SG.hu
Magyarországot beválasztották a Nemzetközi Távközlési Egyesület tanácsába
![](https://media.sg.hu/kep/2018_11/1106kef1_640x282.jpg)
Először választották be Magyarországot a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) rendszeresen ülésező, szűkebb döntéshozó testületébe, a tanácsba hétfőn Dubajban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A tanácsi tagság nagyobb beleszólást jelent a távközlés-szabályozás nemzetközi ügyeibe, többek között az ITU távközlés jövője szempontjából meghatározó frekvencia-koordinációs tevékenységébe. Magyarország sosem jutott még ilyen fontos szerephez a 193 tagállamot tömörítő szervezetben. A rendszeresen ülésező 48 tagú tanács döntéseket hoz a négyévenkénti közgyűlések között felmerülő kérdésekben, így Magyarország a korábbinál jóval nagyobb befolyásra tett szert a nemzetközi távközlés-szabályozásban.
A kormány digitalizáció területén kifejtett aktivitása a nemzetközi kapcsolatokban is erősödést hozott, az ENSZ szakosított szerveként is tevékenykedő ITU-ban az alapító tag Magyarország egyre tevékenyebb szerepet tölt be - írja a szaktárca. Felidézik, hogy 2015-benBudapest adott otthont a fennállása 150. évfordulóját ünneplő szervezet nemzetközi kiállításának és szakmai konferenciájának több mint 4000 résztvevővel. Az ITU Telecom World 2019. évi megszervezésének jogát is Magyarország nyerte el.