SG.hu·

Megjelentek a személyre szabott reklámok Londonban

A Renew cég olyan szemeteseket alkalmaz London belvárosában, amelyek figyelik a mellettük elhaladó személyek okostelefonjait és tábláit, majd a beépített kijelzőkön személyre szabott reklámokat jelentetnek meg.

A brit fővárosban eddig 200 ilyen konténert helyeztek el, de a módosított szeméttárolók felbukkantak már New Yorkban és Szingapúrban is. Mindegyik berendezést felszerelték egy olyan modullal, amely felismeri a járókelőknél lévő WLAN-képes eszközöket, például az okostelefonokat vagy a tábla PC-ket. A beépített technika azonosítani tudja a MAC-címet, így könnyen kiderül, hogy például egy iPhone-tulajdonos többször is elmegy-e az egyik szemetes mellett. Mindez azért hasznos, mert ha mondjuk valaki minden reggel 8-kor halad el az egyik tároló mellett, akkor például egy közeli üzlet tulajdonosa elhelyezheti a személyre szabott hirdetését, melyben reggeli kávéra hívja az adott embert.


A Renew már a londoni olimpia alatt kihelyezte a berendezéseket. A beépített kijelzőkön nem csupán reklámok jelennek meg, hanem a hirdetési idő egyharmadát karitatív célokra használják fel. A brit cég szerint a technika tovább bővíthető és az azonosított ügyfelek később akár a saját üzeneteiket is elmondhatnák. A bolttulajdonosok láthatják, hogy mennyien térnek be az üzleteikbe és mennyi időt töltenek ott. Mindezt figyelembe vehetik az egyes árucikkek reklámjainál is.


Egy különleges szeméttároló 30 000 fontba kerül. A Renew számára a működtetési és a karbantartási költségek eddig kereken félmillió fontot tettek ki. Adatvédelmi okokból számos támadás érte a rendszert, mert egyetlen hét alatt több mint négymillió okostelefont és táblagépet ismert fel. Kaveh Memari, a Renew vezetője úgy reagált az adatvédelmi aggodalmakra, hogy ugyan a technika hozzáfér a MAC-címekhez, de személyes adatokat nem tárol, és őket egyedül az emberek érdeklik. Az, hogy ebből a halmazból miként lesznek értékes információk az a hirdetéseket feladó vállalatokon múlik. A megoldás egyébként nem új, az amerikai bevásárlóközpontokban már alkalmazzák egy ideje.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gater2013. 08. 16.. 15:07||#13
Eddig utáltam a rongálókat de mondjuk nagyon örülnék ha buszmegállók helyett ezeket zúznák szét....
© Macropus Rufus2013. 08. 14.. 14:34||#12
még pár év és itt a Különvéleményben látható reklámok... szép új világ.
© MuchACHO792013. 08. 14.. 13:44||#11
10 millió egy ilyenért? B*z*meg annyiból házat lehet épiteni okostévével...
© Sir Quno Jedi2013. 08. 14.. 12:22||#10
molotov koktélt bele és nem lesz többet gondja vele...
+1
© Mekong Delta2013. 08. 14.. 10:58||#9
ha részegen rongálni támadna kedvem az utcán, akkor valószínûleg ezt rúgnám szét elõször..
+1
© Sir Quno Jedi2013. 08. 14.. 09:30||#8
Igen ez konkrétan állandó megfigyelés. Amihez az államnak is vajmi kevés joga van, de ha megteszik, nem sokat tehetünk ellene. Azonban egy magáncég a kukáival ne ellenõrizgesse már az embereket. Ha ugyanis ez minden sarkon ott ádigál és szépen gyûjti az arra járók mac-át, akkor a központjukban pontosan meg tudják mondani bármikorra visszamenõleg, hoyg ki-mikor és hol járt éppen, mennyi idõre állt meg (a jelerõsség változásaiból még be is tudnak háromszögelni, mint a mobiltornyok). Méghozzá névreszólóan ám, hiába szabadkoznak, hogy hákérem ez csak mac.

A vicces az, hogy a telefontornyok miatt a mobilszolgáltatók is mindent tudnak rólunk, de rájuk kõkemény telekommunikációs törvények vonatkoznak és "elviekben" csak megfelelõ szerveknek adhatják ki az adatokat (+NSA bárhol 😄). EZEK meg eladják a "sarki boltosnak" (ami már náluk sem lehetne tárolva). Vérlázító.
© Papichulo2013. 08. 14.. 09:14||#7
Azota mar betiltotta a londoni onkormanyzat a tovabbi hasznalatot es feljelentest is tettek az ICO-nal.
© KopaszIsten2013. 08. 13.. 23:45||#6
Igen, de nagyon sok okos telefonnak buta gazdája van, és fingja nincs arról, amirõl mi itt beszélgetünk. 😞
© shaddam2013. 08. 13.. 23:17||#5
Ugye az ájfón júzereknek ezért be kell mászni a menübe. Folyton fennhangon hirdetik hogy hülyeség is ki-be kapcsolgatni a wifit
© Vaszilij Artyom2013. 08. 13.. 23:11||#4
Tévedésben élsz, azért rugdalták meg õket mert azt tárolták, hogy hol érhetõ el nyitott wifi hálózat, és közben az összes zártat is térképezték
-1