Ötvös Tibor

Nem készül a WarCraft 1 és 2 Remaster változata


A BlizzConon elhangzott bejelentés szerint semmi esély nincs a WarCraft 1 és 2 új változataira.

A WarCraft a stratégiai játékok egyik leghíresebb tagja és éppen ezért elég meglepő, hogy a Blizzard a harmadik fejezet óta nem igazán próbál visszatérni a széria gyökereihez. Persze a World of WarCraft rengeteg pénzt hoz, de azért egy igazi rajongó számára az RTS az igazi. Korábban felmerültek olyan pletykák, hogy a kultikus első két fejezet is megkapná a maga kis Remastered változatait, de eme híreket most a Blizzard társ-alapítója egy pillanat alatt széttörte.

"A Warcraft: Orcs & Humans a maga idejében kimondottan zseniális alkotásnak számított" - árulta el Frank Pearce. "De fogadni mernék rá, hogy a mai világban a mai elvárásoknak már nem tudna megfelelni és nem nyújtana olyan kellemes élményt. Ráadásul, bár meg vannak még a kódok, de mi is öregszünk és már nem is igazán emlékszünk rá, hogyan is működik a rendszer." Pearce hozzátette, hogy inkább haladnak előre és készítenek új játékokat, mint hogy kövületeket szedjenek elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #6
    https://sg.hu/cikkek/jatek/133920/hivatalos-jon-a-cc-es-red-alert-remaster

    Ezek szerint még sem olyan nagy cucc egy 95-ös játék 4k remastered verzióját elkészíteni. Vélhetően a Warcraft 2 esetében sem lenne egy nagy munka. (Warcraft 2 is 95-ös játék.) Ebből következik, hogy az első részt is simán meg lehet csinálni ppi/dpi ide ppi/dpi oda.
  • Macropus Rufus #5
    Ahogy alattam is említették "Először is fontos tudni, mi az a DPI/PPI" csak éppen nem lett megemlítve, hogy mi is az:
    PPI: pixel per inch
    DPI: dot per incs

    Az előbbit elsősorban a megjelenítők az utóbbit a nyomtatók esetében alkalmazzák, de kb. pont ugyan azt jelenti mind a kettő: hány képpont/pont van egy inchen, azaz 2.5cm-n.

    és már látható is, hogy nagyon is számít a megjelenítő mérete a két érték esetében. Miért? Mert azonos felbontás mellett minél kisebb a megjelenítő annál nagyobb lesz a dpi/ppi szám. Miért? Mert az 1 inchre jutó képpontok száma a méret csökkenés miatt nő. Ezért van az, hogy egy qhd felbontással bíró 5-6"-os telefon ppi száma bőven 300 felett van.
    Egy példa: ha 32"-on uhd felbontás mellett van 160dpi akkor fele ekkora kép méret esetén, azonos felbontás mellett a dpi a duplájára fog nőni tehát egy 16"-os uhd monitor 320dpi/ppi lesz. Ua. ha a duplájára növelem a kép méretét, akkor a 64"-os megjelenítőm uhd felbontás mellett, csupán 80dpi/ppi-t fog tudni. Miért? Mert a pixel méret is nőni fog. Ha nem akkor az a felbontás már nem uhd hiszen 2x több képpontot kell elhelyezni a megjelenítőn, ebben az esetben a ppi nem változna (160ppi/dpi) viszont a felbontása jelentősen nőne (gyak. a duplája lenne a sima uhd-nak)
    Monitorom: 19.6" széles és 1920 képpont van ott. Ez olyan 97ppi/dpi. A másik monitorom viszont 32"-os az már csak 60ppi. És akkor már ott is vagyok, hogy a 32"-os fhd monitorom ppi/dpi száma kevesebb mint egy 30 éves 14"-os monitoré ami 1024x768-ban működik. (csak így zárójelben: a 17"-os, 1280 max felbontást tudó 4:3-as monitorom meg ~95ppi/dpi)

