Ötvös Tibor

A Steam elkezdte visszafizetni a No Man's Sky vételárát


A botrányok hatására a Steam úgy döntött, hogy az általános szabályait felrúgva visszatéríti a No Man's Sky vételárát a csalódott vásárlóknak.

A No Man's Sky szinte minden egyes nap szolgáltat valami friss és negatív eseménnyel és ha próbálnánk mindegyikről beszámolni, akkor külön rovatot kellene szentelni a számára. A legújabb például, hogy a játék legnagyobb vonzerejének tartott "fedezd fel és nevezd el" lehetősége sem működik rendesen. Számos bejegyzés szól arról, hogy a korábban bizonyos játékosok által megtalált lények már nem az általuk adott neveken szerepelnek. Mindenesetre most nagyon úgy tűnik, hogy a Valve is megunta a negatív kommentárokat a játék oldalán és visszafizeti a teljes vételárat.

Az eddigi szabályok szerint a vételár visszafizetésének egyik fontos pontja, hogy csak akkor lehet igényelni a térítést, ha a játékkal töltött idő nem érte el a 2 órát. Nos, ez a No Man's Sky esetében nem szükséges, hiszen akár 8 órás játékidővel is teljes "kártérítést" kérhetnek a vásárlók. A Reddit fórumán számos bejegyzést olvasni, melyben a sikeres visszautalásokról lehet olvasni. Ráadásul már az Amazon is csatlakozott az akcióhoz. Szóval aki elégedetlen volt a címmel, most visszakérheti a pénzét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #12
    Vajh mi lehet ebben a szövegben a 14 napos refund policy?

    "Refunds on Pre-Purchased Titles
    When you pre-purchase a title on Steam (and have paid for the title in advance), you can request a refund at any time prior to release of that title. The standard 14-day/two-hour refund period also applies, starting on the game’s release date."
  • vik3 #11
    Plusz, ugye ha megnézitek a steam oldalát a játéknak - szépen pirosan be van keretezve, hogy semmilyen spéci kivétel nincs a visszafizetésnél - rábaszott, aki megvette + ti meg minden beszoptok valami egy reddites tinitől
  • vik3 #10
    8 óra játékidőm van - negatív kommentem és elutasították a kérelmem a 2 órára hivatkozva - pár órája történt
  • NEXUS6 #9
    Kár érte. Amennyi energiát fektettek bele, minimális koncepció váltással tényleg egy jó játék lehetett volna belőle.

    De azon el kell gondolkodni, hogy amikor jó pár indi játék van ma is fejlesztés alatt és próbálja az Elite/Frontier sikerét, elismertségét utolérni, akkor mi kéne, hogy ezek valóban azok is legyenek.

    Aki ilyennel játszik, az vagy elég sokat tud a világegyetemről, vagy szeretne többet tudni, namost csillagászatilag ez a játék kb a PokemnGO szintjén áll. Harc/kereskedés interakció, vontos dolgok, hogy érzékelje az ember, hogy a kiba nagy univerzumba azért mégéis csak be tudja a nevét karcolni a nevét egy kőbe, hát itt is vannak hiányosságok. Jelenleg egy ilyen játéktér esetén adja magát az MMO, a sok játékos és az üzleti siker záloga is lehet. Ezt is kihagyták.
  • grobs #8
    Szóval volt valamijük ami valamivel jobb volt az elite-nél, és azt gondolták csinálnak köré egy játékot, de ahhoz annyira értettek mint John Carmack. Az elite óta meg eltelt 30 év. Kicsit magasabb lett az ingerküszöb egy játék felé.
  • molnibalage83 #7
    Tudom, hogy mi a difi a proced és random között. Ennek ellenére az egész úgy el van baszva amennyire látom, hogy az valami iszonyat. A készítőknek lövésük sincs a játék tervezésről. Ezzel mondjuk nincsenek egyedül, mert még az igen jól összerakott Witcher 3-ban is akkor hulladék dolgok vannak, hogy az valami iszonyat. És még ezzel is GoTY és all time no 10-es a játék.

    A NMS meg örök példa lesz arra, hogy hogyan ne fejlesszen játékos senki..
  • ozimak #6
    +1
    Utoljára szerkesztette: ozimak, 2016.08.28. 17:55:14
  • Sir Cryalot #5
    Ez kb úgy megy itt, hogy van egy "seed" , ami az egyik fejlesztő telefonszáma. Utána a mindent ahhoz az egy seed # -hez igazítottak hozzá, hogy annál az egy seed-nél , olyan terepet hoz ki a pseudo-random-number-generator ami élőnek hat , nincsenek kihalt bolygók stb.. Nem random jön !
    Tehát nem véletlenszerű, hanem ezzel csak helyet spóroltak meg , mert adott seed-nél mindig ugyanaz jön.
  • Sir Cryalot #4
    quixote-i spanyolviasz mint pl. virtual reality, 25évvel "after the fact"

    legalább vr-ben összejött 2016-ra az 560x 366-os effektiv felbontás (!!! nem vicc !!! ).
  • Sir Cryalot #3
    "anno ezt a játékot a Star Citizen hez hasonlították csak hogy ez gyengébb gépeken is elmegy rajzfilmszerű grafikája miatt. "

    srácok kezdjetek el ti is ilyen álnaiv spanyolviasz sztorikat fabrikálni , és ti is lehettek ilyen don quixote- k mint a szektás chris roberts & co