SG.hu

Nélkülözhetetlen marketing eszköz az e-mail

Budapesten került megrendezésre az E-mail Marketing 2013 konferencia, több mint 100 közepes- és nagyvállalkozás marketingesének részvételével. Témája az email és a közösségi viszonya volt.

Az email jelenés és jövőjét Sági Ferenc az NRC marketingkutató tanácsadója mutatta be legfrissebb kutatásuk adatainak ismertetésével. A felmérés közel 500 fő válasza alapján készült, akik szubjektív besorolásuk alapján rendszeres e-dm levelekre kattintóknak vallották magukat. A kutató rámutatott, hogy az adatok alapján az edm-nek közepes figyelem felkeltési képessége van, és ezt az eszközt tartják a legkevésbé tartják zavarónak. A válaszadók 65 százaléka az utazást, 59 százalékuk az új akciós termékeket míg 57 százalékuk az egészség és életmód témákról kap szívesen e-dmet. Kifejtette, hogy tematikus targetálással, vagyis az érdeklődés alapján célzott e-dm-ek nagyon jól működnek, így a lehetőségek adottak, az üzenetek finomhangolására van szükség. Felhívta a figyelmet, hogy az emberek postaládája „megtelt”, csak 11 százalékuk olvasna több ilyen levelet szívesen.

Forgách Mariann a BeSocial tulajdonosa az e-mail marketing és social média kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy az e-mail előnye, hogy hatékony és nyomon követhető azonban hátránya, hogy csak egyirányú kommunikációt tesz lehetővé. Azonban a Facebook és az e-mail integrált alkalmazása ellensúlyozza ezt a hátrányt. A két eszköz megfelelő használata egymást erősíti. Azt tanácsolta, hogy egy hírlevél kiküldése után rá kell erősíteni a Facbookon és fordítva: a Facebook bejegyzésre fel kell hívni a figyelmet e-mailben. Felhívta a figyelmet, hogy kutatások bizonyítják, hogy 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel vesznek meg az emberek egy terméket, ha az ismerőseink használják. A Facebook kiváló eszköz arra, hogy tudassuk a közösség tagjaival, hogy az ismerőseik használják a termékünket.

Lévai Richárd az RG Stúdió tulajdonosa, közösségi marketing szakértő előadásában esettanulmányokkal bizonyította az integrált kommunikáció jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ma már nem hatékony egy kommunikációsa csatornán megszólítani a vevőket. A bemutatott példában a vásárlók 40 százalékát kétszer kellett megszólítani, hogy vásároljon. Ez az e-mail és a Facebook integrációjával nagyon hatékonyan megoldható. Véleménye szerint a Facebook nem szorítja ki az e-mailt, hanem kifinomultabb integrált megoldásokat tesz lehetővé.

Berényi Konrád az Onlinemarketing.hu Kft. tanácsadója felhívta a figyelmet, hogy a közösségi média a közösségépítésről szól, mely nem korlátozódik a Facebookra. Egy jól felépített blog lényegében közösségi média eszköz. De kié a közösség? - tette fel a kérdést. Rámutatott, hogy, ha blogolunk akkor a közösség a miénk, azonban a Facebookon épített közösség a Facebooké. Könnyen előfordulhat, hogy a nagy munka és sok pénzen felépített oldalt a Facebook letiltja. Ezért nagyon fontos, hogy a Facebookon épített közösségünk e-mail címét megszerezzük. Erre két lehetőséget mutatott be. Az egyik, hogy egyszerűen megkérdezzük, például hirdethetünk egy játékot a Facebook falon, melyen e-mailben lehet jelentkezni vagy lekérdezzük egy alkalmazás fejlesztésével.

Dely Gábor az Allegroup EDM és CRM specialistája a célzott e-mail és feliratkozók életútjának követésének lehetőségeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a lista mindent meghatároz, több mint fél siker, ahol a szegmentálás kiemelten fontos terület. Például tudni kell kinek NEM kell e-mailt küldeni, mert nem eredményes. Ennek érdekében az e-mail adatbázisból homogén csoportokat kell képezni például feliratkozás ideje, az intenzitás alapján, így tervezhetővé és hatékonnyá válik az üzenetek küldése egy megfelelő e-mail szoftverrel. Külön kitért arra, hogy a vásárlóknak egy életgörbe írja le a szokásait, melyben minden szakaszában a megfelelő üzenetet kell küldeni.

Dobó Mátyás az Endless Solutions Kft. szakértője a mobil eszközök és az e-mail kapcsolatát mutatta be. Elmondta, hogy az okostelefonok száma becslések szerint 2 millióra tehető Magyarországon és ez a szám folyamatosan nő. Annak ellenére, hogy bővül a piac, egyre többen vásárolnak mobilon keresztül a piac még nem reagált, a hírleveleknek még nincs megfelelő mobilwebes megjelenése. Az e-maileket a mobiltelefonokhoz kell igazítani mind megjelenésében, mind tartalmában – összegezte a Dobó Mátyás, végül rámutatott: aki e területen most lép, az előnyre tehet szert.

Nincs olyan online marketinges aki nem rettegne attól, hogy levelei spamként végzik vagy feketelistára valamelyik ingyenes e-mail szolgáltatónál - gyakran alaptalanul. Erről a problémáról folytatott kerekasztal beszélgetést Bézsenyi György, Freemail és Jónás Zoltán, Citromail az email szolgáltatók, valamint Damjanovich Nebojsa, allegroup.hu és Koncz Gábor, Zseron Kft. a nagy e-mail küldők képviseletében. A probléma súlyát jól érzékelteti, hogy az ingyenes e-mail címek egyes adatbázisokban az e-mail címek felét teszik ki. Bár megoldás nem született, a kerekasztal beszélgetés lényegében egy párbeszéd nyitánya volt. A felek megállapodtak abban, hogy folytatják az egyeztetéseket

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #2
    Spam, like Troll as me.
    Nem veszek semmit koszönom!
    Ne teremtsetek igenyeket, nem veszek semmit!
    Vagy mégis? Mert hülye azért nem vagyok - MediaMarkt
  • nextman #1
    Mi a spam, ha nem az online marketing?