SG.hu·

Sokmilliárd dolláros kárt okoz a felhőszolgáltatóknak a Prism-ügy

Egy tanulmányból kiderült, amit már eddig is sejteni lehetett: rendkívül sok pénzbe kerülhet a tengerentúli felhőplatformok üzemeltetőinek a Prism-ügy utána bekövetkezett bizalomvesztés.

A június elején kirobbant Prism-botrány után felmerült a kérdés, hogy az európai felhasználók mennyire bízhatnak meg a különböző tengerentúli platformokban. Német politikusok júliusban egyenesen azt szorgalmazták, hogy Európa erősítse meg a saját IT-cégeit és hozzon létre az amerikai ajánlatokkal egyenértékű szolgáltatásokat. Nos, a Microsoftnak, az Amazonnak és a többi nagy amerikai cloud-szolgáltatónak egyelőre nem kell tartania az európai vetélytársaktól, de attól igen, hogy jelentős mértékben csökkenhet a bevételük. Az Information Technology & Innovation Foundation (ITIF) által elkészített dokumentum szerint a tengerentúli felhőplatformok a következő három évben 21,5 - 35 milliárd dollár közötti összeget fognak elbukni azért, mert az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) hozzáfért a rendszereikben tárolt információkhoz.


A Prism-ügy miatt a vártnál kevésbé fog nőni a piaci részesedésük és a bevételeik

Már most érzékelhető a bizalomvesztés, a külföldi ügyfelek egy része nem szívesen bízza rá adatait az amerikai cégekre. A jelenség az Amazon, Microsoft, Google triót is érinti. Az egyesült államokbeli felhőszolgáltatók 36 százaléka elismerte, hogy a Prism-ügy kirobbanása óta sokkal nehezebben kötnek szerződéseket. Az ITIF arra számít, hogy a vállalatok akár a piaci részesedésük 10-20 százalékát is elveszíthetik a közeljövőben és előtérbe kerülhetnek az európai vagy ázsiai vetélytársaik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© attes2013. 08. 13.. 16:23||#13
Európában és Ázsiában is hozzáférhetnek a titkosszolgálatok bármihez.
Az ember max abban választhat, hogy melyik ország által ellenõrzött rendszeren tartja a cucciat.
Persze a legjobb döntés valószínûleg az, hogy egyiken sem.
© ugh2013. 08. 12.. 12:52||#12
Akit nem zavar, hogy figyelik az ostoba, tudatlan, hulye, gyoker.
De szavazhat bazze es a szavazata annyit er mint egy normalis embere!!!
Nem jon be meg az allatkert analogia se neki.
Mert "emberkertbe" valo es csak ott erzi jol magat.
© ugh2013. 08. 12.. 12:46||#11
Mert jol elnek.
Es emiatt nincs igenyuk hasznalni az agyukat.
A hollandok (jo reszuk) pl szaras utan nem mos kezet.
Ezt is vegyuk at, mert nyugati oszt milyen jo.
© ugh2013. 08. 12.. 12:43||#10
Sokmilliárd dolláros kárt okoz a felhõszolgáltatóknak a Prism-ügy
Helyes.
Igy legalabb a google(aki tuti nem keves kormanyzati lovet zsebre tesznek a kezdetek ota az "aldasos tevekenysegukert") meg a tobbi genyo ceg dedelgetett alma, hogy minden cuccunkat hattertarolo hianyaban az o szerverinken taroljuk.
Mar volt ertelme ennek a Snowden gyereknek.
Tobb mint az osszes tetves politikus, broker, hitelminosito, bankar, buzerans, szemetleda megszuletesenek egyuttveve.
© kvp2013. 08. 11.. 02:14||#9
"Akit nem zavar, hogy figyelik, az nem használ függönyt se, stb..."

Sok nyugati orszagban ez jellemzo. Nekik tenyleg teljesen mindegy, hogy ki mit mire hasznal, mivel nincsennek titkaik, meg akkor sem ha ezzel a bunozok vagy a politikusok visszaelnek. Jellemzoen a nyugati emberek nagyobbik reszet meg azutan sem erdekli a dolog, miutan konkret anyagi karuk lett belole. Nagyon hosszu idonek kell eltelnie a mostani nyugatiaknal szigorubb diktaturak alatt, hogy az ottani emberek tobbsege is ertekelje a maganszfera jelentoseget.
© CairoJack2013. 08. 09.. 13:45||#8
Aki bármilyen szempontból fontos adatot felhõben akart tárolni, az kompletten elmebeteg. Igazából sajnos az átlagembert totálisan hidegen hagyja, hogy le van hallgatva, meg van figyelve. Már csak azért is, mert 99%-uk nem is tud róla. Ha a felhasználóknak lenne egy csöpp esze, a prizma után mindenki törölte volna a facebook, dropbox, stp hozzáférését. Lett volna olyan kva nagy pofon az érintett cégeknek, hogy soha többé nem mernék megjátszani. Így viszont minden megy tovább, a sok tudatlan meg fütyörészve adja ki a személyes adatait, levelezését, tképp az egész életét a nagy multiknak és a titkosszolgálatokat.

És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy ez õt nem zavarja. Max a tudatlanság miatt nem zavarja. Akit nem zavar, hogy figyelik, az nem használ függönyt se, stb...
© Narxis2013. 08. 09.. 11:56||#7
izé. De.
© csimmasz2013. 08. 09.. 08:02||#6
Miért van egyáltalán EU s alternativa?
Sajna mi itt az EU ban csak azt tudjuk jól, hogy nem lehet valamit csinálni, a kormányok szabadon rabolhatnak senki sem tesz semmit, a bürokrácia megöli az innovációt.
Minden bonyolult, nehézkes, drága és minden intézmény csak keresztbe tesz, akinek van valami ötlete az jobb ha az USA ba viszi mert itt csak elvész.
Szóval az öreg kontinens szép lassan elsûjed meglátjátok egy évtizeden belül.
Lassan mar nincs is termelés az EU ban.
Mindenki kereskedõ irodista meg koldus a keresztezõdésekben, de bevándorlókból folyamatosan van utánpótlás
© errorista2013. 08. 09.. 05:57||#5
,,Elõtérbe kerülhetnek az európai és ázsiai vetélytársak."

izé. Nem.
© Amergin2013. 08. 09.. 00:19||#4
Még szép! Hiszen bármi jobb csak nehogy a tenoristák kezébe kerüljön!!!
Egyébként meg Snowdent szarrá kell perelni, mert õ a felelõs ezért az anyagi veszteségért, tehát életfogytot neki! Azon az alapon hogy ha már egy pár mp3 megosztása is dollár tízezrekben mérhetõ veszteséget okozott szegény zeneiparnak, hát akkor ez a csóka mi kárt okozott mán'! Le vele!
<#banplz>