egészet, rengetegen úgy vélték, hogy ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a témából. Persze már akkoriban tudtuk, hogy egy trilógia van készülőben, ezáltal reménykedtünk benne, hogy miután felépítették a megfelelő alapokat, a második epizódtól várhatjuk a jelentősebb újdonságokat. Jóslatunk pedig beteljesült, hiszen ha nem is fordult ki önmagából a Total War Warhammer 2, legalább megvalósítottak benne olyan dolgokat, amelyeket már a bemutatkozó részből hiányoltunk. Lássuk azonban egy kicsit alaposabban, hogy milyen is lett a folytatás!
A Total War Warhammer 2 története egyenesen az Újvilágba repít minket, ami egy vadonatúj kontinenst jelent számunkra, és rögtön itt ki is emelnénk a játék egyik nagy újdonságát, miszerint az egész földrészt az uralmunk alá hajthatjuk, ha éppen ezt szeretnénk. Más kérdés, hogy erre sem időnk, sem lehetőségünk nem lesz egy normál végigjátszás során, hiszen az alkotásban rendhagyó módon nem csak az a cél, hogy leigázzunk mindenkit, aki csak szembejön velünk. Bár a konfliktusok ezúttal is mindennek az alapját képezik, de a hatalmas háborúk mellett a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy átvegyük a Nagy Örvény felett az uralmat, ami a nemes tündék országában, Ulthuanban ered.
Nyilván minden frakció más célból szeretné megkaparintani, ami nem véletlen, hiszen az örvény hivatott arra, hogy kordában tartsa a Warhammer világában felfedezhető mágiát, ezáltal pedig távol tartsa a Káosz rettegett erőit. Ez a varázslat viszont most meggyengült, és konkrétan négy frakció indul útnak, hogy rituálékkal – ámde gyakorlatilag a fél világ leigázásával – megszerezzék az uralmat a rejtélyes örvény felett. A négy oldalt az elfek, a sötét elfek, a gyíkemberek és a skavenek, vagyis a patkányemberek személyesítik meg, akik közül határozottan utóbbi két csoportosulás jelenti majd az igazi különlegességet, hiszen míg a két elftípust korábban már más játékokban is gyakran láthattuk, a gyíkemberekkel és a skavenekkel ilyen behatóan viszont csak a Warhammer univerzum legnagyobb rajongói találkozhattak.
Ennek a sokszínű felhozatalnak köszönhetően egészen változatos nézőpontokból ismerhetjük meg a történetet, de ami a legjobb, hogy főként a gyík- és a patkányemberek olyan különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy az a játékmenetre is alaposan rányomja a bélyegét. Bár nagy vonalakban mindegyik frakcióban megtalálhatók az alapvető egységek, a lovasság, a közelharcosok, vagy éppen az íjászok, de vannak lényeges különbségek, amelyek mosolyt csalhatnak az arcunkra. A gyíkembereknél például soha nincs visszavonulás vagy megfutamodás.
Ha az ő oldalukon harcolunk az örvényért, és egy egységnek lecsökken a morálja, nem rohannak el a csata kellős közepén, hanem elborul az agyuk, és még vadabb támadásba kezdenek, ami igencsak komoly fegyvertény lehet. Esetükben egyébiránt az egységek jelentik a legnagyobb különlegességet – dinoszauruszokhoz hasonló lényeken lovagolnak, és olyan szörnyeket is bevonnak a harcokba, hogy megfelelő számban mindenki esélytelen ellenük –, de akik minden téren különcnek számítanak majd, ők a skavenek. Esetükben alapból jelentős különlegesség, hogy városaik a föld alatt vannak, amelyek kifosztható romokként jelennek meg, és ez egészen más játékmechanikát kíván, mint az elfek esetében, akik büszkén nekimennek a legjobban felfegyverzett várkastélyoknak is. A hab a tortán viszont az, hogy mások is ilyen romokként látják a patkányemberek városait, ami egészen komoly meglepetéseket tud okozni.
