MTI

Magyar célpontok a "miniDuke" adathalász támadásban

Több magyar célpontja is volt a "miniDuke" adathalász kibertámadásnak - jelentette be Stefan Tanase, a Kaspersky Lab globális kutatási és elemző csapatának kelet-európai, közel-keleti és afrikai régióért felelős vezető biztonsági kutatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az informatikai biztonságtechnikai vállalat szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a "MiniDuke" elnevezésű adathalász program számos áldozata között van egy "neves magyarországi kutatóintézet" is. Azt is hozzátették: a program bonyolultsága és a kiválasztott célpontok miatt vélhető, hogy egy ország áll a kibertámadás mögött. A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Stefan Tanase elmondta, hogy a miniDuke támadásnak eddig 59 célpontja vált ismertté 23 országban. Miközben a Kaspersky szerdai közleménye még "egy magyar célpontot" említett, a csütörtöki tájékoztatón már "több magyar célpontról" esett szó.

Stefan Tanase elmondta, hogy a megtámadott magyar intézmények kilétét nem fedheti fel ugyan, de a kártevő felfedezése egy "emberjogi civil szervezethez" fűződik. Az a hamis PDF dokumentum, amit a kártevő a sikeres telepítés után a felhasználónak megnyit, az ASEM ázsiai-európai emberjogi szeminárium témakörével foglalkozik. Egy másik, hasonlóan hamis dokumentum Ukrajna külpolitikája és NATO-tagsága akciótervének kérdéseit taglalja. A dokumentumok témaköréből a megtámadott intézmények profiljára lehet következtetni. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a miniDuke mögött álló támadók valószínűleg jelenleg is aktívak, továbbra is veszélyt jelentenek. A Kaspersky szakemberei utoljára február 25-én észleltek aktivitást részükről.

Egy-egy veszélyforrás nyilvánosságra kerülése után azonban a szerzők rendszerint nekiállnak eltakarítani minden követhető nyomot és ezzel együtt magát az infrastruktúrát is felszámolják. Ez valószínűleg a miniDuke forrása esetében is hamarosan megtörténík. Stefan Tanase elmondta, hogy a kártevő eltávolításához és semlegesítéséhez szükséges eszköz már rendelkezésre áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!