Berta Sándor

9 éves a Microsoft legfiatalabb technológiai szakértője

Az indiai származású, de Kaliforniában élő Pranav Kalyan lett minden idők legfiatalabb minősített technológiai szakértője (MCTS) a tengerentúli óriáscégnél.


Pranav Kalyan
A The Times of India cikke szerint a fiú mindössze 9 éves és ő az első szakember a Microsoft történetében, aki ilyen fiatalon kiérdemelte a MCTS képesítést. A társaság követelménye alapján ahhoz, hogy valaki megkapja az MCTS képesítést, sikeresen kell a gyakorlatba átültetnie vagy alkalmaznia egy bizonyos Microsoft-technológiát, vagy annak segítségével kell problémákat megoldania és kijavítania annak hibáit. Ezek a technológiák lehetnek a Windows operációs rendszerrel, az Exchange vagy SQL Serverrel, illetve akár a Visual Studioval kapcsolatosak. A képesítés megszerzésének feltétele legalább egy év tapasztalat.

Pranav Kalyan fiatal kora ellenére minden szükséges ismerettel és tapasztalattal rendelkezik. Édesapja elmondta, hogy már egészen kicsi kora óta érdeklődött a számítógépek iránt, már 2 évesen bevezették a számítógépek világába. Mindig jobban érdekelték a játékoknál. 6 éves korában írta meg az első kis programját. A matematika iránti szerelme és az összetett problémák megoldása kapcsán érzett lelkesedése segítette abban, hogy elkészítse első munkáit. A legelsőt HTML-kódban írta. Az ASP.NET Framework 3.5 MCTS vizsga sikeres elvégzésével kapcsolatos előkészületek körülbelül 18 hónapot vettek igénybe, az iskolai szünidőben is naponta 8 órát foglalkozott programozással.

Több mint egy évvel ezelőtt hunyt el a 16 éves Arfa Karim Randhawát, a Microsoft legfiatalabb munkatársa, akit hazájában, Pakisztánban zseninek és csodagyereknek tartottak, tiszteltek és ünnepeltek. Ő már 9 évesen a redmondi vállalat alkalmazottja lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #21
    Te meg mielőtt hozzászólsz egy témához tanulj meg szöveget értelmezni...
  • Meridian #20
    Mielőtt lefikázná a színvonalát egy CISCO vagy MS vizsgának, próbálj egyet letenni, de ne a legkönnyebbet, hanem mondjuk CISCO CCNA, vagy 070-642-es MS vizsgát. Megnézem utána az arcod. Ezek úgy sem könnyű vizsgák, hogy a neten keringenek a kb 1200-1500db kérdés tudásbázis, mivel időről-időre megvariálják a válaszokat meg a problémák szövegezését, és a legtöbb kérdés sem két soros... (hanem akad 2 oldalas is közöttük)
  • kvp #19
    "Ugye a szakdolgozatod is ékezet nélkül adtad le"

    Az elsot meg nem, masodikat igen, mert azt mar angolul kellett megirni. Cserbe az utobbi diploma angolul is van. (van hozza hivatalos magyar ferdites) Meg egy gepeszmernokit akartam szerezni es/vagy egy doktori fokozatot, de nem volt ra anyagi keret, ugyhogy dolgoznom kellett, azota is csak azt teszem. (egyebkent a word automatikus helyesiras ellenorzojet azota utalom, hogy a téremissziós kifejezest mindenhol kijavitotta térmissziósra, mert annak aztan van ertelme)
  • Major #18
    Ugye a szakdolgozatod is ékezet nélkül adtad le
  • kvp #17
    Szerintem itt van egy kis felreertes. A kerdeses vizsga technikusi szintu tudast igenyel csak, ami viszont azt is jelenti, hogy annyira alacsonyra raktak a szintet, hogy egy 9 eves gyerek is tudja teljesiteni. Egyebkent az teljesen realis, hogy kepes ra, mivel peldaul en is 6 evesen kaptam eloszor gepet. Nallam a gond az volt, hogy a c64-es elozo eleteben irodai gep volt, ezert nem volt hozza egy jatek sem, viszont a hozza kapott programozasi tankonyvben hatul ott volt par jatek forraskodja. En meg mivel olvasni mar tudtam, begepeltem oket (ekkoriban rogzult az ekezetek nelkuli gepeles nallam). Kb. egy evvel kesobb mar irtam sajat jatekot is. (egy piros kor es egy kek negyzet kergette egymast) Aztan kaptam par jatekot is, meg rajottem, hogy a helyi konyvtarbol is lehet programkazettakat kolcsonozni. Viszont az eredmeny az, hogy kb. azzal egy idoben tanultam meg programozni, amikor irni. Tehat teljesen realis az, hogy egy 9 eves gyerek megtanulja technikusi szinten az adott alrendszer hasznalatat es ebbol le is tudjon vizsgazni. Egyebkent ezek a vizsgak joreszt csak a papirrol szolnak. A cegnel ahol vagyok akkor kuldik az embert ilyen vizsgakra, amikor a cegnek egy palyazathoz igazolnia kell, hogy van megfelelo darabszamu, megfelo szaktudasu embere az adott leszallitani/karban tartani kivant rendszerhez. Ilyenkor aztan a programozotol a helldeskesen at a nyomdaszig mindenkit benyomnak aki eppen raer. Hasonlo papirt lehet meg szerezni a ciscotol is, sot az oracle is osztogat ilyeneket. Mindbol letezik komolyabb es kevesbe komoly valtozat is. Viszont egyiknek sem vettem meg tenyleges hasznat soha sem...
  • Pares #16
    9 évesen én még csak legóztam... :-D
  • caius marius #15
    Na ez a gyerekmunka! :-) Az MS ezzel reklámozza magát. Hehe. Pár éve, kb 30 évesen jelentkeztem egy cégnél állásra. Akkor azt mondták, hogy ő kicsit fiatalabbra gondoltak... Lassan megértem, mire céloztak. Gyökér MS, koszos India.
  • Evogordon #14
    En cask azt nem ertem h egy 2 eves gyereket hogy kot le egy ilyen dolog de akar egy 7 evest is.. En amiota az eszemet tudom szamitogeppel nottem fel anno enterprise meg amiga de eszembe se jutott h en szorakozason kivul valami mast is csinaljak rajta :)
  • heist #13
    Én informatikus vagyok a pályafutásomtól kezdve, de először géppel 12 évesen találkoztam.

    Meg amúgyis mi köze a lónak meg szalmának a világ rothadásához?
  • Jakuza001 #12
    Ezt hivjak reklam fogasnak amerikaban.
    Kozben meg egy bullsh*t. :D