Bár a négy frakció nagyszerűen ki lett találva, így valóban mindegyikük oldalán érdemes lesz átélni a kampányt – túlzás nélkül olyan, mintha négy eltérő játék várna ránk –, a Total War Warhammer 2 azonban a játékmenet alapjait tekintve nem hozott változásokat. A feladatunk tehát továbbra is az, hogy a térképen masírozva seregeket gyűjtsünk, városokat foglaljunk el, fejlesszük őket és hőseinket, majd hadsereget toborozva belevessük magunkat a totális háborúba. Az élmény továbbra is két részre osztható, ezáltal a körökre osztott stratégiai térképen tudunk felkészülni az ütközetekre, itt istápolhatjuk hőseinket és városainkat, de a diplomáciai teendőink ellátására szintén ebben a szegmensben keríthetünk sort.
A játék másik szeglete pedig a valós idejű ütközetekben rejlik, amikor jól kidolgozott, elképesztően látványos térképeken seregeink összecsapnak más haderőkkel. Utóbbi a Total War-sorozat egyik legnagyobb erőssége, hiszen elképesztő mennyiségű egységet tudunk megmozgatni ilyen esetekben, hovatovább a „sok lúd disznót győz” elvét már a kezdetektől és a legkönnyebb fokozaton is elvethetjük, ha ugyanis nem taktikázunk, nem használjuk ki katonáink képességeit és tulajdonságait, hovatovább a terep adottságait, akkor nagyobb eséllyel bukjuk el a küzdelmeket.
Az íjászokat például rendszerint illendő dombtetőre állítani, a lovasságot elbújtatni az erdőben – ez valóban összezavarja az egyébként ügyesen dolgozó mesterséges intelligenciát –, a csodalényeket pedig rendszerint csak akkor szabad bevetni, ha már minden kötél elszakadt, hiszen értékes, nagy erejű bestiák ezek, akik nem a feláldozható kategóriát erősítik. Mert ha eddig nem tanultuk volna meg, itt most egy életre megtanulhatjuk, hogy minden háborúnak van áldozata! Rajtunk múlik azonban, hogy mennyi!
Hogy ez eddig szinte ugyanaz, mint amit az első Total War Warhammerben láthattunk? A sztorit és a frakciókat leszámítva valóban, ellenben a Creative Assembly azért gondoskodott olyan finomításokról, amelyeket örömmel fogadunk majd. Az egyik leghasznosabb újdonság túlzás nélkül a kampányba beépített betanító mód, ami azon túl, hogy érdekes felvezetést biztosít a sztorinak, szó szerint megfogja a kezünket, és legalább egy órán át segít nekünk megtanulni az alapokat, illetve az újdonságokat egyaránt. Merthogy újdonság azért lesz jócskán, noha tény, hogy inkább apróságokra számíthatunk.
Azon túl ugyanis, hogy bekebelezhetjük a térkép összes tartományát, az egyes helyszínek sajátos éghajlatot is kaptak, amelyek alapjaiban befolyásolják majd hadseregünk hatékonyságát, vagy például azt, hogy választott frakciónk oldalán érdemes-e arrafelé kacsintgatnunk. A meleghez szokott gyíkemberekkel például ne akarjunk északra menni, mert a hideg olyan negatív hatásokat fejt ki, hogy az egy kisebb öngyilkossággal is felér. Mindezeken felül a Total War Warhammer 2 majdnem minden elemében összetettebb lett, és mivel egy milliónyi beállítást, valamint lehetőséget kínáló stratégiáról beszélünk, talán nem meglepő, ha lehetetlenség mindent felsorolni ezek közül.
Ami biztos, hogy a játék összességében nagyobb és alaposabb élményt nyújt, de még mindig vannak alapvető hiányosságai, így a stratégiai képernyő néhány elemet leszámítva továbbra is elég felesleges. A diplomácia például szokás szerint összecsapott, felületes, és míg a valós idejű ütközetekben sokat kell taktikáznunk, addig a körökre osztott pillanatok során nem igazán érezzük azt mindig, hogy egy, a városunkban felépített épületnek például valódi hatása lenne a játékmenetre.
