SG.hu·

Túl sok Surface RT készült

Steve Ballmer elismerte, hogy nem igazán a terveknek megfelelően alakultak a dolgok a számukra, főleg a Surface RT táblák és a Windows 8 értékesítése kapcsán vannak problémák.

A Microsoft vezérigazgatója a cég munkatársaival beszélgetett és elmondta, hogy rosszul becsülték fel a várható keresletet, túl sok Surface RT táblagépet rendeltek és ezek egy részét nem tudták értékesíteni. A kialakult helyzetet árcsökkentéssel próbálják meg orvosolni. Jelentős mértékben mérsékelnék a Windows 8-as és Windows RT-s táblagépek, valamint érintőképernyős laptopok árát. Az utóbbiak 50 százalékkal is olcsóbbak lehetnek, míg az árcsökkentés akár 66 százalékos is lehet. Úgy tűnik, hogy már csak ez a lépés mentheti meg a Surface RT-t.

A találkozóról és annak részleteiről - bennfentesekre hivatkozva - a The Verge amerikai blog számolt be. A megbeszélésen az is szóba került, hogy az elrontott stratégia miatt a Microsoft 900 millió dolláros veszteséget kénytelen elkönyvelni. A kialakult helyzetet súlyosbítja, hogy a Microsoft közel sem értékesített annyi Windows-készüléket, elsősorban okostelefont és PC-t, mint amennyit szerettek volna. Abban reménykednek, hogy az iskolakezdés, valamint a karácsonyi időszak változást hoz.

A Neowin is arról írt, hogy Ballmer szerint a Windows eladása sem halad túl jól. Azonban nem csak az eladások növelése a cél, hanem más változtatások is lényegesek, többek között javítani akarnak az alkalmazásboltok minőségén. A jövőben fontosabb lesz, hogy az olyan programok, mint az Instagram elérhetők legyenek Windows 8-ra és a Windows Phone platformra, mint az, hogy nagyon sok szoftver szerepeljen a boltok kínálatában. A közeljövőben nagy szerep hárulhat a Windows 8.1-re és a leendő Surface tábla PC-kre. Az új modelleket már tesztelik és ennek során pozitívak a visszajelzések, a hardver tekintetében mindenképpen javulás tapasztalható.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© CairoJack2013. 07. 31.. 18:14||#8
"Ez a két óriási gond pedig a Windows RT, meg a Windosw."
Mármint Windows 8 akart az ott lenni.
© CairoJack2013. 07. 31.. 18:12||#7
Áh nem az a baj, hogy túl sok Surface készült, hanem az, hogy az emberek túl keveset vettek. 😊

Viccet félretéve. Szerintem a Surface az utóbbi 10 év legkirályabb kütyüje, de jelenleg ingyen sem kéne. Sok apró gond van vele, meg két óriási. Ez a két óriási gond pedig a Windows RT, meg a Windosw.

Az RT-t el kell felejteni, halott ügy, nincs létjogosultsága. Csak a Pro verziós Surface érne valamit, de az meg túl drága, vastag, aktív hûtésû, kicsi az üzemidõ, és sok helyet lenyúl a háttértárból az OS.
Ezen felül a Win 8 modern felületén nagyon primitívek, szögbuták az alkalmazások, s mivel nincs fájlkezelés, csak kénytelen az ember az "asztali" felületet is használni. Ott meg külön öröm egy 10 colos képernyõn, Full-HD felbontás mellett ujjal kijelölni 1-2 fájlt mondjuk egy tucat közül. Kb 2 milliméteres egy ikon, 5 próbálkozásból 3-szor mellényom az ember, pinch zoom meg nincs. Coki.
Ezt így nem lehet.

Elõbb utóbb ki fogja magát nõni a cucc, és akkor iszonyat király lesz, de az még legalább 2 év, addig meg zúgjon a mazochisták kezében a ventilátoros Surfice, nekem nem kell. (RT meg még úgy sem, soha, semmilyen körülmények között).
© Narxis2013. 07. 31.. 17:43||#6
<#eljen>
© AgentKis2013. 07. 31.. 11:15||#5
Ami a PC ipart "húzta" azzal a tabletek világában csak riogatni lehet! Túl sokan tabletes célokra használtak PC-t. Drágán és fölöslegesen. Ezek váltanak most tabletre és ezek menekülnek az M$ világától amennyire csak tudnak. Szoptak vele már eleget és költöttek is rá eleget.
5 win-es gépet üzemeltetek otthon, de már igazából csak 1en indokolt. Amelyikkel irodai munkát is végzünk. A többi az hamar tabletre fog cserélõdni. De M$ nélkül...
© Papichulo2013. 07. 31.. 10:38||#4
Hardverrel könnyen legyõzhetõ az Apple minden területen de ez kevés az átlag felhasználónál.

Pontosan! A hardware csak a benchmark fetisisztaknak szamit barmit is. Felolem lehet a gepem 1Mhz-es is, ha mindenben ugyanaz tudja nyujtani, mint a pillanatnyi elvonal... vagy amire eppen szuksegem van.
© MsUser2013. 07. 31.. 10:05||#3
Egy bejáratott sokéves piacon újdonsággal, túlárazva, Windows alapokon csodát várni nem nagyon lehet.
Ezt fordítva csinálják a gyártók olcsón, szinte ajándékozva terjeszt "beetet" ez után drágul és minõséget javít és fejleszt folyamatosan, persze komoly szolgáltató hátteret is ki alakít ingyenesen!
Az Android, és az okos-telefon siker is ennek a módszernek köszönhetõ!
Az Apple reklámmal és erõs szolgáltató háttérrel jobb a Surface-nél.
Hardverrel könnyen legyõzhetõ az Apple minden területen de ez kevés az átlag felhasználónál.
© Linkout2013. 07. 31.. 08:46||#2
Az Apple sem a kompatibilitásáról híres azért...
de valóban. Egyiknek van egyfajta aurája, a másiknak nincs.
© csimmasz2013. 07. 31.. 08:02||#1
Ez lenne a a siker termék amirõl tõbb egymasnak ellentmondó hír jelent meg?
Csúnyán mellényultak ezzel a szarral.
Azt hitték majd õk is vannak olyan innovativak mint az Apple és divatot teremtenek.
A külömbség közöttük, hogy az Apple egy jól mûködõ szerkezetet + a hozzátartozó komplett szisztémát anyanymázas díszcsomagolásban árul drágán, míg az Ms egy csak magaval kompatibilis összefércelt valamit árul önmagában csiricsáré szines ujsagpapírban csomagolva szintén drágán.