Gyurkity Péter

Két Sony, három Huawei okostelefon

Már javában készülnek a telefongyártók az idei CES-re: a hírek szerint a Sony kettő, a Huawei pedig rögtön három eltérő változatot mutatna be, nagyjából a korábbi pletykákhoz illeszkedve.

A Sony Mobile természetesen az Xperia családot bővíti ki a két új példánnyal, amelyekről saját oldalán megjelentek az első hivatalos sajtófotók. Az Xperia Z, illetve az Xperia ZL a belső tartalmat és a főbb komponenseket illetően szinte azonosak, a külsőt tekintve azonban eltérnek egymástól, bár egyelőre nem ismerünk minden részletet.


A Yuga kódnévre hallgató Xperia Z ugyanis valamivel nagyobb lesz testvérénél, míg a híradásokban Odin kódnéven már korábban felbukkanó Xperia ZL vékonyabb, kisebb méretű lesz. A hardveres összetétel a jelek szerint szinte teljesen megegyezik majd, így mindkét változat 5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató kijelzőt, 1,5 GHz-es négymagos Snapdragon S4 Pro processzort, 2 GB memóriát, Adreno 320 grafikus vezérlőt, valamint egy 13 megapixeles kamerát (Exmos RS) kap. A ZL esetében az elülső kamera a kijelző alatt kapott helyet. A hivatalos bemutatóra a CES alatt kerül sor.


A Huawei szintén erre a rendezvényre készül, ám ők egyszerre három eltérő példányról rántják majd le a leplet, amelyek más-más szoftveres platformot támogatnak. Az Ascend W1 a cég első Windows Phone 8 alá készülő okostelefonja lesz, négy eltérő színben, 1,2 GHz-es ikermagos chippel, valamint egy 2000 mAh-s akkumulátorral. Az Ascend Mate a maga 6 hüvelykes kijelzőjével már a "phablet" kategóriába tartozik, 720p felbontással, illetve egy 3800 mAh-s akkumulátorral, míg az Ascend D2 5 hüvelykes kijelzőt, 1,5 GHz-es négymagos processzort, és egy 13 megapixeles kamerát kap.

Ezen készülékek alkotják majd a cég 2013-as éveleji kínálatát, ám minden bizonnyal további változatok is felbukkannak majd a színen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrlujoak #11
    A ledes csík csak az NXT modelleken van, azaz az Xperia S és SL, a P és U modellen.
    Ezen négyes fogat birtokolja csak a Sony 2012-es modelljei közül.
    A többi (ion, acro S, go, sola, miro, tipo, T,V,J, neo L) nem.
  • Sippie #10
    Hova lett a sonyn a ledes csíííííík?
  • Géza Báá #9
    Lassan írom, hogy a winf*s 8 buzik is jól lássák :
    nem tudom feltünt-e hogy az ezeken a telefonokon is az Android fut ?
  • kvp #8
    "Akkor veszek majd androidos csodamasinát, ha nem lesz undorító input lagja, nem kell félnaponta tölteni, és nem fog úgy melegedni a borítás hátulja, hogy tojást lehetne rajta sütni."

    Akkor mar jopar eve vehetnel. A fenti felteteleket mar a sony mini pro is tudta teljesiteni, pedig az nem eppen egy mai keszulek.

    "A 6 colos kijelzo meg mar tenyleg kenyelmetlen telefonalasra..."

    Szerintem mar az 5-os is nagy. En telefonnak egy 3 colos kijelzojut hasznalok (androiddal), ami pont akkora mint a regi ericsson t20-asom volt. Egy telefon ferjen el az ember ingzsebeben. Tovabba ha kell, akkor rendesen meg lehessen markolni, meg akkor is ha tobbnyire csak headset-tel hasznalom. Tartalom fogyasztasahoz pedig inkabb egy rendes A4-es (nem A5-os!) tablet, ami kb. 14 inchet jelent. Ahhoz mar van ertelme a rendes tollnak is, amit pl. a lenovo ad a thinkpad sorozatu tabletekhez. (a google szoftvere meglepo modon jol kezeli a kezirasom, betanitas nelkul)

    ps: Fenykepezogep: En mar annak is orulnek ha ujra lenne rendes full frame-es kompakt gep a valasztekban.
  • Nonix #7
    Na latom minden gyarto elkezdte masolni a Samsung Note meretet...
    Erre mit fog lepni az Apple? Ok nem fognak kijonni hatalmas kijelzovel szerintem. Viszont igy mikor elokapjak az iphone tulajdonosok a minitelcsijuket ugy fogjak erezni magukat mintha kicsi lenne a cerka az agyban.
    Es mielott barki megragalmazna hogy uszitom a nepet.. nem szandekom.
    Mert lassuk be hiaba tudja peldaul mindenki hogy nem a megapixeltol lesz jo egy fotogep, akkor is azt veszik meg amelyiken nagyobb a szam, altalaban.

    A 6 colos kijelzo meg mar tenyleg kenyelmetlen telefonalasra...
  • knightbali #6
    Akkor veszek majd androidos csodamasinát, ha nem lesz undorító input lagja, nem kell félnaponta tölteni, és nem fog úgy melegedni a borítás hátulja, hogy tojást lehetne rajta sütni.
  • mrlujoak #5
    Jelen infprmációk alapján igen, mindkét modell 5"-os kijelzőt tartalmaz, és ennek ellenére az egyik tokozása kisebb, kompaktabb, mint a másik.

    Ebben nincs semmi különös. A cikk képe csalóka, mert a készüléktesteket hozták össze nagyjából egy méretre. Azonban ha a bal oldalit felnövelnéd, hogy a kijelzők legyenek azonos méretűek, akkor jól látható, hogy a bal oldali modell kijelző alatti része is nagyobb, így maga a készüléktest is.
  • mrlujoak #4
    Mivel a két modell közvetlen testvérpár, így az alap dizájnon felül csak kisebb eltérések láthatók.

    (a bal oldali képet a cikk szerzői kissé lekicsinyítették, mert a kijelző méret adott)

    A két modell között a legszembetűnőbb különbség az előlapi kamera helye, a kijelző alatti sáv mérete, a mikrofon kiképzése, az előlapi hangszóró nyílása, és a led állapotjelző...
  • tomcsa4 #3
    Hülyevejre tényleg érdemes odafigyelni, de szeritnem a ZTE is odateszi majd magát. Jönnek a kínaiak!

    Viszont van egy kis hiba. Xperia Z és ZL külsőben különbözik egymástól? Van két kép. Tegyük fel, hogy így néznek ki. Pár különbséget látok (gombok elrendezése), de könyörgöm, nem tök egyformák? Sőt, ma az okostelefonok minimum 90%-a ugyan oylan.
  • Tojesz #2
    Huawei telefonokra érdemes odafigyelni, nagyon jó árban vannak, és semmivel sem rosszabbak mint az Európában nagy nevű riválisok.