Ötvös Tibor

Az első Mass Effect 4 információk

Felkerült a netre számos, nem hivatalos információ az új Mass Effect játékról.

Pletykákkal a legtöbb esetben csak ritkán foglalkozik az ember, de ha olyan forrásból származik az információ, mely korábban már igazolta, hogy valóban igaznak bizonyulnak az írásaik, akkor érdemes vetni rá egy pillantást. Ezúttal a Reddit oldalán bukkant fel az új Mass Effect játék részletei... érdemes megjegyezni, hogy korábban a Dragon Age: Inquisition is éppen itt és ilyen formában lett leleplezve.

Az írás szerint a történet az Androméda-galaxis Helius Cluster nevű részén játszódik messze attól a helytől, ahol Shepard kapitány hősies cselekedeteit meglépte. Hősünk egy pathfinder, aki profi kiképzést kapott, de minden tudása elméleti, harctéri tapasztalata nincs. A feladata, hogy új lakhelyet keressen az emberiség számára, melyhez elég nagy területet kell bejárnia (4x nagyobb lesz a rendszer, mint volt a harmadik részben).



A bolygókat kolonizálni kell, nyersanyagot szedhetünk be róla de utunk során természetesen nem mindenkivel lesz baráti a viszonyunk. Kutatásunk folyamán egy rég elfeledett faj, a Remnant maradványaira bukkanunk akik természetesen fejlettebb technológiájuk révén komoly fenyegetést jelentenek ránk. Azonban a különböző terveket elkutatva mi is kifejleszthetjük ezen eszközöket és így egálba kerülhetünk harcok közben.

Ezúttal is négy fős csapatot kapunk, ám a sztori folyamán összesen hét karaktert szedhetünk fel a hajóra. Eddig csak egy harcost ismerhettünk meg, aki a Cora nevet kapta és egyedi képességével egy erőteret tud az egész csapat köré vonni. Ezen lövedék nem tud behatolni, mi viszont lazán ki tudunk lőni rajta. Minden karakter egyedi képességekkel bír, így mindenki megtalálja majd a legmegfelelőbb csapat-összeállítást is.



A világ természetesen reagál a tevékenységünkre és a csapatunk tagjai is nagyon figyelik a tetteinket. Például ha egy Krogan kolonizációs hajót ellop egy csapat bandita, akkor a Krogan társunk, Drack mindenáron szeretné visszajuttatni a jogos tulajdonosaihoz a hajót. Amint ebben segítünk neki, akkor Drack lojalitása irányunkba és a csapat iránt megnő és ezzel egy új skill-tree is elérhetővé válik.

Újdonság lesz a Strike Team megjelenése. Ennek lényege, hogy a már meghódított és kolonizált bolygókon nem lehetünk ott, így egy csapatot bérelhetünk fel annak védelmére. Ugyanakkor képesek leszünk ezen csapatoknak egyedi feladatokat is adni, így növelhetjük a Tapasztalati Pontjaikat és fejleszthetjük őket.



A dialógusok is komoly változtatásokat kapnak. Eddig ugye csupán szavakban lehettünk gonoszak vagy pozitívak ám most közben cselekedhetünk is. Hogy érthetőbb legyen íme egy példa: egy vitás helyzetben a negatív és fenyegető válasz helyett egyszerűen elővesszük fegyverünket és a másik fél fejéhez szorítjuk így nyomatékosítva a mondandónkat.

Végül érdemes megemlíteni, hogy visszatér a Mako is, mellyel a bolygókon közlekedhetünk. A gépet ezúttal szabadon alakíthatjuk és fejleszthetjük is, így jóval nagyobb élményt nyújt majd a használata, mint az első részben. A Mass Effect új része talán az egyik legjobban várt, hivatalosan még be nem mutatott alkotás jelen pillanatban és reményeink szerint Shepard nélkül is remek kalandot rak össze a BioWare.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Whysper #18
    NV-AMD-Intel befelezés .. cool !! 8)) ( vicc volt mielőtt kioktatnál)
  • kisfacko #17
    Emlékeim szerint arról is volt egy közlemény, hogy nyugodtan ki lehet kukázni az első 3 rész mentéseit, mert nem fogod hasznát venni.
  • WoodrowWilson #16
    Hát, kb. felrobbantam a harmadik rész befejezése után, és most is gyűlölöm azt a hülyeséget. Ennek ellenére épp most vagyok a sokadig trilógia-végigjátszásom közepén, mivel a végső ostobaságig vezető út sokkal több pluszt ad, mint amennyire negatív a befejezés.
  • TwistR #15
    És milyen szájízzel fejezed be az egészet, amikor egy huszárvágással a kukába vágják az egész addigi játékodat? Oké, ez itt nem az a topik, ahol a 3 befejezését kell megtárgyalni, egyszerűen csak hangot adtam a szkeptimizmusomnak, mert személy szerint a bioware, mint játékfejlesztő cég nálam lehúzta magát, pedig az összes játékukat gondolkodás nélkül megvettem eddig.
  • WoodrowWilson #14
    A Bioware játékok igazi erőssége a karakterek közti interakció, nem a sztori, tehát pont a befejezés elé "erőltetett" rész.
  • BoneDragon #13
    Mivel semmi köze nem lesz az első 3 részhez, maximum rejtett utalások lesznek... Jöhetne már az E3 konkrét infokkal.
  • G18XM8 #12
    Szerintem az még jó lenne, ha választható lehetne, hogy a játékos Shepard-ot irányítsa. Pl. ha valakinek a 3. rész végén (elvileg) túléli Shepard és őt bízhatnák meg a fenti feladattal. Ha meg nem élte túl, akkor jöhetne az új karakter. Kinek mihez lenne kedve. Én pl. nem vagyok kíváncsi az új karakterre. Meg lehetne oldani és szerintem a rajongók is díjaznák. Amúgy meg kíváncsi leszek, hogy a kaszásokkal kapcsolatos döntés visszaköszön -e majd a 4-ben, vagy kötelezően csak egy fajta döntés folytatása lesz.
  • kisfacko #11
    Ugyan mit spoilerezett el? Már réges-rég bejelentették, hogy a Mass Effect 4-nek köze nem lesz az előző részek főszereplőjéhez.
  • Prof William #10
    "Eddig ugye csupán szavakban lehettünk gonoszak vagy pozitívak ám most közben cselekedhetünk is. Hogy érthetőbb legyen íme egy példa: egy vitás helyzetben a negatív és fenyegető válasz helyett egyszerűen elővesszük fegyverünket és a másik fél fejéhez szorítjuk így nyomatékosítva a mondandónkat."

    Ez már azért a 2-ben is így volt. Renegade döntésekre néha nagyon "mulatságos" dolgokat cselekedett Shephard.
  • TwistR #9
    "A világ természetesen reagál a tevékenységünkre és a csapatunk tagjai is nagyon figyelik a tetteinket."
    hehe, a végén úgysem lesz más csak zöld-piros-kék befejezés... teljesen felesleges a bioware-nek játékot erőltetnie elé.