Berta Sándor

Tíz éve kezdődött a Skype sikertörténete

2003. augusztus 29-én mutatta be az akkor még gyakorlatilag ismeretlen Skype cég a szolgáltatását. A vállalkozást és annak két alapítóját, Niklas Zennströmöt és Janus Friist nem vette komolyan senki.

A két szakember azzal az elképzeléssel állt elő, hogy az interneten keresztül telefonálni kellene. Amin akkor sokan mosolyogtak, az napjainkra komoly üzletté vált. Jelenleg kereken 300 millióan használják az ingyenes szolgáltatást és az emberek naponta kétmilliárd telefonpercet használnak így fel.

A telefontársaságok eleinte nem érzékelték a rájuk leselkedő veszélyt, pedig voltak előjelek, Zennström és Friis hozta létre ugyanis a zeneipart alapjaiban megrengető Kazaa online zenei fájlcserélő hálózatot. Mindkét program gyakorlatilag ugyanazon az elven működik, a szoftverben rejlő lehetőségekre azonban akkor nem figyelt fel senki. A szolgáltatás megjelenésekor az első hírek meglehetősen szkeptikusak voltak. A tesztelők szélessávú vonal kiépítését és használatát ajánlották az embereknek. Bár a videotelefonálási funkciót csak 2006-ban vezették be, a Skype meghódította a világot.


Niklas Zennström és Janus Friist

Torsten Gerpott, a duisburgi Mercator School of Managament távközlési kutatója szerint különösen a világot beutazó, felsőoktatást végzett fiatalok váltottak át a klasszikus telefontársaságokról az új platformra. A távkapcsolatok, az üzleti megbeszélések és még a tanítás is hirtelen megvalósulhatott a világhálón keresztül. A telefon- és internetszolgáltatók kénytelenek voltak reagálni az új ajánlatra. Rüdiger Spies ágazatai elemző szerint a bekövetkező telefondíj-csökkenésekben és a szélessávú ajánlatok elterjedésében a Skype nagyon komoly szerepet játszott.

A következő lépcsőfokot 2009 jelentette, amikor az iPhone készülékekre elérhetővé vált a Skype-alkalmazás, és ezzel párhuzamosan megjelentek az okostelefonok, ami tovább erősítette a folyamatot. Ugyan a mobilcégek eleinte megpróbálták blokkolni a VoIP-szolgáltatásokhoz való hozzáféréseket, de ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak. A sikert Zinnström és Friis már csak kívülről szemlélhették, hiszen 2005-ben 4,1 milliárd dollárért eladták a vállalatot az eBaynek, Zennström jelenleg az Atomico nevű befektetési alapjával fiatal online vállalkozókat támogat. 2011-ben a Skype 8,5 milliárd dollárért a Microsoft tulajdonába került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #10
    Mindenki azt használ, amit akar.
    Holjam33: Nem a mondandóddal volt bajom, hanem a stílusoddal, okostojás.
  • sanyicks #9
    skype maga egy spy és bloatware...
  • JL666 #8
    én is a freevoipdealt használom, annak ellenére, hogy a tv-men van skype meg kamera, sokkal jobb a voip, mint a skype...

    A skype ritka szar vonalminőséget produkál, ha mobilt akarsz híni meg 50 ft. A freevoipdeal-el 3 ft-ért hívok mobilt.
  • Holjam33 #7
    "mindenféle spyware-rel teleszórt"

    FVD-ben hol van spyware? Mire alapozod? Arra, hogy paranoiás vagy?:D
    Sokkal kevésbé túr bele a rendszerbe mint a Skype. Nem akar kezdőlapot állítani, nem akar böngésző addon-okat telepíteni...

    "akinek már van Skype-ja, felesleges"
    Nekem is van Skype, mégis telefonálásra a FVD-t használom.

    És amúgy is, az árakról volt szó, meg az ingyenességről amibe belekötöttél, de már a "spyware-nél" tartasz, aminek mi köze az árakhoz?

    Igen... "ingyen reklám"... mert én vagyok az igazgatója a cégnek és nekem érdekem, hogy te is azt használd... omg

    "nehéz felfogású a nénikéd" igen az - (ismered?), de nem annyira, mint te.

    Menj vissza LEGO-zni...
  • hungi #6
    Holjam33, elgurult a gyógyszered? Akkor a "szádba rágom":
    A freevoipdeal féle programok azért léteznek, mert olcsóbb alternatívát biztosítanak a hagyományos telefonszolgáltatóknál. Ha az ismerőseid hajlandóak telepíteni mindenféle spyware-rel teleszórt szart az az ő dolguk, de a nagy többségnek akinek már van Skype-ja, felesleges, és a Skype-pal egyhamar egyetlen voip szolgáltató sem fog tudni versenyezni.
    Ja és senki nem kíváncsi az ingyenreklámodra.
    Ui: nehéz felfogású a nénikéd.
  • Holjam33 #5
    "senki nem beszélt arról hogy skype-ról igazi telefont akarna hívni..."

    Akkor te most miért beszélsz erről???

    "Olcsóbb az ingyenesnél"

    És ki mondta, hogy az "ingyentől" olcsóbb???

    Látod milyen buta vagy!?

    FVD is ingyenes FDV-on belül. Skype is ingyenes Skype-on belül. FVD heti 300 ingyen percet ad vonalas hívásokhoz (nyilván nem Afganisztánba, de EU-n belül számos országba, pl. HUN. DEU. stb.)
    Egyébkénti percdíjai is olcsóbbak mint a Skype percdíjai.

    Tehát olcsóbb a FVD, mint a Skype telefonálásra (mobil és vezetékes).

    Érted már? Jaj istenem, hogy de nehéz felfogásúak vannak... és mindent a "szájukba kell rágni"... Borzalmas.
  • errorista #4
    ,,gyakorlatilag ismeretlen Skype cég a szolgáltatását. A vállalakozást és annak lét alapítóját, Niklas Zennströmöt és Janus Friist nem vette komolyan senki."

    mármint 2 alapítóját
  • hungi #3
    Olcsóbb az ingyenesnél? Az érdekes lenne(senki nem beszélt arról hogy skype-ról igazi telefont akarna hívni...)
  • Holjam33 #2
    Én ezt használom: http://www.freevoipdeal.com/en/rates
    Olcsóbb, egyszerűbb.
  • KRTuning #1
    :/
    http://homar.blog.hu/2013/08/08/blokkolja_a_telenor_a_skype-hivasokat