Berta Sándor

Átszervezések várhatók a Microsoftnál

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a tengerentúli óriáscég komoly átszervezések előtt áll. Az új szervezeti felépítés részleteit elvileg csak július elsején hozták volna nyilvánosságra, azonban az információk már kiszivárogtak.

Egy ideje ismert tény, hogy az óriáscég átszervezés előtt áll, a Microsoft a jövőben egy eszközökre és szolgáltatásokra összpontosító társaság lesz. Az All Things Digital és a The Verge szerint a terveket alapvetően Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója dolgozta ki, és a munkába számos magas rangú menedzsert be sem vontak. A vállalat története egyik legnagyobb változása előtt áll, Steve Ballmer 2000. évi vezérigazgatói kinevezése óta nem voltak ekkora átrendezések. A menedzserek egy része a pozícióját félti, nem alaptalanul, a változtatások miatt ugyanis sok munkatársat rúghatnak ki.

Az új struktúrában négy külön részleget hoznak létre: ezek a vállalati ügyekkel, a hardverekkel, az alkalmazásokkal és a szolgáltatásokkal, illetve az operációs rendszerrel foglalkoznak majd. Mindez azt jelenti, hogy a Windows külön részlegbe kerül, amit Terry Myerson, a Windows Phone részleg jelenlegi első embere vezethet. A másik jelölt a posztra Julie Larson-Green lehet, aki jelenleg a szoftver- és hardverfejlesztéseket felügyeli. A The Verge arról írt, hogy a módosítások miatt az asztali és a mobil Windows operációs rendszerek között a jövőben még szorosabb kapcsolat lehet. Az új szervezeti felépítés a Windows 8.1 megjelenésével egy időben léphet hatályba. A konkrét tényeket várhatóan július elsején árulja majd el a Microsoft.

Steve Ballmer tavaly októberben úgy nyilatkozott, hogy minden olyan területen meg fognak jelenni, ahol lehetőségük lesz az új szabványok kidolgozására és elterjesztésére. Eddig elsősorban a szoftverfejlesztésre koncentráltak és más gyártókra hagyták a hardverek készítését - ez alól csak egyedi kivételt jelentett az Xbox. Ez a korszak azonban a Surface tábla PC-család megjelenésével véget ér. "Egészen biztos, hogy a Microsoft a jövőben további eszközöket fog kifejleszteni és kínálni" - emelte ki a menedzser. A vízióikba a hardverekkel, a szoftverekkel és a felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos innovációk egyaránt beletartoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #8
    Pontosabban, így belegondolva a milliomodáért is.
  • CairoJack #7
    Amúgy meg Ballmerrel kéne kezdeni. Amióta ő vezeti a céget, a felét sem éri már az MS. Tíz év alatt simán veszített 200-250 milliárd dollárt az értékéből.
    Ennek az ezredéért is ástak már el embereket az arizónai sivatagokban.
  • CairoJack #6
    Az esetek nagy részében ott is ezt jelenti, és ha figyelembe vesszük hogy a cég épp most van túl a történelme legnagyobb bukásán (pontosabban az még tart), "csodálatos" Windows 8-on, valamint, hogy buktak telefon, és tablet fronton is (Az Xbox One totális, megsemmisítő bukását jelentő "forradalmi újításokból" is az utolsó pillanatból visszakoztak), akkor úgy hiszem, tényleg lesz némi leépítés az átszervezések során.
  • chuky123 #5
    Átszervezés=leépítés legalábbis kishazánkban ezt jelenti de gondolom ott is.
  • asgh #4
    "minden olyan területen meg fognak jelenni, ahol lehetőségük lesz az új szabványok kidolgozására és elterjesztésére"

    Ez a lényeg. Nem jó minőségű termékeket és szolgáltatásokat akarnak fejleszteni, hanem mások által felfuttatott iparágakra és szolgáltatási területekre erőltetni a saját szabványaikat. Most, hogy a mobil informatika egyértelműen kicsúszott a kezük közül, komoly az esélye, hogy az MS súlytalanná válik és a szabványosítási (értsd: monopolizálási) törekvéseik elakadnak. Ezért a nagy kapkodás.
  • gulyasandras #3
    Ami azóta még nőtt is (74.48B)
  • gulyasandras #2
    "Microsoft has almost $69 billion in cash and investments"

    Ebből még egy darabig elvergődnek...
  • Chriss745 #1
    Nem miert nem tunik fel senkinek hogy ez a majom teljesen tonkreteszi a ceget?