SG.hu·

Valóban őrült alkotás lett a Flockers

Valóban õrült alkotás lett a Flockers
A Team 17 végre szakított a kukacokkal és a Worms sorozat sokadik része után egy teljesen új címet tettek le az asztalra.

Korábban már foglalkoztunk a Flockers nevet viselő projekttel, melyet az a Team 17 készített, akik az elmúlt pár évtizedben szinte csak és kizárólag a Worms-franchise különböző epizódjait osztották meg a világgal. Szerencsére azonban közel 10 éve a legnagyobb titokban készült egy teljesen új projekt, mely a klasszikus Lemmings mintájára épülő játékmenetével és szó szerint kirobbanó humorával azonnal megfogott minket.

A Flockers világa nagyon egyszerű. Adott egy csapat birka, akiket a nagyon erősen steampunk-hatást keltő pályákon kell átsegítenünk. Minél kevesebb az áldozat annál nagyobb a jutalom a végén. Ehhez azonban nagyon kell figyelni, hiszen míg az első pár szakasz valóban egyszerű és ennek segítségével egyedi képességekkel ruházhatjuk fel kedvenceinket (például ugrálás, repülés de alakzatba is rendeződhetnek), de a 60 pálya között akad pár igen izzasztó is.


A birkák folyamatosan mozognak, így a Szünet-gomb nagyon hasznos lehet. Ezt lenyomva tudjuk megtervezni lépéseinket, kiosztani a feladatokat és utána csak nézhetjük, hogyan menetelnek az állataink. Meglepő módon az erőszak nagyon komolyan jelen van a programban. A Flockers szinte minden elemében a cukiság elemeit árasztja magából, ám a vér fröccsen keményen, ha úgy hozza a sors és az ügyetlenkedésünk.

A grafika megfelelő, a hangok remekek és maga a játékmenet is pazar... persze mindez csak annak szól, aki szerette a Lemmings-sorozatot vagy szeret gondolkodni egy-egy feladványon. Éppen ezért mi is nagyon ajánljuk az alkotást minimum kipróbálásra, azonban abban reménykedünk, hogy a következő pár évben, évtizedben nem csak Flockers-részekkel jelentkezik a Team 17.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© yesname2014. 10. 17.. 21:39||#8
Hát akkor nagy zseni voltam gyerekként, mert nem használtam. Azóta mondjuk meghülyültem... 😄
© Psylocyber2014. 10. 17.. 20:43||#7
Cuki hangok, cuki zene, cukin ugráló bárányok, mert a kecske azért már kicsit túlzás lett volna és a lemmingsel azonos játékmenet, több erőszakkal. Steampunkban... sírok basszus.
Utoljára szerkesztette: Psylocyber, 2014.10.17. 20:44:23
© SupraMKIII2014. 10. 17.. 14:56||#6
Khhhmmm... mitől is új a dolog, ha olyan mint a lemmings? Miért is kellett 10 évet várni egy lemmings klónra? Szerintem ez szánalmas a team17-től, bárhogy nézzük is.
© gopher2014. 10. 17.. 14:04||#5
Az eredeti lemmingsben is volt pause (tappancsos ikon itt: http://www.abandonia.com/files/games/37/Lemmings_1.png)
© yesname2014. 10. 17.. 13:42||#4
Pause.... A butulás látszik ezen is sajnos. Lemmingsben az volt a legjobb, hogy nem állhattál le nézelődni, tervezni, mert meneteltek.
© Shan2014. 10. 17.. 08:38||#3
Ez volt az első játékom 286-oson, amiben egeret kellett használni. Nagyon nehezen ment. 😊
© derapoka2014. 10. 17.. 05:03||#2
Lemmings 3D...De nem rossz. Nosztalgikus.

Utoljára szerkesztette: derapoka, 2014.10.17. 05:04:14
© Tetsuo2014. 10. 17.. 03:29||#1
A DOS PC-s Lemmings jobb volt. ;-)