Berta Sándor

A vasút jövője - a jövő vasútja

A jegyfoglaló és a tájékoztató rendszerek, a Near Field Communication (NFC) és más vezeték nélküli technológiák, illetve a fedélzeti internetelérések jelenthetik a vasút jövőjét.

Tom Reinhold, az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) stratégiai vezetője szerint a megvalósult dolgok között van néhány olyan, amire senki sem számított, míg vannak olyan megoldások, amire számítottak az emberek, de mégsem lett belőlük semmi. A szakember néhány hónapja az ÖBB vezető stratégája, korábban a Deutsche Bahn munkatársa is volt, fő feladata annak kiderítése, hogy milyen lehet a vasút jövője.

"Az, hogy a jövő milyen lesz, attól függ, hogy mennyire tekintünk előre. Ez az időtartam általában öt év, ez ugyanis az a tipikus időtartam, amennyire előre a cégek a befektetéseiket tervezik. 30-50 esztendőn belül történnek abszurd dolgok, technikai forradalmak is, de a vasút alapvető funkciója nem változik. Régen is voltak vonatok, emberek ültek a kocsikban és A pontból B pontba utaztak. A mai vonatok kényelmesebbek, gyorsabbak, a szolgáltatások jobbak, de a lényeg nem változott" - fejtette ki elöljáróban Tom Reinhold.


A vasút célja az, hogy egyre többen válasszák, ezáltal segít csökkenteni a károsanyag-kibocsájtást - az ÖBB-nek köszönhetően évente 3,4 millió tonna széndioxiddal kevesebb kerül a levegőbe. Számos projekt van, ezek egyike az eMORAIL, amely az elektromos autó, a vasút és az okostelefon-alkalmazások egyvelege. Az ötlet lényege, hogy a felhasználó elektromos autóval jut el a legközelebbi vasútállomásra, ott leparkolja a járművet egy számára fenntartott helyre, majd vonatra száll. Az okostelefonján futó programnak köszönhetően láthatja, hogy milyen tömegközlekedési járműveket vehet igénybe a városban, eközben az elektromos autót mások szabadon használhatják.

A második program célja az online és mobil jegyrendelő rendszer egyszerűsítése. Kifejtette, hogy a mostani megoldás nem elég intuitív, szükség van további jegykiadó automatákra, a webes és a mobil jegyrendelési lehetőségek bővítésére, az otthon kinyomtatható jegyekre, az NFC-re és a mobil fizetési szolgáltatásokra. Az NFC-hálózat kiépítése rendkívül sokba kerül, ezt csak úgy lehet megvalósítani, hogy ha számos partnert vonnak be a projektbe. A Smart Mobility Info and Ticketing System Leading the Way for Effective E-Mobility Services (SMILE) program lényege, hogy az utazónak számos alternatívát kínáljanak az A pontból B pontba való eljutáshoz. A SMILE lehet az ország egészét lefedő több elemből álló utazási platform prototípusa, amelyen a tömegközlekedés és a közösségi közlekedési lehetőségek mindegyike megjelenik.

Természetesen nem hiányozhatnak a mobil szélessávú elérések sem, a cél a 100 százalékos lefedettség megvalósítása. Jobban ki kell használni az okostelefonokat és a bennük rejlő lehetőségeket; bárki a telefonján keresztül megtudhatja majd, hogy milyen alternatív utazási ajánlatok vannak a számára, és nem kizárólag dugók idején. A közlekedési információk közlése megvalósulhat SMS-ben, e-mailben, közösségi portálokon, a lényeg, hogy az információ gyorsan és megbízható módon jusson el az emberekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #8
    Azt hittem a cikk a több száz tonnás vasak lecseréléséről, és fejlettebb vonatokról szól :) Ezzel szemben érdektelen sallang Wi-Fi és egyéb baromságról, hogyan legyünk droidok, amik ha a hálózat technikai okokból sérülne megbénulna minden ezzel kapcsolatos folyamat.
    Ez csak a pénzmosó rendszer újabb nagyszabású pénzmosó tervének bővítése!
    Azzal a szinten-tartásra szánt pénzekkel a vasutak sokkal fejeltebbek megbízhatóbbak és energiatakarékosabbak lehetnének mint jelenleg.
  • kvp #7
    "amíg a BP-München vonalon a Railjeten csak Ausztriától van wifi, addig a hazai Volánbusz járatokon már min. 3 éve van publicwifi"