Grafika:
A Total War-sorozat mindig is nagyon erős volt a megjelenés tekintetében, így nem meglepő, hogy ezen a téren a Warhammer 2 is magasra tette a lécet. Kellemes meglepetés volt, hogy a készítők egészen ügyesen optimalizálták a játékot, de alapvetően a valós idejű csaták még mindig sokkal jobban néznek ki – pláne az elképesztően kidolgozott helyszínek –, mint a taktikai képernyőn látottak, márpedig ennek inkább fordítva kellene lennie, hiszen előbbi esetben gyakran több ezer egység mozdul meg egyszerre a képernyőn. A maga műfajában a játék ismét magasra tette a lécet, de az előző részhez képest túl sok jelentős változásra nyilván nem kell számítanunk ebből a szempontból!
Kezelőfelület, irányíthatóság: A Total War Warhammer 2 egy rendkívül összetett, sokrétű stratégia, ami ennek ellenére meglepően letisztult kezelőfelülettel rendelkezik. A rendszer azonnal és könnyedén átlátható, mindennek megvan a maga helye, miközben a fejlesztők tovább finomítottak az irányítási rendszeren, ami a jól ismert alapokra építkezik. Ha van tökéletes irányítással ellátott stratégia, a Creative Assembly alkotása alighanem ide sorolható!
Játszhatóság: Ha csak egyetlen frakció lenne a Total War Warhammer 2-ben, már akkor is derekas játékidőről beszélhetnénk, de a sztorit négy oldalról élhetjük át, és mivel a mesterséges intelligencia dinamikusan reagál a tetteinkre, ezért ugyanazon az oldalon sem tapasztalhatunk majd két ugyanolyan végigjátszást. Mindezen felül pedig ott van még a multiplayer mód, ami konkrétan végtelen lehetőséget kínál a csatározásra.
Intelligencia, nehézség:
Mivel egy elképesztő összetettséggel rendelkező stratégiáról beszélünk, nyilvánvalóan nem lehetett olyan mesterséges intelligenciát alkotni, ami mindig és mindenkor tökéletesen reagál ránk. A rendszer dinamikusan reflektál, ellenben sok esetben kiszámíthatatlan, hullámzó teljesítményt nyújt, ami csak néha befolyásolja negatívan a játékélményt. Ennek köszönhetően a nehézség is gyakran hullámzó, de a legnagyobb baj, hogy túl sokszor juthatunk zsákutcába, ahonnan csak egy korábbi mentett állás visszatöltése vezethet ki minket.
Hangok, zene: Mind a hangok, mind a zenék egységesen kellemesre sikerültek a játékban. A legrealisztikusabb hanghatásokkal természetesen most is a csaták során találkozunk majd, hiszen fantáziavilág ide vagy oda, a legkisebb és a legnagyobb ütközetek során is elképesztően valószerű csatazajokat hallgathatunk, ami megkönnyíti a látottak feldolgozását.
Összegzés: A Total War Warhammer 2 túlzás nélkül az idei év legjobb stratégiája lett, ami nyilván nem volt nehéz feladat annak fényében, hogy szinte nem is volt épkézláb kihívója. Ha viszont lett volna, akkor sem lennénk más véleménnyel a játékról, amely korántsem csak az első rész új skinekkel ellátott változatát takarja, mert több újdonságot és finomhangolást is kapunk, amelyek alapjaiban befolyásolhatják az élményt. Ha a harmadik részhez legalább ennyi újítással tudnak majd szolgálni a készítők, akkor már most csillogó szemekkel várjuk a folytatást!
Fejlesztő: The Creative Assembly
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E6850 3 GHz-es vagy AMD Phenom 8650 Triple-Core processzor, Nvidia GeForce GTS 450 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4790K 4-Core 4 GHz vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1070 vagy ATI Radeon RX Vega 64 Nano grafikus kártya, 8 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Total War-sorozat
Kategória: stratégia
Tovább folytathatjuk a Warhammer univerzumának valaha látott egyik legnagyobb háborúját, de a Régi Világ után ezúttal az Újvilágban kalandozhatunk, az első részhez képest rengeteg hasznos újdonság társaságában. Total War Warhammer 2 játéktesztünk következik!
