Berta Sándor

Steve Ballmert bírálta a Microsoft egykori menedzsere

A konszern vezérigazgatóját élesen támadta a Microsoft OEM-részlegének egykori vezetője. Joachim Kempin szerint Steve Ballmer nem alkalmas a pozíció betöltésére.

Kempin közel 20 évig dolgozott a Microsoft redmondi központjában és 2002-ben hagyta ott az óriáscéget, ennek ellenére most azt vallja, hogy Ballmer nem alkalmas a vezérigazgatói poszt betöltésére. A menedzser 2000 óta van ebben a pozícióban, így Kempin személyesen megtapasztalhatta az erényeit és a hibáit. "Ahhoz, hogy a Microsoft újra visszataláljon a játékba, komoly változásokra van szükség a menedzsmentben" - közölte az OEM-részleg egykori vezetője.

A menedzser számos dolgot vetett Ballmer szemére. Közlése szerint elnyom minden olyan vezetőt, aki veszélyes lehet ránézve. Példaként említette volt kollégája, Richard Belluzzo esetét, akinek komoly szerepe volt az első Xbox sikeres startjában. Belluzzo munkája jutalmaként megkapta az operatív működésért felelős vezetői posztot (COO), de 14 hónap után váratlanul távozott a cégtől. "Egész egyszerűen a vezetők körében nem tudott levegőt venni. Ha Ballmer észreveszi, hogy valaki veszélyes lehet rá, akkor ez a következmény" - emelte ki Kempin.

Az OEM-részleg volt vezetője azt állítja, hogy két évvel ezelőtt szóba hozta ezeket a dolgokat a vezérigazgatónak is és elmondta, hogy mennyire aggasztónak tartja mindezt, azóta sem változott azonban semmi. "Steve jó üzletember. Tegyétek meg COO-nak, de ne vezérigazgatónak és az üzleti eredmények áttörik a plafont" - tanácsolta a tulajdonosoknak. A menedzsernek hamarosan megjelenik a "Resolve and Fortitude: Microsoft''s 'secret power broker' breaks his silence" című könyve és ebben szintén kritizálja a társaság vezetőit, mondván azok ugyan időben felismerték az elmúlt évek trendjeit (táblagépek, okostelefonok, közösségi média), de minden ezekkel kapcsolatos lehetőséget elmulasztottak kiaknázni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paraszgyerek #6
    Nekem inkább az a gondom az MS-sel hogy minden szabványból, elképzelésből, irányvonalból rögtön igyekeznek legyártani a saját, semmivel sem kompatibilis, semmivel sem együttműködő verziójukat kvázi újra feltalálva azt. Amíg a konkurencia nem volt számottevő, addig ez úgy-ahogy működött is.

    A megerősödő konurencia mellett ez az attitűd hosszú távon el fogja szigetelni az ms-t és egy lassú hanyatlást indít el, és talán ez a kritika legfőbb alapja is.
  • lapaleves #5
    azért az iq kicsit erős (és irreális is - azért elég sokan ismerik őt). mindamellett nem most kezdett el rossz irányba menni, ez az egresszív attitűd már régóta jelen van.
  • endrev #4
    Szerintem ez több mint rejtett önreklám. Épeszű ember nem tartja Ballmert jó vezetőnek, csak elég nagy tehetetlenségű az MS ahhoz, hogy sokáig húzza vele. Személy szerint a kellő IQ-ját is megkérdőjelezem.
  • asgh #3
    Vagy kimondja azt, amit már sokan előtte, de ha nem mond nagyokat és nem csinál köré médiahaknit, akkor nincs hírértéke.
  • Cat #2
    Szóval hogy reklámozza az új könyvét mondott valami nagyot, amit lehoznak a hírportálok, és így mindenki megtudja hogy írt egy könyvet.
  • zord01 #1
    Hát ja! Szerintem is elég rossz irányt vett a cég. De ők tudják.