Berta Sándor

Apple: fontosabb a jó termék a nyereségnél

Tim Cook az Apple legújabb üzleti eredményei után kénytelen volt állást foglalni abban a kérdésben, hogy mi az igazán fontos a kaliforniai óriáscég számára.

Az Apple vezérigazgatója pénzügyi elemzőknek arról beszélt, hogy a társaságnak mindig az a fontos, hogy az ügyfeleit tegye elégedetté és ne a pénzügyi világot. Közlése szerint a jobb termékek végeredményben nagyobb növekedéshez vezetnek. Megkérdezték tőle, hogy figyelembe veszik-e a Wall Street érdekeit egy új termék megalkotásakor vagy az üzleti szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyják? Cook azt válaszolta, hogy a termékekre vagy a forgalomra, illetve a nyereségre való összepontosítás egyáltalán nem zárják ki egymást.

A menedzser azt a filozófiát követi, hogy az erős termékek üzleti növekedéshez is vezetnek, ezzel szemben a jó megoldások és szolgáltatások megalkotása helyett a pénzügyi célok elérésére való összpontosítás negatív eredményeket hozhat magával. Éppen ezért a termékre koncentrálnak, mivel az a legfontosabb, hogy az emberek azokat szeressék és azokat tőlük akarják megszerezni. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor felmerülne annak a kockázata, hogy egy olyan készüléket terveznek, ami a vásárlókat nem érdekli és ezáltal nem is lehet eladni.

Cook nyilatkozata annak szólt, hogy a részvényesek nyomás alatt tartják az Apple menedzsmentjét és állandóan új slágertermékek piacra dobását követelik azért, hogy emelkedjenek a részvényárak. A vezérigazgató kitért az okostelefon-piacra is. Elmondta, hogy sok tőzsdei szakembertől eltérően szerinte a prémium kategóriás eszközök piaca még nem érte el a csúcspontját, véleménye szerint még bőven van növekedési lehetőség ebben a szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #73
    Nézzük csak, én felsőbbrendűsködtem? Olvasd már el, mit írtál, okoska!

    Nem ész kérdése ám a hülyére hülyét kiáltani...

    Amikor normálisabban írtál, nem is kaptál annyit, észrevetted?

    De amíg süt, hogy az általad említett témákban khm... , tapasztalatlan vagy és idiótaságokat írsz, addig ne várj simogató szavakat, kérlek!

    Ami előny iOS-nél van, az ott van, ami nincs, az nincs, ennyi a recept, nem kell megmagyaráznod a jóról, hogy jó, de a rosszról sem kellene, hogy jó, remélem, érted...

    Ha nem, akkor további jó éjszakát!
  • Tufu #72
    levente.. sztem hagyjuk ezt.. vissza se akarok ide nézni már.. osztogat valaki, leidiótáz, meg lehülyéz, meg gúnyolódik.. felsőbbrendűségedet gyakorold akin akarod, ettől még senkinél nem leszel magasabb, csak..
    itt a hajlandóság a lényeg.. valaki hajlandó a másikat megérteni vagy sem. És mindig minden erről szól. Végighallgattalak, azzal a sok sértéseddel és okoskodásoddal együtt, visszafelé ezt nem kaptad..
    Kb. 20 évvel lehetsz idősebb nálam a neved alapján.. azért lehetne már egy kicsit több eszed. (igen ez sértés volt, de csak egy)
    részemről innentől tárgytalan a téma.
    A viszont lágytojás!
  • levente68 #71
    Nos, itt kicsit magasabb értelmi szint mutatkozik, mint az előző írásodból, bár még így is keményen konzumidióta vagy.

    A Harley-marhaságodat kitárgyaltuk, a puncimágnesről én nem írtam, akit egy kocsival, telefonnal lehet felszedni, arról valószínűleg nem szeretnél ódákat zengeni. Engem nem nagyon kell tanítani amúgy, szedtem fel pár kislányt mindenféle módon és körülmények között eléggé közel mindkét véglethez, tehát a luxus és a földönfutó image is megvolt, hidd el! Tehát a gyors, egy alkalmastól az évtizedesig van tapasztalatom.
    Szóval, te nyugodtan hiheted, hogy nem értek a nőkhöz, ez se nem igaz (bár igaz lenne..), se pedig nem idevágó téma...

    Ha figyeltél volna, az iPad-et én nem szidtam, annak valódi és létező előnyeit mindig is elismertem...


    Sablon szöveg itt inkább tőled jött, amit kaptál, pont azért kaptad, hiszen elég gyorsan beskatulyáztad magadat, most ebből próbálsz kitörni, kevés sikerrel, de én értékelem a szándékodat! ;o)

    Elmondtam sokszor, ha elég és jó, amit tud iOS és van rá pénz, amit nem sajnálsz rá, azt kell venni. Ha viszont szakmai szempontok befigyelnek, annyira nem könnyű a döntés, sőt manapság minden eddiginél nehezebb egy iOS-es eszközt kihozni győztesként, mert nagyon komoly cuccok vannak, még akkor is, ha a te magas köreid erről nem értesülnek...

    Tehát, nem hülye senki azért, mert iOS-t futtató gépet vesz, kivéve, ha azt a döntést hozzád hasonló konzumidióta szinten próbálja igazolni. Vedd észre (ez persze egyelőre reménytelen) a különbséget!
  • levente68 #70
    Milyen vicces, hogy leírsz valamit, ami pontosan rád illik...


