Napi Online

Lázadás a Foxconn-nál, összeverekedtek a munkások

Leállt a Magyarországon is ismert Foxconn egyik óriási kínai üzeme, mert verekedés tört ki a munkások között, negyven ember kórházba került.

Becslések szerint 2000 ember keveredett bele abba a tömegverekedésbe vagy lázadásba, amely az egyebek mellett az Apple-nek és a Samsungnak is bérgyártást végző Foxconn Technology Group Taiyuanban lévő üzemében tört ki - jelentette a CNN. A vállalat közleménye szerint a munkások közötti nézeteltérés áll az ügy hátterében, míg egy a helyszínen lévő munkás lázadásról beszél. A közösségi médiára felkerült képeken betört ablakokat, egymást taposó embereket és rohamrendőrök csapatait látni. Az incidens nyomán 40-en kórházba kerültek és "számos" letartóztatás történt.


Az üzem 79 ezer embert foglalkoztat, a Foxconn-nál Kínában összesen 1,1 millió ember dolgozik. A cégvezetés már holnap újra akarja indítani a gyárat, amelyet pusztítás miatt ma leállítottak. Az nem derült ki, hogy ez az üzem készít-e alkatrészeket például az iPhone 5-höz, a BBC csak annyit tudott meg, hogy elektronikai eszközökben és autókban használatos részegységeket állítanak elő.


A Foxconn körül botrányos esetek sorozata robbant ki az elmúlt években, miután a cég legendásan rossz munkáltató. Két éve néhány munkás öngyilkos lett, mert annyit sem keresett, amennyiből fenn tudta volna tartani magát. Sok a panasz a munkaidő meghosszabbítására és a ki nem fizetett bérekre is. A Fair Labor Association vizsgálatot indított a cég üzemeiben, amelyben azt találta, hogy a munkavédelmi helyzet is siralmas.


Idén eddig az egyik kínai Foxconn-üzem éttermében robban ki verekedés, amelyben százan vettek részt. Az állami média jelentése szerint az összecsapást a munkások és az étkezde tulajdonosa közti konfliktus váltotta ki. A Foxconn a sorozatos ügyek miatt azt ígéri, hogy javítja a munkafeltételeket, csökkenti a munkaidőt, biztosítja a bérek kifizetését és erősíti a munkavállalók képviseletét üzemei vezetésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kicsibicska #25
    http://www.ted.com/talks/leslie_t_chang_the_voices_of_china_s_workers.html
  • nextman #24
    A gepeket fel is lehet am gyujtani ;)
    Angliaban volt mar ilyen.
  • nlght #23
    És ennél csak rosszabb lesz a helyzet, mert egyre több mindent automatizálunk és egyre jobban nő a populáció (persze nem itthon). Ergo egyre több lesz a munkanélküli a világban, ha pedig elér egy kritikus szintet, akkor a lázadások jönnnek elő, de sokkal több helyen már.
  • nextman #22
    Szerintem mi innen nem a bereik miatt szornyulkodunk, mert az szubjektiv mi mennyit er es hol.
    Hanem a banasmod miatt, mert alltokkal jobban banunk errefele, mint ott a gyarakban az emberekkel szokas.
  • chuky123 #21
    Akkor költözz oda és probál ott munkát vállalni. Én inkább nyugat-Európába mennék nem keletre.
  • MacropusRufus #20
    tehát összegzem: kínai sokkal jobb mint magyarország. ;)

  • rajdi #19
    Bla bla, a hozzászólásokban unalmas ez az öngyilkosos rész. Fightoljatok az Apple-s vonal miatt, az elején az érdekes volt!
  • narumon #18
    Illetve ami miatt sokan választják a Foxconnt az a kaja és az alvófülke. Nem kötelező de ingyen van, ergo megmarad az összes pénze amit haza tud küldeni.
  • narumon #17
    "ezt most nem értem. A gyárban kevesebb az öngyilkosság mint MAgyarországon v. Kínában kevesebb?"

