Berta Sándor

Táblák terén tévúton jár a Microsoft

A táblagépek területén eddig nem koronázta siker a Microsoft erőfeszítéseit. Elemzők most megpróbáltak rávilágítani arra, hogy mi lehet a probléma a társaság stratégiájával.


Rég nem a hardver a fontos
Nick Bilton, a The New York Times munkatársa úgy vélte: az Apple sikeresen felkavarta a piacot az iPad készülékével, ugyanezt a hatást viszont a Microsoft a Surface nevű tábláival nem tudta elérni. Ennek az volt az alapvető oka, hogy az Apple az intuitív használatra helyezte a hangsúlyt a hardverspecifikációkkal szemben. Csak súlyosbította a helyzetet, hogy a Microsoft nem tudta elmagyarázni a felhasználóknak a különbséget a Surface Pro és a Surface RT között.

A probléma nem új. Már 2006-ban megjelent egy videó, amiben az volt a kérdés, hogy vajon milyen néven reklámozta volna a szoftveróriás az iPodot. A válasz ez volt: "iPod Pro 2005 XP Human Ear Professional Edition With Subscription".

J. P. Gownder, a Forrester Research alelnöke és vezető elemzője hozzátette: a Microsoftnál "alapvető félreértések" vannak azzal kapcsolatban, hogy mit akarnak a mai vásárlók. A korábbi évekkel ellentétben ugyanis a felhasználóknak már nem az a döntő, hogy egy eszközben gyorsabb processzor vagy több memória legyen, hanem az, hogy intuitív módon lehessen kezelni. Ennek ellenére a vállalat még mindig azokat az üzleti ügyfeleket igyekszik megszólítani a termékeivel, akiknek fontosabb az erősebb hardver.

A Microsoft átfogó átszervezést hajt végre ezekben a hetekben, azzal a céllal, hogy egységes jövőképet és stratégiát formáljanak az elkövetkező időszakra vonatkozóan. A különálló vállalati egységek helyett csoportokat alakítanak ki, a hangsúly pedig egyértelműen a mobil szférára helyeződik át, bár ez természetesen nem jelenti a hagyományos, tőlük megszokott termékek visszaszorulását. Változásra azonban szükség van, mert az asztali szegmens gyorsuló ütemben szűkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #20
    Talan nem kellett volna igy elcseszni a Windows 8-at es meg mindig munkatarskent alkalmazi a kitalaloit. Bizony nagy atszervezesek kellenenek az MS-nel, hogy talpra tudjon anyagilag allni.
  • balazs630 #19
    M2: Egyetértek veled! :)
  • MsUser #18
    Jó a megjelenése és próbáltak erős vasat alkotni, de tényleg drága.
    Erre a kategóriára amibe tartozik irreális ez az ár.
    De ha más gyártó telefon méretben "passzív hűtéssel" legyártott "Exynos 5 Octa cél processzorral" erős teljesítmény centrikus eszközt tud gyártani, Androidhoz persze.
    Kicsit gondolkozni kellene a szoftver oldalról is és ezt kombinálni az erős hardverrel.
    Nonszensz hogy 2Gb RAM nem biztos hogy elegendő a gördülékeny használathoz!
    És ez köszönhető a háttérben fútó szolgáltatásoknak, aminek jelentős része csak a Microsoft-nak fontos.
  • M2 #17
    Kell egy olyan cég is, aki végigjárja a hibás utakat. Számomra külön öröm, hogy ez a Microsoft, mert már sok bosszúságot okoztak.
  • wraithLord #16
    Én számítógép téren inkább csak a formátumban várok változást. Kezdetben csak asztali PC-k voltak; nagy ház, mellé monitor, billentyűzet, egér. Aztán jöttek a laptopok, aminél már a billenyűzet alatt volt maga a gép, volt beleépítve mutatóeszköz, és a képernyő szolgált "fedélként".
    Most pedig már olyan gépek is vannak, amik esetében a kijelző mögött van maga a gép, a fizikai billentyűzet és a mutatóeszköz opcionális, mert a képernyő tapogatásával is lehet ezeket helyettesíteni.
    Egyre kompaktabbak és hordozhatóbbak, amelynek persze megvannak a maga hátrányai is. De pont a teljesítmény az, ami idővel fejlődik.

    Persze az operációs rendszert is igazítani kell az új beviteli módokhoz, de nekem ennyi pont elég lenne. Nem kell intuitív csili-vili operációs rendszer, amivel gyakorlatilag megmondják, hogy nekem mi a jó, és semmire sem tudom használni. Csak egy kompaktabb, a kivitelezéséből adódóan szélesebb körben használható PC-re van/lenne szükségem, ami neadjisten idővel kiváltja mind teljesítmény tekintetében, mind felhasználásban az asztali PC-t és(/vagy) a notebookot (is). (Pl. hordozhatóbb, mint a laptop, nem szükséges nyitogatni, letenni valahova stb. Viszont asztali gépként is lehet használni, és ilyenkor egy dokkoló/állvány, billentyűzet és egér várja az asztalon.)

