Ötvös Tibor

E3: Lezajlott a Sony-konferencia

A Sony is többnyire a játékokra koncentrált E3-as prezentációján és tartogatott pár izgalmas bejelentést.

A Microsoft és az Xbox után a Sony is letudta saját kis E3-as prezentációját, melyen szerencsére akadtak bőven érdekes bejelentések és információk. Miközben a Microsoft a Call of Duty: Advanced Warfare-ral nyitotta meg a rendezvényét, addig a Sony a Destiny-vel alapozta meg a hangulatot. A játék szeptemberben jelenik meg és a PS4 kap egy külön csomagot, melyben egy 500 GB-os fehér konzol lesz a Destiny mellé csomagolva.

A The Order: 1886 is kint volt természetesen, mely egy igen látványos demóval próbált ámulatba ejteni. Ezután következett a szokásos Sony-hangprobléma, valamint egy Entwined trailer. A program már a tegnapi naptól elérhető és két entitás szerelmi életét tapasztalhatjuk meg benne, akik sárkány alakot öltenek. A Sucker Punch az inFamous: First Ligght-ot hozta ki, mely a Second Son önállóan is futtatható DLC-je.

Meglepetést okozott a LittleBigPlanet 3 PS4-es verziójának felbukkanása. A fejlesztő Media Molecule ugyanis azt nyilatkozta mindenhol, hogy nem lesznek kint az E3-on. A franchise harmadik része új karaktereket vonultat fel. OddSock képes a dupla ugrásra, Toggle képes nehezebb tárgyakat is mozgatni, Swoop pedig repülni tud.

A Bloodborne a From Software új alkotása, mely azonban csak PS4-en jelenik meg... valamikor jövőre. Ezután következett a hírrovatban már látott Far Cry 4 jelenet, amit kiegészítenénk azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a Gaikai rendszernek köszönhetően bármely barátunkat meghívhatjuk a Far Cry 4 világába egy-egy kaland erejéig... még akkor is, ha nincs meg neki a játék!


Broadcast live streaming video on Ustream

A Dead Island 2-vel foglalkozunk még külön is, így inkább térjünk át az exkluzív elemekre. A Diablo 3: Ultimate Evil Edition a The Last of Us ellenfeleivel érkezik augusztusban, a Battlefield: Hardline bétája PS4-en lesz először elérhető ahogy a Disney Infinity Marvel csomagja is. Meglepő, de az eddig PC-re dolgozó Paradox Interactive is belép a konzolos, pontosabban a PS4-es piacra a Magicka 2-vel.

A Grim Fandango is jelen lesz hírrovatunkban, így ezt is átugorjuk. A Devolver Digital több projekttel is készül, melyeket gyorsan lezavartak: Broforce, Titan Souls, Not A Hero, Hotline Miami. Hasonló sorsa jutott a CroTeam újdonsága, a The Talos Principal. Csak PS4-re jön a Let It Die, mely hasonlóan őrült lesz, mint a Lollipop Chainsaw vagy a No More Heroes.

Mivel most a játékokra koncentrálunk, így itt ugrunk egy nagyobbat és így jutunk el az Insomniac Games első bejelentéséhez. A csapat elkészíti az első, eredeti Ratchet & Clank rész remakejét, mely csak PS4-en lesz elérhető. Július 29-én érkezik a The Last of Us Remastered PS4-re.

A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain hozza a szokásos Kojima minőséget, ahogy a GTA 5 is remek lesz. A Batman: Arkham Knight 2015-ben jön csak, de a jelek szerint megéri rá várni. A program elképesztően fest, a PS4 változat pedig exkluzív Madárijesztő küldetéseket kap. A végére pedig maradt a nagy dobás: készül az Uncharted 4: A Thief's End, melyről ugyan túl sokat nem árultak el, de ez hamarosan változni fog.

Ennyi volt címszavakban a Sony E3-as megjelenése, melyet a fenti videóban teljes egészében meg lehet tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Hááát nem dobtam el a hajam. Az Uncharted pár másodperce ütős volt, de már kb féléve blogolgatják/tweettelgetik, hogy milyen ütős.

    Nem vagyok rimék, meg folytatás ellenes, nade azért legyen megfelelő számú új cím is.
    Ja a zombik eddig sem voltak a szívem csücskei, de most már igazán herótom van tőlük. Le kéne jönni már erről a vonalról.