Ötvös Tibor

Az első Assassin's Creed: Comet részletek

Azt már korábban is megtudhattuk, hogy a Ubisoft idén két Assassin's Creed alkotással jelentkezik. Az első, a Unity már bemutatkozott, ez a francia forradalom idején játszódik majd és csak az új generációra lesz elérhető.

A Comet körül azonban komoly csend honolt... eddig a pillanatig. A Kotaku hasábjain ugyanis megjelent egy cikk, melyben elméletileg egy francia oldal ismeretlen forrására hivatkozva számolnak be részletesen a programról. Természetesen a dolgot a Ubisoft nem kommentálta, ám azt érdemes megemlíteni, hogy a Unity-t is ez az oldal mutatta be először és minden ott leírt mondatuk végül valósnak bizonyult.

A Comet hőse egy, a Templomos rendet szolgáló tengerész lesz és ebből talán már mindenki ki is találta, hogy ismét kiemelten fontos játékelem lesz a hajózás. Az 1758 körül játszódó alkotás főszereplője a Shay nevet viseli és miután elárulja saját kapitányát, átveszi a hajó irányítását és az egész Atlanti-óceánt átszeli. A sztori során biztosan eljutunk New York városába és Haytham Kenway valamint Adewalé is felbukkan majd benne (előbbi az Assassin's Creed III első irányítható karaktere volt, Edward Kenway fia).

Kíváncsian várjuk, mi lesz igaz ezúttal ezen állításokból, de félünk, hogy szinte minden.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cickány90 #4
    A 3 nekem sem tetszett, a dlc-ket kis sem próbáltam, de a Black flaget sztem nagyon eltalálták, mind a hangulat, mind a játékmenet jó volt, bár a történet nem volt túl emlékezetes, de a volt 1-2 nagyon jó karakter.
  • kastil #3
    uuuugyan már, tele vagyunk minden évben jobbnál jobb játékokkal!!

    évi 2 assassins creed meg 2 nfs sztem kurvajó, hála égnek legalább tartalmasak is és mindig hoznak is elegendő újítást.

    nem
  • Cyborg00 #2
    Én nem! Nem csak a korszak miatt, hanem a második rész óta szerintem csak lefele megy a széria (pontosabban a Brotherhood után).
  • grebber #1
    Várjuk szeretettel!