MTI

A francia kormány megtiltotta a GMail és az SMS használatát

Franciaország az amerikai NSA-botrány miatt megtiltja a kereskedelemben kapható mobil eszközök és a Gmail használatát, valamint SMS üzenetek küldését a minisztériumoknak. A kormányzati munkában ezentúl kizárólag kifejezetten a célra kifejlesztett eszközöket lehet majd csak igénybe venni - írja a Die Welt.

A Jean-Marc Ayrault miniszterelnök hivatalának vezetője által kiadott körlevél szerint hivatalos használatra kizárólag a francia Thales hadiipari vállalat által kifejlesztett Teorem mobiltelefon készüléket, elektronikus levelezésre és adatátvitelre pedig kizárólag a titkosított Isis intranet hálózatot lehet igénybe venni. A francia L'Express beszámolója szerint a nemzetbiztonsági szempontból legfontosabb négy minisztériumnál, a honvédelmi, a belügy-, a külügy- és a gazdasági minisztériumnál már 2300 darab Teorem mobiltelefon van használatban. A készülék azonban viszonylag nagy mérete miatt nem igazán népszerű használói körében, emellett türelmüket is igénybe veszi, mivel a biztonságos kapcsolat létesítése is viszonylag hosszú időt vesz igénybe.

A körlevélben a miniszterelnöki hivatal vezetője, Christophe Chantepy hangsúlyozta, hogy a kötelezettség nemcsak a kifejezetten bizalmas hivatalos ügyekre vonatkozik, hanem a kormányzatban folytatott teljes információcserére. Kormányzati kommunikációban tilos lesz az SMS üzenetek küldése, valamint minden olyan kereskedelemben kapható mobiltelefon használata, amelyik nincs speciális biztonsági védelemmel ellátva. Az Anssi francia kiberbiztonsági hivatal Hermés kódnév alatt már 2007-ben kifejlesztett egy Windows operációs rendszeren futó biztonságos mobiltelefon készüléket. Mivel azonban azóta Edward Snowdennek köszönhetően fény derült a Microsoft és az NSA együttműködésére, az Anssi ezért SecDroid néven egy olyan új Android-alapú operációs rendszert fejlesztett ki, amely blokkolja a pozíció-információk és a tiltott adatok letölthetőségét.

A belügyminisztérium legtöbb dolgozóját az L'Express lap értesülése szerint már felszerelték ezekkel a biztonságos SecDroid készülékekkel, de más minisztériumoknál még nem csekély azoknak a minisztereknek és alkalmazottaknak a száma, akik saját telefonjaikat használják és saját Google vagy Yahoo email címeikre továbbítják elektronikus leveleiket. Ez a gyakorlat tette lehetővé tavaly az amerikai titkosszolgálatnak, hogy egy elektronikus levél mellékletében elhelyezett kémalkalmazással behatoljon a francia elnöki palota védett informatikai rendszerébe - írja a Die Welt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #14
    Na igen. Amiben biztos vagyok, hogy minden amerikai nagyvallalat azonnali és teljes hozzáférést biztosít MINDEN adathoz bizonyos amerikai szerveknek (pl. NSA, CIA).
  • speed2006 #13
    Az Android nem Linux alapú?
  • Inquisitor #12
    Csak én nem értem miért pont Androidot dolgozták át ilyen célra???
    Nem lett volna értelmesebb egy saját linux rendszert létrehozni, ami kellő képen zárt? Rémlik a kínaiak is ezen dolgoznak jó ideje.

    De legalább tesznek valamit, a többi érintett meg ül a nyakig a sárgödörben és csodálkozik miként került oda ahelyett, hogy kimásznának belőle.
  • end3 #11
    Végre valaki. A nemzeti identitás és gazdaság védelmében, már régen meg kellett volna tenni minden magára valamit is adó nemzeti államnak. Hogy milyen eredménnyel az kétséges, de végül is győzhet a jobbik, az okosabb és a fegyelmezetteb, nem birka módon csak elszenvedi az egészet.