Amikor a Creative Assembly még tavaly úgy határozott, hogy az ismert történelmi korszakok helyett inkább az egyik legismertebb fantáziavilág felé terelik a népszerű Total War-sorozatot, sokan kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt. A végeredmény bár nem okozott csalódást, de mivel sok szempontból elmozdult egy kicsit a King Arthur irányába – főként a különféle fantasztikus teremtmények bevonásával –, illetve a készítők mintha összecsapták volna az egészet, rengetegen úgy vélték, hogy ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a témából. Persze már akkoriban tudtuk, hogy egy trilógia van készülőben, ezáltal reménykedtünk benne, hogy miután felépítették a megfelelő alapokat, a második epizódtól várhatjuk a jelentősebb újdonságokat. Jóslatunk pedig beteljesült, hiszen ha nem is fordult ki önmagából a Total War Warhammer 2, legalább megvalósítottak benne olyan dolgokat, amelyeket már a bemutatkozó részből hiányoltunk. Lássuk azonban egy kicsit alaposabban, hogy milyen is lett a folytatás!
A Total War Warhammer 2 története egyenesen az Újvilágba repít minket, ami egy vadonatúj kontinenst jelent számunkra, és rögtön itt ki is emelnénk a játék egyik nagy újdonságát, miszerint az egész földrészt az uralmunk alá hajthatjuk, ha éppen ezt szeretnénk. Más kérdés, hogy erre sem időnk, sem lehetőségünk nem lesz egy normál végigjátszás során, hiszen az alkotásban rendhagyó módon nem csak az a cél, hogy leigázzunk mindenkit, aki csak szembejön velünk. Bár a konfliktusok ezúttal is mindennek az alapját képezik, de a hatalmas háborúk mellett a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy átvegyük a Nagy Örvény felett az uralmat, ami a nemes tündék országában, Ulthuanban ered.
Nyilván minden frakció más célból szeretné megkaparintani, ami nem véletlen, hiszen az örvény hivatott arra, hogy kordában tartsa a Warhammer világában felfedezhető mágiát, ezáltal pedig távol tartsa a Káosz rettegett erőit. Ez a varázslat viszont most meggyengült, és konkrétan négy frakció indul útnak, hogy rituálékkal – ámde gyakorlatilag a fél világ leigázásával – megszerezzék az uralmat a rejtélyes örvény felett. A négy oldalt az elfek, a sötét elfek, a gyíkemberek és a skavenek, vagyis a patkányemberek személyesítik meg, akik közül határozottan utóbbi két csoportosulás jelenti majd az igazi különlegességet, hiszen míg a két elftípust korábban már más játékokban is gyakran láthattuk, a gyíkemberekkel és a skavenekkel ilyen behatóan viszont csak a Warhammer univerzum legnagyobb rajongói találkozhattak.
Ennek a sokszínű felhozatalnak köszönhetően egészen változatos nézőpontokból ismerhetjük meg a történetet, de ami a legjobb, hogy főként a gyík- és a patkányemberek olyan különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy az a játékmenetre is alaposan rányomja a bélyegét. Bár nagy vonalakban mindegyik frakcióban megtalálhatók az alapvető egységek, a lovasság, a közelharcosok, vagy éppen az íjászok, de vannak lényeges különbségek, amelyek mosolyt csalhatnak az arcunkra. A gyíkembereknél például soha nincs visszavonulás vagy megfutamodás.
Ha az ő oldalukon harcolunk az örvényért, és egy egységnek lecsökken a morálja, nem rohannak el a csata kellős közepén, hanem elborul az agyuk, és még vadabb támadásba kezdenek, ami igencsak komoly fegyvertény lehet. Esetükben egyébiránt az egységek jelentik a legnagyobb különlegességet – dinoszauruszokhoz hasonló lényeken lovagolnak, és olyan szörnyeket is bevonnak a harcokba, hogy megfelelő számban mindenki esélytelen ellenük –, de akik minden téren különcnek számítanak majd, ők a skavenek. Esetükben alapból jelentős különlegesség, hogy városaik a föld alatt vannak, amelyek kifosztható romokként jelennek meg, és ez egészen más játékmechanikát kíván, mint az elfek esetében, akik büszkén nekimennek a legjobban felfegyverzett várkastélyoknak is. A hab a tortán viszont az, hogy mások is ilyen romokként látják a patkányemberek városait, ami egészen komoly meglepetéseket tud okozni.
