MTI

A piac háromnegyede már az Androidé

Az idei harmadik negyedévben minden négy eladott okostelefon közül három Android operációs rendszeren futott - közölte az International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker elemzésére hivatkozva.

A harmadik negyedévben piacra vitt 181,1 millió okostelefon 75,0 százaléka, 136,0 millió darab Android operációs rendszerrel működött. Az Android okostelefonok értékesítése a második negyedévben lépte át a 100 milliós küszöböt. Az idei harmadik negyedévi közel kétszeres, 91,5 százalékos növekedés a 2011-es harmadik negyedévi 71,0 millióhoz képest lényegesen felülmúlja az okostelefon piac 46,4 százalékos növekedésének mértékét. A tavalyi harmadik negyedévben 123,7 millió okostelefon kelt el a világpiacon. Az Android operációs rendszere ezen belül 57,5 százalékos részesedéssel rendelkezett.

Az idei harmadik negyedévben több Android okostelefon került piacra, mint amennyi okostelefont az Android projekt bejelentésének évében, 2007-ben a világpiacon összesen értékesítettek. Az Androidot értékesítők listáját változatlanul a Samsung vezeti nagy előnnyel a többi gyártó előtt, de részesedése valamelyest csökkent. "Az okostelefon piac egyik legerőteljesebb növekedési motorja a 2008-ban bemutatott Android operációs rendszer" - mondta Ramon Llamas, az IDC mobiltelefon üzletági kutatási igazgatója. "Az Android azóta minden évben a piac bővülésének mértékét meghaladó ütemben terjedt és piaci részesedést vett el a konkurenciától" - hangsúlyozta.


A hat vezető gyártó által leszállított termékek száma millióban és piaci részesedésük az idei és a tavalyi harmadik negyedévben

Az okostelefonok operációs rendszerének ranglistáján a második helyen messze az Android mögött az Apple iOS áll 14,9 százalékos részesedéssel. Az idei harmadik negyedévben 26,9 millió darab iOS operációs rendszerrel működő okostelefon kelt el. A tavalyi harmadik negyedévben 17,1 millió iOS rendszerű okostelefont értékesített az Apple, ami 13,8 százalékos részesedésnek felelt meg. Az eladások az idei harmadik negyedévben a tavalyihoz képest 57,3 százalékkal növekedtek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sempron07 #14
    tomcsa4 - eszembe se jutott volna... xD
    (Biztos hozzászoktam, hogy a 2 tabimban nem cserélhető az akksi) :D

    Nekem is a 7.2-es CM vált be a legjobban, bár most a legfrissebb 10-es is jó sokáig húzza, de az még csak most lépett Alfából Bétába, így gyakran azon spórol az akksin, hogy leállítja magát :DD
  • mousee #13
    Pedig így van, ezek szerint szerencsés szériát fogtam ki :) Bár az jogos hogy a szoftveren rohadt sok múlik. Wildfire-el anno tesztelgettem ezer féle főzött romot, volt amelyik fél nap alatt lezabálta az egészet úgy, hogy minden ki volt rajta kapcsolva, volt amelyikkel 2 napot ment stabilan ha használtam, ha nem. Végül a CM 7.2 lett a befutó (2.3.7; 2.6.35.14-nFinity).

    A blade-en én is meg vagyok lepődve, pedig így van. Ezen konkrétan a szoft 2.1-update1, 2.6.29-es kernellel. Én nem nyúltam hozzá, így kaptam, így megy :)
  • tomcsa4 #12
    Hibás lehet az egyiknek az akksija. Próbáld meg megcserélni az akkumulátorokat a két Alcatelben.
  • sempron07 #11
    mousee - nem hiszek neked :D (Sajnos a rossz tapasztalataim miatt mondom csak ezt az említett telefonokkal, de örülök, hogy neked megy annyit.)
    Hozzám folyamatosan hozzák ezeket, hogy mentsem meg, van, hogy egyet se, de legfeljebb 2 napot bír az akksijuk. Frissített gyári 2.3 vagy CM7 + Akkumulátor kalibrálás-sal, 0 háttérfolyamattal, minden kikapcsolva - kevés telefonálással és használattal se hallottam még, hogy valakinek 5 napnál tovább bírta volna.
    (A saját Motorola Defym, ami híres a jó akksijáról, IS csak 4 napig húzza, ha nem igen piszkálom - bár nekem a Wifi aktív, ha oldom a képernyőt egyből kapcsol - )

    Az egyik legnagyobb problémám a GPS-em akkumulátorával volt még anno. 3 hónapos volt, és kb. 10 percet bírt már csak az akksija.
    Visszavittem garanciaszervizbe, a pasas mondta, hogy "áhh, ezek töltőről működnek amúgy is"... előtte mutattam meg neki, hogy teljesen fel van töltve - lehúztuk, bekapcsolta, másodpercenként 10%-ot fogyott az akksija!!! :D
    - És máris vette be gariba -

    Androidnál már nem lehet ezt eljátszani, még a drágább telefonok is ki-ki tudnak fogni egy rossz akkumulátor konstrukciót, hiába minden beállítás, nem tart sokáig.

    A kedvenc tünetem: 2 db ugyan olyan Alcatel OT.. (Telenor) telefon a családban.
    Szoftverfrissítés előtt, 2.2-es android, már MINDEN kikapcsolva, éjszaka lehúzták a töltőről, reggelre 40-30%-ra merülve...
    Mind2-n szoftverfrissítés (gyári 2.3), akksikalibrálás, az egyik most már kibír 3 napot is akár, a másiknak még mindig semmi változás.
    Néha jó kedve van, és kibír másfél napot, ha nem használják.

