Ötvös Tibor

Lezárult a Batman: The Telltale Series

Megjelent az ötödik epizód is a Telltale Batman-sorozatának első évadából és így ideje, hogy kicsit összefoglalva megnézzük, mennyire sikerült jól a program.

A héten megjelent a City of Light címet kapott, a Batman: A Telltale Series első évadát lezáró fejezet, mellyel valóban véget ért Bruce Wayne első kalandja. A programmal foglalkoztunk a megjelenés után és a felvezetés mindenképpen izgalmasnak és ígéretesnek tűnt, ám sajnos a végeredmény elég felemás lett. De kezdjük az elején, az alapfelállás és nagyjából az öt fejezet ismertetésével, szóval aki még nem játszotta végig, az ugorja át ezt a fejezetet.

Bruce Wayne továbbra is Denevéremberként tartja fenn a rendet Gotham városában, ám az "idillnek" vége szakad, mikor felbukkan a titokzatos Arkham gyermekei csoport és annak vezetője Lady Arkham illetve Wayne gyerekkori barátja, Oswald Cobblepot és figyelmezteti hősünket a közelgő bajokra. Ezzel elkezdődik egy kálvária, melyben fény derül a Wayne-család bűnözői múltjára, Bruce bekerül Arkhamba és itt ismerkedik meg Jokerrel is, legjobb barátja, Harvey Dent megőrül és Kétarcként diktatúrát vezet be és még a Macskanő is átveri. De persze a végére azért minden megoldódik és egy cliffhangerrel zárul az első évad.



Szóval az alaphelyzettel semmi gond, a történet kimondottan izgalmas és jól van felvezetve, talán csak egy olyan epizód van melyben lehet érezni az időhúzási szándékot, azaz hogy ez az ág csak azért van itt most, hogy kitöltsék a játékidőt. Ami már fájó hiányosság, az a megfelelő optimalizálás. Az még hagyján, hogy az első fejezetben komoly hibákkal és belassulásokkal találkozhattunk (pedig már lehetne tapasztalatuk a motorral kapcsolatban, alig látni bármilyen változást az első The Walking Dead évad óta), de az már kimondottan idegesítő, hogy az ötödik fejezet első részét alig lehet megoldani mert úgy mozognak a karakterek, mintha egy sötét diszkóban lennénk és ezerrel menne a stroboszkóp.

Szaggatottan és belassulva zajlanak az események és mikor az ember már éppen azon gondolkodnak, hogy a francba is, így nem érdekel ez az egész, befejeződik ez a gond. Ami még számomra fájó hiányosság, az a Batman-játék legjobb újítása, a támadások megtervezése. Az első fejezetben és az ötödikben is van egy-egy ilyen rész, amikor ezt megtehetjük és ez kimondottan jót tesz a programnak, mert valóban kilép kicsit a játékmenet a "megfelelő időben nyomd meg a megfelelő gombot"-menetből.

A módszer lényege ugyanis az, hogy mi adhatjuk meg, hogy melyik ellenfelünket milyen eszköz bevetésével vagy módszerrel akarunk likvidálni. Ez pedig valóban jó pont, hiszen ahogy elindul utána az akció ismét le kell nyomnunk a megfelelő gombokat, de mégis tudjuk hogy mi fog történni, hiszen mi adtuk azt meg. Szívem szerint ezt minden egyes verekedés előtt bevezettem volna, akár egy olyan lehetőséget is beültetve, hogy ezt automatikusan a gép is meggenerálhatta volna, ha játékos ezt kéri. Nagy ziccer, ami ki is maradt.



Összességében azt tudom elmondani a Batman: The Telltale Series lezárása után, hogy akadtak jó pillanatai a játéknak, melyek miatt mindenképpen érdemes letudni a sorozatot (a sztori és pár játékmeneti elem), de a grafikus motor felett már nagyon eljárt az idő, az optimalizálás katasztrofális és ez alapvetően befolyásolja az élményt. Az szinte biztos, hogy lesz Season Two, hiszen egy szálat nem zárt le a csapat, amit a negyedik fejezetben vezettek fel és kimondottan érdekes történet is lehet még belőle. Azonban ehhez nagyon komoly javításokat kell eszközölni a játékmeneten, a grafikán és az optimalizáláson. Mert bár ezt a Trónok harca kapcsán is leírtam, de most meg kell ismételnem magam: ez így sokáig nem működhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!