Napi Online

Túlélési technikák az informatikai cégeknél

A túlélési technikák elsajátításával és a növekedés tudatos tervezésével van út a magyar informatikai vállalatok előtt. Ehhez fontos azonban a megújulás, két fontos pillérének pedig társadalmi és iparági szinten is az oktatást és az innovációt tartom. Nem véletlen, hogy mindkét terület az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kiemelt stratégiai fókusza − mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke az ikt-szektor menedzsereinek csúcstalálkozóján, a MENTA rendezvényén.

Laufer a források elemzése során hangsúlyozta, hogy a KSH adatai szerint az iparág egyetlen növekvő ágazatként az idén 4,5 százalékos javulást mutat. Magyarország az Európai Szociális Alapból, a Kohéziós Alapból és a strukturális alapokból a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló 25 milliárd euró 37 százalékát fizette ki eddig támogatásként. Ez a teljesítmény az uniós átlagnak felel meg, kihívást jelent azonban a maradék forrás felhasználása. Biztató, hogy 2015-ig van rá lehetőség és hogy az önrészt 25-ről 15 százalékra csökkentették. A tavaly nyáron született legutóbbi kormánydöntés negyven fejlesztési konstrukciót sorol fel (köztük két pályázati konstrukciót és 38 kiemelt projektet). Ezek együttesen 57,5 milliárd forint e-közigazgatási fejlesztési forrás felhasználását teszik lehetővé a 2013 december 31-ig tartó időszakban.

Az ikt-szektornak fontos feladatai vannak, hiszen az európai digitális menetrend 2020-ra kitűzött célja, hogy mindenki legalább 30 Mbps sebességű internet-hozzáféréssel, az európai háztartások legalább fele pedig a 100 Mbps-t meghaladó internetkapcsolatra szóló előfizetéssel rendelkezzen. A szélessáv tíz százalékpontos növekedése a GDP 1,21−1,38 százalékos emelkedésének feleltethető meg a Világbank szerint, így ez mindenki számára kiemelt jelentőségű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!