    Nekem pont ellenkező a véleményem, mint amiről a cikk szól. Számomra a MS jár jó úton, és a többiek nem, mert nekem olyan tabletre nincs szükségem.
  • asgh #15
    Szerintem a desktop-based tábla amolyan fából vaskarika. Ne legyen PC, de tudja azt, amit egy PC. Ez a baja az MS Surface koncepciónak is: még ha nem is állítja az MS, hogy a Surface egyenértékű egy PC-vel, a felhasználói akkor is ezt várják tőle, hamár windows logót nyomtak az oldalára.
    Elképzelhető, hogy idővel megjelennek olyan profi tablet alkalmazások, amiket eleve tablet GUI-ra fejlesztettek, érintőképernyőn érdemes használni őket és komoly számítási teljesítményt igényelnek. Akkor elképzelhető, hogy lesz értelme egy PC teljesítményű táblának is. Addig viszont a desktop-based táblák megmaradnak rossz kompromisszumnak: drága, sokat fogyaszt, mégis gyenge a teljesítménye és hiába alkalmas valamennyire desktop szoftverek futtatására, ha maga a szoftver használhatatlan érintőképernyőn.
  • wraithLord #14
    Elsősorban desktop-based tabletekre gondoltam, nem a hétköznapi értelemben vett, pl. Androidot futtató tabletekre. Egyelőre túl drágák, és ehhez képest gyengék még. Előbb-utóbb közelíteni fog az áruk és a teljesítményük a normál notebookokhoz. Ha nem jön közbe valami.
  • asgh #13
    Ha a tabletet arra akarod használni, amire az asztali gépet, az kb. olyan, mintha városi autóval akarnál sittet szállítani. Lehet, de mindig lesznek limitációk. Az asztali gépek és a munkára szánt laptopok mindig a tabletek előtt fognak járni ár/telejesítményben, mert azokat nagy teljesítményű feladatokra tervezik, a tableteket meg első sorban mobilitásra és hosszú aksiidőre.
  • CairoJack #12
    "Elemzők most megpróbáltak rávilágítani arra, hogy mi lehet a probléma a társaság stratégiájával." - Úr isten, ehhez valakinek elemző kell?

    Kva egyszerű. A Surface egy igencsak jó elgondolás. Egy tablet, amit 1 mozdulattal kvázi laptoppá alakíthatsz, mindezt egy igényes házban, szépen kivitelezve. Ennyi volt az összes jó, amit el lehetett róla mondani. Most jön a szopóka.

    Bár a Win 8-at alapvetően tabletre találták ki, nagyon nem használható rajta. A metró felület nem lenne rossz, ha nem lenne botrány ronda, testre szabhatatlan, kezelhetetlen, és funkció szegény. De maga az alapkoncepció jó, csak rengeteget kell még csiszolni rajta, de pár év és akár jó is lehet. Mondjuk a grafikát, a testre szabhatóságot és a vezérlést illenék a nulláról újrakezdeni.

    Aztán hardver fronton is vannak gondok. Pl szép a Surface Pro, csak vastag és nehéz. No meg az aktív hűtés miatt rezonál és zúg. Tabletben senkit nem vonz a mozgó alkatrész. Ezt el kell felejteni. Nagyon gyorsan. Csak passzív hűtés és SSD jöhet szóba.
    Persze a nagy fogyasztású procinak hála 2-3 órás üzemidő karcsú nagyon, mint ahogy az sem szép dolog, ha a 32 gigás verzióból csak 16-ot tudsz használni, mert a többit megette az OS maga.

    Arról nem is beszélve, hogy a Win8 nem jól skálázódik, egy 10 colos full hd panelen kész rémálom az asztali felületet kezelni az ujjacskákkal, főleg, mivel hogy nincs rajta pinch zoom. A tabletes felület meg olyan béna, hogy előbb utóbb úgy is az asztalon köt ki az ember. Mondjuk rögtön akkor, ha egy fájlt akar megnyitni, mert a metró felületen nincs fájlkezelés.

    Amilyen vacak tableten a W8 "hagyományos" felületét kezelni, olyan borzalmas egérrel használni a metrot. És csak hogy nehogy már kényelmesen, gondoktól, és bosszúságoktól tudja az asztali felhasználó használi az OS-t még rá is kényszerítették az új felületet. Kva nagy hiba volt, a minden eddiginél hatalmasabb bukás ezt jól mutatja.

    Természetesen amiket írtam, az csak a Surface Pro-ra igaz, az RT annyira halott elgondolás, hogy szót sem vesztegetek rá. Tök felesleges, nevetséges, és xoar.

    Szóval igen, az MS ezt nagyon benézte, és ha ki akar mászni ebből a gödörből, akkor nagyon komolyan neki kell esnie, hogy a következő generációra használhatóvá gyúrja a W8-at.

    Jah és még valami. Kva drága volt. Nem tudom, hogy miként gondolták, hogy valaki ki fog adni 500 rugót egy olyan tabletért, ami erőben nem veszi fel a versenyt egy 150k-s laptoppal. Ha meg az RT-t nézzük, ki ad 250-300 rugót egy olyan tabletért, ami egy 30 rugós kínai tablettel sem veszi fel a versenyt funkcionalitás terén??? (Hogy a nem létező App kínálatot most ne is említsem)

    Száz szónak is egy a vége, a Surface Pro jó elgondolás, botrány xar csomagolásban és árazással. 2-3 generáció múlva, ha lesz hozzá egy jó OS, meg passzív hardver, király cucc lesz, addig viszont az MS-nek ne legyenek elvárásai. Ez már nem a 80-as évek, ahol - választás nem lévén - az embere eltűrték, ha egy cég használhatatlan terméket akar rájuk erőltetni arany áron.

    (UI: Komment 8-9: mondjuk az foglalkozik vele, aki ezt kénytelen napi szinten használni, a munkája miatt, és nem igazán tetszik neki az ötlet, hogy ami eddig jó volt, lecserélték valamire, amivel csak szo*ás van.)
  • wraithLord #11
    De valószínűleg, ameddigre újra gépet cserélek, lesz olyan tablet viszonylag olcsón, ami erre jó.