    A menedzsment és a kormányzás kommunikációjának átszervezése és biztonságossá tétele után egész nemzeti iparágat lehet felépíteni és munkahelyeket teremteni a "trójai" és "hátsó-ajtó" keresésekre. Minden az országban forgalomba hozott, vagy csak beengedett kommunikációs eszköz, operációs rendszer és applikáció, vagy csak egyszerűen "okosabb" elektronikus alkatrész csak akkor legyen forgalmazható és használható, ha garantáltan, mentes az ilyenektől. :-)

    Az a baj, a nagy lehallgató rendszerek "bit"-jeiből mindíg lehullik valami "morzsa" a nemzeti szintű "profil-építésekhez" is. De ha a az emberiség történelmének nagy megfigyelési és "jelengetős" korszakait tekintjük, nem kellene már másolni azokat. Egészséges társadalmi fejlődés és közösségi eredmény csak erőteljes önösztönzött és demokratikus társadalmi irányítási és vezetési modellben képzelhető el, teljesen leépül egy ország teljesítőképessége egy a közösség megfigyelésére és megfélemlítésére felépített, "mindenki gyanus mindenkinek" irányítási modellben. Az ember szabadságra született lény, hosszabb távon alapvetően rosszul tűri a kiszolgáltatottságot és elnyomást. Arról nem beszélve, hogy ezen keresztül gyakorlatilag elhordják alóla a földjét, vagyonát, országát, azaz tudományos vagy csak egyszerűen üzleti ötleteit a jövőt jelentő tehetségekekkel és lehetőségekkel együtt.
  • chuky123 #10
    Egyébként erre találták ki a céges levelezést. Anno volt egy cikk hogy "kihalnak" a céges levelezések és mindenki közösségi hálót fogja majd használni. Hát egy frászt. Amit eme remek cikk is ír.
    http://www.sg.hu/cikkek/78350/a_vallalati_levelezest_is_levalthatjak_a_kozossegi_halozatok
  • chuky123 #9
    Szerintem se törnek semmien gmail fiokot. Egyszerűen az NSA felszólítja a Google-t hogy tegye lehetővé a betekintést nekik. terrorcselekmény és egyéb bullshitre hivatkozva.
  • SupraMKIII #8
    Ezt úgy hivják, hogy korrupció, még ha maga az állam indította is.
    Saját fejlesztésű? "Thales hadiipari vállalat".. Hagyjuk már...
    Ezzel kerülik meg az EU szabályait, megszüntetik a versenyt a hazai cég támogatásának érdekében.

    A franciák (és gondolom nem csak ők) így tartják életben életképtelen cégeiket (lásd Bull)

    Arról nem is beszélve, hogy mondjuk 10.000-ből hány olyan eszköz lesz 1időben, ami már a többi titkosszolgálatnál van, és még elfelejteték deaktiválni?
  • halgatyó #7
    Nem is kell nagyon törniük magukat a kódfejtegetéssel. Egyébként sem hiszem ezt a "minden kódot megfejtük mert iszonyú okos gyerekek vagyunk" hamis legendát.

    Elég egyvalakit megkörnyékezni, aki ismeri a titkosítás fontos részleteit. Ez a trükk százszor olcsóbb, és MINDIG használható, akármilyen szuper megfejthetetlen kódolást agyalnak ki
  • BRAT #6
    A másik meg, hogy nem csak a NSA tud adatokat gyűjteni a világ minden országából, vagy kibertámadást indítani.
    Így kapásból ott a (MOIS)VEVAK -Irán, MSS -Kína-, FSB -Oroszo.-
    A ciki az, hogy itt a szövetségesek, gazdasági célokért kémkedtek egymásnál.
  • Tetsuo #5
    Csak színjáték ez is. Valószinuleg nincs a neten olyan protokoll, amit az NSA ne tudna fejteni akár valós idoben.