Ötvös Tibor

Ég veled Wii!

A Nintendo ma tudatta a rajongóival, hogy konzoljuk, a Wii gyártását leállították, azaz mostantól nem érkezik új szállítmány a boltokba.

Fennállásának egyik legnagyobb és legmeglepőbb sikerét hozta a Nintendo számára a Gamecube utódjának szánt Wii. Az Európában 2006. december 8-án megjelent konzol eredetileg a Revolution nevet viselte, ám végül a sokat cikizett Wii nevet kapta. Ez egyébként az első olyan konzolja a cégnek, melynek hivatalos nevében nem szerepel a Nintendo neve. A konzolt bejelentésekor sokan kétkedve fogadták, hiszen már látható volt, mire is képes az X360 és a PS3, így a magukat komolyabb játékosnak tartott rajongók többnyire megmosolyogták a Gamecube-énál alig szebb grafikát és a mozgásérzékelős irányítást. Azonban az ázsiai cég tudta, mit csinál és utólag el kell ismerni, igazuk volt. Ezt bizonyítja a közel 100 milliós eladás is, ami jelentősen nagyobb, mint a Microsoft és Sony által értékesített gépek száma.


Ám eme tendencia most véget ér, hiszen a Nintendo ma bejelentette, hogy leállították a Wii sorozatgyártását, a raktáron lévő gépeket már kiszállították és nem érkezik utánpótlás. Ezzel lezárul a sikerszéria és ennek több oka is van. A legfontosabb bizonyára a Wii U sikertelensége lehet, az érintőképernyős gépből ugyanis alig 3,6 millió fogyott tavaly június végéig, míg a Wii-ből hasonló idő alatt 10 millió ment el. Mivel azonban az utód visszafelé kompatibilis, így ezzel a lépéssel jelentősen megnőhet az új-generációs konzol eladási mutatója.

Azonban itt is akadnak buktatók, hiszen az eddigi időszakban, külsős fejlesztők által Wii U-ra készített alkotások sorban buktak meg (a legsikeresebb továbbra is a ZombiU a Ubisofttól, ami szintén nem hozta vissza a belefektetett pénzt és időt) és éppen ezért a nagyobb kiadók már bejelentették, nem fejlesztenek a gépre. Vagy ha mégis készítenek programokat rá, akkor - az EA közleményéből idézve - "kevesebb figyelmet kapnak, mint a rivális platformok". Ennek ellenére a Wii sikere megérdemelt volt, hiszen olyan rétegeket is bevont a játékvilágba, melyek addig nem igazán foglalkoztak ezzel a dologgal. Ég veled, Wii, köszönünk mindent!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kissssss #5
    ég veled nem fogsz hiányozni.
  • Co1e #4
    igen...mert aki vett kinect-et megkapta...pedig a hajára se akarta kenni :D
  • fergusonpapa #3
    Attól még annyit adtak el belőle :)
  • Tinman #2
    "vicces is, hogy az xbox360 legsikeresebb játéka a 20 milliós számban eladott kinect adventures."

    Az a vicces, hogy viccelsz. Nem, nem az.

    Azért ment el 20m Kinect Adventures játék, mert ez csomagolták ALAPBÓL, DEFAULT a kinect mellé!
  • zola2000 #1
    Vicces, hogy a kapcsolódó cikkek között van, hogy "bukás lehet a nintendo 3ds", aztán ma már 40milliós eladás körül járhat, pedig az is nehezen indult be, meglátjuk a wiiuval mi lesz.

    Egyébként a wii eladások akkor torpantak meg, amikor jött a kinect, vicces is, hogy az xbox360 legsikeresebb játéka a 20 milliós számban eladott kinect adventures.

    Egyébként wiire is jöttek HC szempontból jelentős alkotások, ahol ment is az anyázás rendesen hogy miért wiire jön, de az eladások a kiadót igazolták: monster hunter 3 a legsikeresebb asztali konzolos rész, dragon quest 10 szintén a legsikeresebb square-enix MMO
    vagy nem igazolták a kiadót lásd pl a dead space extraction bukását.