  • levente68 #69
    Vagy veled, vagy velem történt valami, ugyanis sokadik hsz.-ed a közelmúltban, amivel egyetértek...

    o_O

  • narumon #68
    Szinte minden szavaddal egyetértek, de ezt hiába írod itt be a végén úgyis te leszel a hülye azoknak a szemében akik azt hiszik ők fingották a passzát szelet, 1, szerintük mindenki úgy él ahogy ők (aki nem az hülye), mindenkinek azok a fontos dolgok ami nekik (akinek nem az hülye), mindenkinek azt kellene vennie amit nekik (aki nem azt veszi az hülye).
    2, Ebből a mederből ki sem tudnak ugrani így mindig ugyanoda süllyedünk vissza, azaz Goto 1
  • M2 #67
    "A Harley-Davidson is egy high-end technológia.. ami azt hiszem ebben is nagyon hasonlít az Apple-re."

    Valóban hasonlít az Apple-re, mert egyik sem "high-end technológia", mégis sikerül ezt sok emberrel elhitetniük. Tény hogy jó cuccok, amiket jó érzés birtokolni, de ezt meg nem úgy hívjuk... :-)
  • Tufu #66
    Jó videó :D szétröhögtem az agyam :D :D :D
  • Tufu #65
    Csak mert szabadságon vagyok kioktatlak, amúgy meg nem hiszem el, hogy egy Apple tulaj és kedvelő nem szólalhat meg büntetés nélkül az sg.hu-n.. és nagyon gagyi hogy minden egyes nap ugyan azokat a véleményeket olvasom végig tőletek..

    Kezdjük az elején:
    1. A Harley-Davidson is egy high-end technológia.. ami azt hiszem ebben is nagyon hasonlít az Apple-re. De mondhattam volna a gitárerősítőkre is (csak ti meg ehhez nem értetek, ezért tartom semlegesnek a motor témát), hogy a régi 50 éves csöves erősítőtechnika a legjobb, amiket a világsztárok és legnagyobb gitárhősök is használnak. Birtoklok én is egy Marshall csúcsmodellt, amire alázatos munkával szedtem össze a zsét.

    2. Puncimágnes.. látszik, hogy semmit nem értesz a nőkhöz.. nem puncimágnes kell egy nőhöz, hanem Te magad.. ismerek BMW tulajt is, aki besz@rik, ha egy nő a közelébe ér, csaja nincs.. előreláthatólag nem is lesz.. ha lesz is majd lehúzza őt pénzzel és ellép a kertésszel.. Tény, hogy így könnyebb egy vonzó kütyüvel vagy járművel elérni azt. Lényeg, hogy felszedtem már munkásruhában is nőt.. De barátaim azt a sztorit is elmesélhetik, mikor egy trambatkulcsot forgattam meg az ujjaimon és azzal vittem haza egy pipit. Férfinak kell lenni, jó humorral és ne csináld meg azonnal, amire megkér.. de nem oktatlak itt ilyesmiről..

    3. Suzukim van.. a hasonlat nem erről szól.. pacsi aki érti.

    4. Amikor megjelent az első iPad azonnal mondtam, hogy a tábla lesz a divat s a jövő, mindenki gázul az utcán táblát fog tapicskolni.. Hülyének néztek.. Legutóbbi németországi turnénkon mosolyogva figyeltem, hogy minden diák táblával a kezében rohangál az utcán, nálunk is ez lesz..
    Szóval az elejétől gondolkodtam, hogy mit vegyek, végigkísértem az android és az ios fejlődését, főképp a táblagépek piacán.. Android felé húzott a szívem végig, míg nem kipróbáltam egy iPad 3-t.. előtte már túl voltam vagy 10 gépen, amit megnéztem.. volt is egy.. a minimum a Tegra 3 volt az elsődleges szempont.. amikor megjelent ez a soc, na akkor mondtam, eljött az az idő, amikor már érdemes lesz venni.. szóval mérlegeltem éveket és úgy döntöttem, ami igazán megfogott és megfelel az elvárásaimnak. Szép kijelző, közepes kamera, mini stúdiót tudok köré majd építeni, gyors böngészés, bármikor villámgyorsan meg tudom nézni az e-mailjeimet, facebook-ot (mind a 3 zenekar ott kommunikál fontos dolgokat: stúdiózás, fellépsek, turné szervezés, fényképezés, videoklip forgatás, nem utolsó sorban sokat poénkodunk a másikon, ami fontos :D : D stb..) Szóval részemről elengedhetetlen..

    Tudjátok hozzám hasonló figurák is járnak a világban, akik hasonló életet élnek és úgy tekintenek rátok: na én inkább be sem szállok a vitába, mert én leszek a buta kis paraszt.. közben meg csak építi a jövőjét és egy használható eszközt keres a munkájához és az életéhez. Van androidos telefonom még mindig.. szeretem is, iPhone-t is megnéztem lehet hogy arra cserélek, hogy az egyre bővülő Apple cuccaimban a pörgős életem legalább a kényelmes ügyintézés terén megkönnyítsem.

    Fújjad az igazad továbbra is.. nyilvánítsd "Tufa-féléket" hülyének ahogy előbb tetted.. de engem nem fog befolyásolni egy levente68, akinek nem mondhatom el a véleményemet, mert hülyének nyilvánít egy sablonszöveggel :D :D cöhh..

    Apple iPad 4, lájk.. jó termék, jó rendszerrel, hozzátesz az életemhez, és nem érdekel, hogy az ikont nem lehet arrébb rakni. :D
  • Tufu #64
    levenete.. köszönjük.. ülj le egyes.