    De a Telenornál is kinevettek, hogy elvileg én nem értek a telefonhoz, és az azért van, mert ANDROID. (Na persze...)
  • mousee #10
    Csak a saját tapasztalatomat írtam le, nem vagyok szakértője a témának, csak azt látom hogy engem mindenki kiröhög hogy ezeket a kis szar telókat szeretem, és eszem ágában sincs lecserélni őket.

    A kijelző témához annyit tudok hozzárakni, hogy mindkét telón automatikus a fényerősség, bár tény, hogy nem egész nap a telefonomat nyomkodom, viszont sokszor nagyon jól jön az a kis kényelem, hogy a zsebemből bármi infót elkőkaparok, most már ugye "hangalámondásossan" :D
    Okostelót én azért vettem, hogy legyen min netezni utazás körben, zenét hallgatni, youtube-ozni, FB-ra/G+-ra benézni, pár filmet/sorozatot megnézni útközben, levelezésemet lássam, legyen egy navi kütyüm, és hogy tudjak pár idióta logikai játékkal játszani. Ami utána jött az a fuellog kategóriás hasznos appok, de ennyi :)

    És ezeket tudja, sokáig megy, teljesen jó :) Nem bántam meg, és egyedül egyszer fordult meg a fejemben egy csere, az pedig egy xperia mini pro lett volna a qwerty miatt. De bejött a google voice search, azóta már beszélgetek a telefonommal, és igaz hogy néha születik pár egyedi SMS, de napról napra egyre jobban ért a kis bétaterminátor :)
  • NEXUS6 #9
    Érdemes megnézni, hogy a teló fogyasztása miből jön össze.

    Alap esetben a rendszer, a hálózatkeresés, wi-fi ilyenek, amik lentebb is fel lettek sorolva.

    Ha használód, akkor ezek a dolgok eltörpülnek a bazi képernyő fogyasztása mellett. KB a legcsúcsabb, legerőforrásigényesebb alkalmazás esetében is a képernyő még mindíg 80%-ot eszik a CPU/GPU stb, minden más összesített fogyasztásához képest!

    Vagy is nem a procival, az elektronikával van gond, úgy mond, hanem a képernyő technológiával.

    Emellett jelentős eltérés van az LCD vs. AMOLED technológiák között energia felhasználásban. A folyadékkristály mátrixon gyak az a fény jön át, amit a háttérvilágításból a mátrix átenged, az AMOLED-nél, pedig az elemi képpontok jelentik a fényforrást. Adott kép megjelenítése ezért eltérő energiát követel. A sötét képeknél az AMOLED akár jelentős előnyben van, csak 40%át fogyasztja az LCD-nek. De nem azért van a display, hogy fekete képet nézzünk rajta. Egy fejhér háttérnél, pl egy böngésző azonban az AMOLED akár 3X annyit is fogyaszthat, mint egy LCD kijelző!

    Szóval nem a proci energia éhségében, nem az akksik kapacitásában kell előrelépni jelentősen, hanem a kijelző energia fogyasztásában.
    Ha az ember nem használja az okostelóját, akkor annak ki kell bírnia még gyári FW-rel is 3-4 napot (Takarékos beállítással azért).
    Na de ha nem használja az ember, akkor minek vett ilyet, miért nem jó egy egyszeri fapados nemokos!?
    ;)
  • mousee #8
    Céges telóm ZTE blade, gyári rommal, nulla hozzányúlással. Napi átlag 1 órát telefonálok rajta, folyamatosan megy a wifi (igaz csak otthon aktív, de nap közben lusta vagyok kikapcsolni). Rajta van a céges levelezés, 1-2 apró app (fuellog, dropbox/dropsync, traffic jam), és lazán elmegy egy hetet, ha kevésbé használom, akkor tovább is (per pill 11 nap az uptime és 20% az akksija, jó, alig telefonáltam vele kb 5 órát a héten).

    Privát telóm egy HTC Wildfire, azon kicsit több szemét van, azon szoktam zenét hallgatni, navira használni, ha vonatozom akkor jútúbozni, híreket olvasni, levelezni. 6-7 nap neki is megvan, igaz oda kellett egy cyanogenmod, mert a gyári rommal 2-3 nap alatt megadta magát.

    Ezért nem értem hogy mi a reteknek kell atomerőművet tuszkolni egy telefonba... Túlképp értelmét veszti a dolog, megszűnik a mobilitása.
  • kvp #7
    Az alacsony uzemido egyik leggyakoribb oka a bekapcsolva hagyott bluetooth es wifi. Ha a szerencsetlen keszulek folyamatosan wifi hotspot-okat keres, de soha nem csatlakozik ra egyikre sem, mert nem talalja az otthonit, akkor nagyon gyorsan le tud merulni. A masik klasszikus gond amikor a kepernyo folyamatosan be van kapcsolva, mert a tulaj letiltotta a kikapcsolast, de utanna elfelejti kezzel kikapcsolni. Harmadik nagy fogyaszto a bekapcsolva felejtett mobilnet, ami a sok hatteralkalmazas miatt allandoan megy, mert azok allandoan szinkronizalnak. Negyedik gond a folyamatosan bekapcsolva hagyott gps vetel, mindez zart es/vagy arnyekolt helyen. Ha jol van beallitva, akkor a note 2 napot kibir.
  • Nonix #6
    Szerettem az androidot de valaki megmondhatna hogy miert fel napot bir ki a samsung noteom.. nevetseges. Nokia e51 5 napig siman elvolt es abban nem 2500-as aksi volt.
  • Narxis #5
    Vagy az egyre magasabb telefonálási költségek spórolásához Skype és/vagy Viber használatához.