SG.hu

A fiatalok mobilhasználati szokásait kutatják Szegeden

Egy Magyarországon egyedülálló kutatás keretében kívánja felmérni a fiatalok mobileszköz- és közösségimédia-használati szokásait a Magyar Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportja (DKEK).

Közös kutatást indított a Magyar Telekom és a Szegedi Tudományegyetem Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportja. A szokatlanul nagy, 3000 fős mintával dolgozó felmérést a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában indította el Pfeff Dániel, a Magyar Telekom régióvezetője, Dragon Zoltán, a DKEK vezetője és Balogh Csaba, az SZTE mobilos képzésének vezetője. A kutatás a Csongrád megyében, szűkebb értelemben Szegeden és környékén élő, közép- és felsőoktatásban tanuló fiatalok mobileszköz-használati, valamint tartalomfogyasztási és közösségi médiás szokásaira kíváncsi. Az eredményeket a kutatók egy szabadon hozzáférhető tanulmányban összegzik majd.

A felmérés a Magyar Telekom és az SZTE között megvalósuló regionális együttműködés része. Szintén e program keretében indult az a "Bevezetés a mobilkommunikációba" című, harmadik féléve, fokozott érdeklődés mellett zajló előadássorozat, ami a felsőoktatási intézmény bölcsészhallgatói számára nyitott. A Telekom és az SZTE folyamatosan bővíti a hallgatók számára elérhető lehetőségeket, így a kommunikáció szakos hallgatók számára Nívódíjat írtak ki, az egyetemen zajló mobilos képzés pedig hamarosan újabb elemekkel bővül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!