    Mindkettőben természetesen /fő-re levonva. Mert marha soknak hangzanak a számok csak össze sem lehet mérni a lakosság számát.
    A foxconn ugyebár 1.2millió embert alkalmaz. 1db cég Magyarország komplett foglalkoztatásának kb harmadát, negyedét adná!!
    És akkor a számok:
    1 millió főre vetített öngyilkosságok száma kínában: 220 fő
    1 millió főre vetített öngyilkosságok száma Magyarországon: 250 fő
    1 millió főre vetített öngyilkosságok száma Foxconnál: 18 fő

    "kkor a Foxcon esetében szinte kizárólag csak a mukna miatt lesznek öngyilkosok, míg pl. nálunk kismillió egyéb ok is szóba kerűl... "

    Nem tudom mennyien dolgoznak a Magyar foxconnál de legyen mondjuk 10e fő.
    Kínai foxconnál évente 18 fő lesz öngyilkos (ugye ez több mint egymillió emberből). Tehát ha a Magyar foxconnál 10 év!!! alatt 2 ember lesz öngyilkos akkor már ROSSZABB az átlaga!!
    Ez a szám csak azért tűnik magasnak mert gyak. szinte mindegyik címlapra kerül mert célkeresztben van a cég. Az, hogy mondjuk kínai taxis cégnél évente 50-en lesznek öngyilkosok az a kutyát sem érdekli, nincs hírértéke.

    "Ami meg a zországokat illeti: 2011-ben kínában 2millió öngylikossági kísérlet történt, ebből 300ezer sikerenek bizonyúlt... Szerinted 2011-ben nálunk volt 2millió próbálkozó? :)"

    Nálunk arányaiban több az öngyilkosság, felül már írtam!

    "Namost ami meg a többit illeti: azért jó a Foxcon mert ott nem éhhezteik egyből halálra a dolgozót? :o Tudod ez egy olyan választási lehetőség egy átlag kínainak, hogy most a jobb vagy a balkezét vágja le..."

    Nem nagyon érted amit írok. A foxconnál meg lehet élni, kínai szinten normálisan. Dolgozni kell érte kurvasokat? Igen! Más gyáraknál elvárnak ugyanennyi munkát csak kevesebb pénzért. Hogy megvilágítsam neked a példát; Magyarországon teszem azt van cég ahol kapsz 140e forintot amiből nem fogsz éhen halni, és nagyon sokan szeretnének ott dolgozni helyetted mert jól fizetnek! Ezt megnézi egy német és kiakad, hogy jesszusom mekkora szemétség mennyit dolgoztatnak és csak 140 forintot adnak. Addig amíg máshol ezért a pénzért gyilkolni kell (ugye nem kell bemutatnom mennyien nem keresnek ebben az országban ennyi pénzt?), addig ez bizony egy jó munkahely lesz. A városomban is van egy gyár, három műszak kurvakemény munka, mégis csak kihalással lehet bejutni, mert Magyar szinten ki is fizetik a munkádat. Amint valaki kilép már valami rokon be is van nyomva a helyére.

    És akkor még némi adalék csak, hogy tiszta vízet öntsünk a pohárba:

    "A kínai migráns munkavállalók átlagfizetése 2011-ben 21,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest, jelenleg körülbelül 2049 jüant (kb. 75 ezer forintot) kapnak havonta. A bérek a fejlettebb, tengerparti területeken, például Guangdongban, még ennél is magasabbak lehetnek. A közelmúltban Henan tartomány fővárosában, Zhengzouban toboroztak fiatal munkaerőt: a vállalatok kiskereskedelmi menedzsereket, könyvelőket és bolti asszisztenseket kerestek, akiknek havi 1200-6000 jüanos (43-215 ezer forintos) fizetést kínáltak."

    Ugye azt nem kell mondanom, hogy kínában azért a 75e forintból lényegesen jobban meg lehet élni mint itthon 75e forintból? Pedig itthon is marha sokan kapnak ám ennyit.
  • blitzkrieg1 #16
    Ne az atlagbert vedd alapul, hanem a minimalbert, ugyanis Kinaban a lakossag nagy resze annyi fizut kap.
    Forintba a kinai minimalber tartomanytol fuggoen 28000 es 45000 forint kozott van.
    A roman minimalber 43000 forint, a bulgar meg kisebb.
    Romaniaban viszont 2-3-szor dragabb az elet, mint Kinaban.