MTI

Ismét eladó a Telekom Srbija szerb távközlési vállalat

Ismét eladó a Telekom Srbija szerb távközlési vállalat, az ajánlatokat augusztus 2-ig lehet megtenni - olvasható a szerbiai privatizációs ügynökség honlapján.

A vállalatot 1997-ben - Slobodan Milosevic elnöksége idején - részben már privatizálták, 29 százalékát az olasz Stet, 20 százalékát pedig a görög OTE vásárolta meg. Az üzletrészeket a Zoran Djindjic vezette kormány visszavásárolta. A szerb kormány 2011-ben ismét nekifutott a cég értékesítésének. Egyedüli ajánlattevőként a Telekom Austria 1,1 milliárd eurót kínált a részvények 51 százalékáért, Belgrád azonban 1,4 milliárdot kért, így nem született megállapodás.

Most a cég állami tulajdonban lévő 58,1 százalékát adnák el. A szakértők ismét az osztrák céget, és első alkalommal a német állami telefonszolgáltatót jelölik meg legesélyesebb pályázóként - írta kedden a Magyar Szó című újvidéki napilap. A felhívás szerint a vásárló lehet szerbiai vagy külföldi cég is, a várakozások szerint a tárgyalások akár egy évet is igénybe vehetnek. A 2014-as pénzügyi évben a Telekom Srbija 15 milliárd dinár (39 milliárd forint) nettó nyereséget ért el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!