    1990- es években a standart monitorok már tudták az 1024x768-at. Nekem 92 és 96 között volt egy Mitac és egy GVC-m Mind a kettő hozta az 1024-et. Igaz vga is kellett a gépbe, de 512kb-os Trident8900c simán meghajtotta 1024-ben a monitort. Továbbá 90-es években a standart monitor nem a 15" volt és még csak nem is a 14. Igaz ezt írták rá. A 15 az jó ha tudott 14-et a 14-es meg 13-at. Miért? Mert a megadott méret a látható képernyőre vonatkozott és nem a megjelenített kép méretére, ami ugye nem ért ki teljesen a látható képernyő széléig, ott volt egy olyan centis sáv körbe amin már nem jelent meg a kép. Tehát 13". És nem 640x480. Ennyit már a DOS játékok is tudtak. A Win3.1 és társai meg bőven tudták már az 1024-et is.
    Vissza térve a 480p ppi adataira. Lemértem: a GVC-m 10.5" széles képcsővel bír. Itt 1024 képpontot jelenített meg, tehát olyan 95-97ppi/dpi amit tudott.

    Ennyit a ppi/dpi-ről.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2018.11.12. 13:16:00
  • takysoft #4
    a bullshit tényleg bullshit.
    de azért egy warcraft 1-2 remake SOKKAL nagyobb meló, mint hinnéd.

    Először is fontos tudni, mi az a DPI/PPI
    1994-96-ban az átlagos monitorméret 14-15" volt. 640x480-as felbontással.
    ez kb 53-57 DPI.

    2-3 éve, meg legtöbbeknek még ma a sztender 22-24" és FullHD
    Ez kb 90-100 DPI.
    És bár ezek a monitorok ugyan képesek alacsonyabb felbontásra is, de azon elég rondák...

    Ma egy viszonylag jónak számító monitor 27-32" és UHD felbontású.
    Ez 140-160 DPI környéke.

    Szóval még barátok közt is... egy egység fizikailag konkrétan harmadakkora a kijelzőn. Ez azt jelenti, hogy alig látod, olyan picike. Ellenben baromi sok midnne látszik a képből. Konkrétan az egész pálya. De talán még az se fedi be az egész 4K kijelzőt.

    Játszhatatlan.

    Egyértelműen kell valami scaling. Legjobb ugye ha dinamikus. Egérgörgővel zoomolás, mint ahogy az van is pl a Starcraft II-ben.

    Természetesen 3D-ben megcsinálni az egészet elég nagy overkill lenne.
    Ha 2D-ben csinálod, akkor mindneképp kellene új modellek. Amik jól néznek ki 4K-ban is.
    (a blizzard előre tervez, és a 4K nagy teret fog hódítani az elkövetkező években)

    A teljes grafikát újra kell csinálni. A hangokat is. Mindent.

    És akkor még csak ott vagy, hogy van egy új játékod. Régi játékmenettel.

    Még ha a kijelölési limitet el is törlöd... akkor is be kell rakni némi pályaanimációt, és triggereket a pályákra, mert azon nélkül ma már tényleg uncsi lenne.

    És minél "jobbak" lesznek a pályáid, annál kevésbé eredetiek.

    Akkor meg már inkább egy újradongolást kéne csinálni. A régi tartalom elmesélése egy újabb köntösben, kicsit másképp.
    Akkor merjük meglépni esetleg a rendes újradolgozást 3D-ben is...
    Starcraft II engine pl tökéletesen megfelelne erre.

    Az viszont azért költséges ám :)

    Szóval ja... egy remake nem lenne jó ötlet. A régi játékdinamikával és struktúrával még új grafika esetén is "szar" lenne.
  • Ender Wiggin #3
    Csak nehogy az lwegyen belőle, mint a Modern Warfare-ből. Felújítva az erdetileg 4 gigás játékból lett 40 giga. Egy 5 óra alatt végigjátszható rail shooter, ami 40 giga. Akkor egy 15-20 órás Warcraft meg lesz 200?
  • Meridian #2
    "bár meg vannak még a kódok, de mi is öregszünk és már nem is igazán emlékszünk rá, hogyan is működik a rendszer."

    ROFLMAO, ezt a bazi nagy bullshitet!

    Nem kell emlékezni semmire sem, arany apáim, hiszen a kódhoz ott van a mellékelt dokumentáció is... egy csapatmunkában ez nélkülözhetetlen, tehát nem mondhatják, hogy nincs kód doksi.

    Olvasni csak tudnak még, ha már ennyire szenilisek...

    De mondjuk a videókat fel kellene újítani, mert az valóban gagyisztikusan hat már manapság, 320x200-as 256 színű ma már gyermeteg CGI animáció... de ennyi költsége lenne nagyjából.
  • Gauge #1
    Pedig szükség lenne rá....