    Ennek az egyetlen oka az lehet, hogy a railjet uzemeltetoje (obb) nem hajlando magyar mobilos szolgaltatokkal szerzodest kotni, ingyenes gsm-r pedig nincs a magyar halozaton, de amint aternek nemetorszagba ott megint nincs wifi. Errol nem a mav tehet, boven eleg, hogy beengedtek az obb-t a magyar piacra. A nemetek, akik ugyancsak jaratnak vonatokat az orszagban, ezt kepesek voltak megoldani a teljes vonalon.

    Szoval a mav az obb-vel osszemerheto szintu szervezet (mindketto allami, szinte azonos strukturaval), csak ausztrianak tobb elszorhato penze van.
  • nlght #6
    amíg a BP-München vonalon a Railjeten csak Ausztriától van wifi, addig a hazai Volánbusz járatokon már min. 3 éve van publicwifi
    ennek ellenére a máv vezérek minden évben kibaszott nagy bónuszokat visznek haza, csak tudnám miért...
  • akyyy #5
    ez itt a baj, magyarország olyan kbmintha ő inditotta volna el a 2. vh-t
  • kvp #4
    Az europai nagysebessegu vasuthalozat franciaorszagbol es nemetorszagbol indult. Aztan osszekotottek a ket rendszert es elkezdtek boviteni. Most mar Londontol Becsig majdnem kesz a rendszer, eppen a becsi palyaudvart epitik hozza. A kovetkezo lepes Pozsony lesz, majd ezutan jonne Budapest es innen tovabb Gorog es Olaszorszag fele. A fejesztes csak penz kerdese, de az osztrakok is eppen csak ki tudjak fizetni, mert annyira azert nem nyereseges a vasuti szemelyszallitas.

    Az obb sem sokkal jobb mint a mav, a tavolsagi szemelyszallitasi reszleg volt vezetoje sajat maganak adtak el a ceg egy reszet filleres aron es megsem ultettek le. Igy gyakorlatilag a nyereseges vonalak egy reszet privatizalta maganak es alapitott ra egy uj magan ceget. Ugyanez az obb volt az, aki kepes volt a magyar vasuti teherszallitast vesztesegesse tenni, pedig meg a mav-on belul is nyereseges volt.

    A fenti fejlesztesekbol erdekes az, hogy wifi helyett mobil szelessavot akarnak, tehat a sajat jarmuveik fejlesztese helyett a sima gsm halozatot akarjak az utazokkal hasznaltatni, mivel az nekik semmibe nem kerul. Ezen kivul a Becsi es Grazi elektromos auto projecthez is csatlakoznak, de ez inkabb csak a turistaknak es az uzletembereknek jo, mert semmi nem garantalja, hogy amikor az ember leszall a vonatrol akkor lesz eppen ures kocsi az adott palyaudvar elott. Ha van, akkor olcso es jo, ha nincs, akkor taxi. Ez egy munkabajaronak nem eppen opcio.

    A digitalis jegyvetel es a vasuti tajekoztatas meg nallunk is mukodik, pl. latszik a neten a vonatok pozicioja, meg az aktualis keses merteke. Informatikaban a mav sincs lemaradva, csak a palya allapota rossz. (a vonatokkal nem lenne annyi gond, ha a sin jo lenne alattuk) Igazabol ha a mav megfelelo (obb-s) szintu szolgaltatast akar, akkor csak a sineket kell megfelelo allapotba hozni es tobb or kell a vonatokra, hogy ne rongaljak meg oket. Uj jarmuveket ugyanis mar vettek, raadasul itthon gyartjak oket.
  • DonC #3
    Az ÖBB és a DB mondjuk vasúttársaság.. a MÁV meg a pártkáderek pénznyelője évtizedek óta.
  • teddybear #2
    A cikk nem a magyar vasútról szól. A váci vonalon először csak két megálló volt, most jóval több van.
  • morden2 #1
    "Az, hogy a jövő milyen lesz, attól függ, hogy mennyire tekintünk előre" Ha jól tudom a Budapest Vác viszonylatban 100 év alatt nem történt előrelépés abban , hogy mennyi idő alatt éri el a vonat :D