Alex

Légifotók robotrepülővel

Anthony Jacobs 2007-ben kezdett el légfotókat készíteni repülő eszközökre szerelt fényképezőgéppel, képeit már a legnagyobb médiák is figyelik.

Jacob 2007-ben hozta létre a Perspective Aerials honlapot, akkor még egyszerű kompaktokkal készített légifotókat. Komolyabban akkor kezdte venni a dolgot, mikor a Yankee baseballcsapatának stadionjáról egy távirányítású repülővel készített fotója a USA Today és a NY Post címlapjára is felkerült. Egyedisége miatt nagy nyilvánosságot kapott, és néhány hét múlva már a Time magazin hasábjain ismertette tevékenységét.


2009-ben már egy Canon 5D Mark II-vel felvételeket, amit egy apró helikopterre rögzített. Míg ma már ez nem akkora extra, akkoriban még senki más nem csinált ilyet. Míg a helikopterekből, repülőkből készülő szokványos légifotók csak nagy totálképekre képesek, addig ő úgy tudja kezelni eszközét, mint egy rendező a darura szerelt kamerát: közelről indít, körbemegy a téma körül, majd egy hatalmas panorámaképpel zárja le a dolgot, mind ezt egy menetben.


Ma már egy profi Canon 1D C-vel dolgozik, 4K videókat készít. Egyetlen korlátozás a súlyhatár, túl nagy objektívet nem tud rárakni, de egyébként teljes szabadsággal tud dolgozni. Felszerelésén követőfókusz is van, mindhárom tengely körül szabadon mozog. Az adattovábbítás vezeték nélkül történik, ami kb. 45 méteres távolságig elég hatékony, azon túl már a jel bizonytalanná válik.


A robotrepülős légikamerák piacának pezsgésének egyébként nem csak a filmesek és a reklámcégek, hanem az építészek vagy a katasztrófák utáni felmérést végző segélyszervezetek is hasznát látják, a sztárok napozását megörökítő paparazzikról nem is beszélve. Szabályozása. már több államban felmerült, az első reakció általában a teljes tiltás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #5
    Esetleg olyasmi ami nem rotoros? :)
    SmartBird
    Vagy ez?
    Bionic Opter Mimics Dragonfly
    Persze vannak még lehetőségek.
  • xyl #4
    Azért ez eléggé veszélyes tud lenni. Mondjuk valaki akar készíteni egy közeli fotót a futó barátnőjéről, aztán a proppeller kiszedi a barátnő szemét. Szóval csak olyant engednék, amelyiken körben egy gyűrű fogja össze a lapátokat. Vagy valami hasonló megoldást, lényeg, hogy lapátvég szabadon ne legyen.
  • Inquisitor #3
    Múltkor valaki meglepetésemre linkelt Magyar-Csehszlovák drónt a 80-as évekből. Persze azok még elég nagyok voltak, de azt is eleve ilyesmikre készítették.
  • galocza #2
    sőt, médiákok.
  • Bartlebi #1
    Eszméletlen felvételeket tudnak csinálni így. Nekem ez tetszik nagyon.