MTI

Az olasz fiatalok a hagyományos könyvet szeretik

Az elektronikus helyett az olasz fiatalok többsége a papírra nyomtatott könyveket szereti, még ha nem is a tartalmukért - állapította meg a Censis nevű társadalomkutató intézet felmérése.

A megkérdezett, 18-24 év közötti olasz fiatalok hatvanöt százaléka azt mondta, hogy inkább a hagyományos könyvet választja, nem pedig az e-bookot. Döntésüket egyebek között azzal magyarázták, hogy a papírra nyomtatott könyvet "lapozni lehet, képek vannak benne, szép a papírja, és büszkélkedni is lehet vele". A megkérdezettek harminc százaléka közölte, hogy fontosabbnak tartja a könyv külsejét és a papír minőségét, mint azt, amiről a mű szól. A társadalomkutató intézet szerint az eredmény azt jelzi, hogy a könyv a fiatal nemzedék számára is státuszszimbólum, amelyet "mutogatni lehet" a társadalmi identitás és az elismertség erősítése céljából: aki könyvet olvas vagy úgy csinál, okosabbnak tűnik.

A Censis megjegyezte, hogy az olasz családok 53,5 százaléka megőrzi a nagyszülőktől vagy szülőktől örökölt könyveket, anélkül azonban, hogy egyszer is beleolvasna. A könyv inkább vagyontárgynak, értéknek és műkincsnek számít, mint a családi ezüst vagy festmény. Ezzel egy időben csökken az olvasó olaszok aránya: 2007-ben 59,4 százalék volt az évente legalább egy könyvet elolvasó olaszok aránya, tavalyra ez 49,7-re süllyedt. Az itáliai elektronikuskönyv-piac 2012-ben egy százalékkal emelkedett az előző évhez képest: több mint negyvenháromezer cím jelent meg 12,6 millió eurós forgalmat produkálva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #4
    Frankó a billegő bútorok alá, a polcon egyforma színű könyvek nagy tömege jól mutat. Méterre és színre árulják...

    Amúgy meg kb. annyira papírpazarlás, mint kinyomtatni valamit és elküldeni faxon olyan helyre ahol e-mail is van...
  • Barkasfarkas #3
    "fontosabbnak tartja a könyv külsejét és a papír minőségét, mint azt, amiről a mű szól."

    Szerencsére ez "csak" a 30% véleménye. Legalább a kétharmaduk nem emiatt vesz könyvet a kezébe.
  • Vaszilij Artyom #2
    Ennyi.
  • Narxis #1
    "fontosabbnak tartja a könyv külsejét és a papír minőségét, mint azt, amiről a mű szól."

    Itt a lényeg. Ma a szart is el lehet adni ha szépen van csomagolva.