Bár a négy frakció nagyszerűen ki lett találva, így valóban mindegyikük oldalán érdemes lesz átélni a kampányt – túlzás nélkül olyan, mintha négy eltérő játék várna ránk –, a Total War Warhammer 2 azonban a játékmenet alapjait tekintve nem hozott változásokat. A feladatunk tehát továbbra is az, hogy a térképen masírozva seregeket gyűjtsünk, városokat foglaljunk el, fejlesszük őket és hőseinket, majd hadsereget toborozva belevessük magunkat a totális háborúba. Az élmény továbbra is két részre osztható, ezáltal a körökre osztott stratégiai térképen tudunk felkészülni az ütközetekre, itt istápolhatjuk hőseinket és városainkat, de a diplomáciai teendőink ellátására szintén ebben a szegmensben keríthetünk sort.
A játék másik szeglete pedig a valós idejű ütközetekben rejlik, amikor jól kidolgozott, elképesztően látványos térképeken seregeink összecsapnak más haderőkkel. Utóbbi a Total War-sorozat egyik legnagyobb erőssége, hiszen elképesztő mennyiségű egységet tudunk megmozgatni ilyen esetekben, hovatovább a „sok lúd disznót győz” elvét már a kezdetektől és a legkönnyebb fokozaton is elvethetjük, ha ugyanis nem taktikázunk, nem használjuk ki katonáink képességeit és tulajdonságait, hovatovább a terep adottságait, akkor nagyobb eséllyel bukjuk el a küzdelmeket.
Az íjászokat például rendszerint illendő dombtetőre állítani, a lovasságot elbújtatni az erdőben – ez valóban összezavarja az egyébként ügyesen dolgozó mesterséges intelligenciát –, a csodalényeket pedig rendszerint csak akkor szabad bevetni, ha már minden kötél elszakadt, hiszen értékes, nagy erejű bestiák ezek, akik nem a feláldozható kategóriát erősítik. Mert ha eddig nem tanultuk volna meg, itt most egy életre megtanulhatjuk, hogy minden háborúnak van áldozata! Rajtunk múlik azonban, hogy mennyi!
Hogy ez eddig szinte ugyanaz, mint amit az első Total War Warhammerben láthattunk? A sztorit és a frakciókat leszámítva valóban, ellenben a Creative Assembly azért gondoskodott olyan finomításokról, amelyeket örömmel fogadunk majd. Az egyik leghasznosabb újdonság túlzás nélkül a kampányba beépített betanító mód, ami azon túl, hogy érdekes felvezetést biztosít a sztorinak, szó szerint megfogja a kezünket, és legalább egy órán át segít nekünk megtanulni az alapokat, illetve az újdonságokat egyaránt. Merthogy újdonság azért lesz jócskán, noha tény, hogy inkább apróságokra számíthatunk.
Azon túl ugyanis, hogy bekebelezhetjük a térkép összes tartományát, az egyes helyszínek sajátos éghajlatot is kaptak, amelyek alapjaiban befolyásolják majd hadseregünk hatékonyságát, vagy például azt, hogy választott frakciónk oldalán érdemes-e arrafelé kacsintgatnunk. A meleghez szokott gyíkemberekkel például ne akarjunk északra menni, mert a hideg olyan negatív hatásokat fejt ki, hogy az egy kisebb öngyilkossággal is felér. Mindezeken felül a Total War Warhammer 2 majdnem minden elemében összetettebb lett, és mivel egy milliónyi beállítást, valamint lehetőséget kínáló stratégiáról beszélünk, talán nem meglepő, ha lehetetlenség mindent felsorolni ezek közül.
