MTI

Új mobilszolgáltató léphet a szlovák piacra

Várhatóan még az év végéig döntenek arról, hogy az érdeklődők közül melyik külföldi mobilszolgáltató léphet be negyedikként a szlovák piacra - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági napilap csütörtökön.

A szlovák Távközlési Hivatal (TÚSR) elektronikus árverés útján már az idén dönt arról, hogy ki lehet majd a negyedik mobilszolgáltató Szlovákiában és a nyertes még az idén megkapja a működtetéshez szükséges engedélyeket is - közölte a Távközlési Hivatal szóvivőjére hivatkozva a gazdasági lap. Az elektronikus árverés résztvevői a 800 megaherzes az 1800 megaherzes valamint a 2600 megaherzes sávtartományokban lévő frekvenciák elnyeréséért licitálhatnak. Az 1800 megaherzes tartományban lévő frekvenciákat csak olyan nyerheti el, aki még nem rendelkezik ilyennel - fejtette ki a szóvivő.

Egyelőre hivatalos forrásból nem közölték, hogy mely vállalatok érdeklődnek az árverés iránt, a HN viszont úgy tudja, hogy 5 külföldi vállalatnak lehetnek ilyen irányú tervei. A potenciális érdeklődők között elsősorban a leggazdagabb csehnek tartott, Peter Kellner PPF Group nevű pénzügyi csoportját, valamint a vietnámi érdekeltségű Viettel vállalatot említi a lap, amely utóbbi a múltban már egy szlovákiai leányvállalat megalapításával is bizonyságot tett arról a szándékáról, hogy be kíván lépni a szlovák távközlési piacra.

A lehetséges érdeklődők - a HN által közölt - csoportjában található még a több kelet-európai érdekeltséggel is rendelkező angol Vodafone, valamint két, az európai piac iránt érdeklődő ázsiai cég, a japán NTT Docomo valamint az indiai Bharti Airtel is. Egyelőre az érintettek mindegyike elzárkózott esetleges befektetési szándékának megerősítésétől. Szlovákiában jelenleg három mobilszolgáltató működik, ezek a német Telekom, a francia Orange valamint a szlovák piacra harmadikként érkezet Telefonica (O2).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!