Ami biztos, hogy a játék összességében nagyobb és alaposabb élményt nyújt, de még mindig vannak alapvető hiányosságai, így a stratégiai képernyő néhány elemet leszámítva továbbra is elég felesleges. A diplomácia például szokás szerint összecsapott, felületes, és míg a valós idejű ütközetekben sokat kell taktikáznunk, addig a körökre osztott pillanatok során nem igazán érezzük azt mindig, hogy egy, a városunkban felépített épületnek például valódi hatása lenne a játékmenetre.
Grafika:
A Total War-sorozat mindig is nagyon erős volt a megjelenés tekintetében, így nem meglepő, hogy ezen a téren a Warhammer 2 is magasra tette a lécet. Kellemes meglepetés volt, hogy a készítők egészen ügyesen optimalizálták a játékot, de alapvetően a valós idejű csaták még mindig sokkal jobban néznek ki – pláne az elképesztően kidolgozott helyszínek –, mint a taktikai képernyőn látottak, márpedig ennek inkább fordítva kellene lennie, hiszen előbbi esetben gyakran több ezer egység mozdul meg egyszerre a képernyőn. A maga műfajában a játék ismét magasra tette a lécet, de az előző részhez képest túl sok jelentős változásra nyilván nem kell számítanunk ebből a szempontból!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Total War Warhammer 2 egy rendkívül összetett, sokrétű stratégia, ami ennek ellenére meglepően letisztult kezelőfelülettel rendelkezik. A rendszer azonnal és könnyedén átlátható, mindennek megvan a maga helye, miközben a fejlesztők tovább finomítottak az irányítási rendszeren, ami a jól ismert alapokra építkezik. Ha van tökéletes irányítással ellátott stratégia, a Creative Assembly alkotása alighanem ide sorolható!Játszhatóság:
Ha csak egyetlen frakció lenne a Total War Warhammer 2-ben, már akkor is derekas játékidőről beszélhetnénk, de a sztorit négy oldalról élhetjük át, és mivel a mesterséges intelligencia dinamikusan reagál a tetteinkre, ezért ugyanazon az oldalon sem tapasztalhatunk majd két ugyanolyan végigjátszást. Mindezen felül pedig ott van még a multiplayer mód, ami konkrétan végtelen lehetőséget kínál a csatározásra.Intelligencia, nehézség:
Mivel egy elképesztő összetettséggel rendelkező stratégiáról beszélünk, nyilvánvalóan nem lehetett olyan mesterséges intelligenciát alkotni, ami mindig és mindenkor tökéletesen reagál ránk. A rendszer dinamikusan reflektál, ellenben sok esetben kiszámíthatatlan, hullámzó teljesítményt nyújt, ami csak néha befolyásolja negatívan a játékélményt. Ennek köszönhetően a nehézség is gyakran hullámzó, de a legnagyobb baj, hogy túl sokszor juthatunk zsákutcába, ahonnan csak egy korábbi mentett állás visszatöltése vezethet ki minket. Hangok, zene:
Mind a hangok, mind a zenék egységesen kellemesre sikerültek a játékban. A legrealisztikusabb hanghatásokkal természetesen most is a csaták során találkozunk majd, hiszen fantáziavilág ide vagy oda, a legkisebb és a legnagyobb ütközetek során is elképesztően valószerű csatazajokat hallgathatunk, ami megkönnyíti a látottak feldolgozását.Összegzés:
A Total War Warhammer 2 túlzás nélkül az idei év legjobb stratégiája lett, ami nyilván nem volt nehéz feladat annak fényében, hogy szinte nem is volt épkézláb kihívója. Ha viszont lett volna, akkor sem lennénk más véleménnyel a játékról, amely korántsem csak az első rész új skinekkel ellátott változatát takarja, mert több újdonságot és finomhangolást is kapunk, amelyek alapjaiban befolyásolhatják az élményt. Ha a harmadik részhez legalább ennyi újítással tudnak majd szolgálni a készítők, akkor már most csillogó szemekkel várjuk a folytatást!