MTI

2014-ben jöhet a BKK elektronikus jegyrendszere

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszere része lesz a nemzeti egységes kártyarendszernek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a BKK.

Erre az a megállapodás ad lehetőséget, amelyet a KIM és a budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős BKK kötött. Ennek értelmében a BKK projektgazdaként olyan elektronikus jegy- és bérletrendszert dolgoz ki, amely teljes mértékben összeegyeztethető lesz a nemzeti egységes kártyarendszerrel.

A várhatóan 2014-ben életbe lépő új jegyrendszerben a papíralapú jegy- és bérletfajtákat elektronikus díjfizetési mód válthatja fel, bevezethetik többi között az időalapú jegyet. A rendszer startja után a diákok és a nyugdíjasok a leendő nemzeti egységes kártyarendszer segítségével vehetik igénybe a közösségi közlekedést, illetve az őket megillető kedvezményeket - olvasható a KIM és a BKK közös közleményében.

Emlékeztettek, hogy a nemzeti egységes kártyarendszer bevezetéséről 2010-ben döntött a kormány, ennek lényege, hogy egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a jelenleginél kevesebb igazolványuk, kártyájuk lehet az embereknek, illetve egy-egy kártyával több helyen is azonosíthatják magukat. Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a társadalombiztosítási azonosítási jelet tartalmazó taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Én Ki Más #4
    a bőr alá integrált csip bevezetését nem tervezik véletlenül esetleg közvetlen az agyba integráltat amit minden csecsemő születésekor az állami hatósági szerv kötelezően beleültet a gójokba?
  • sanyicks #3
    jaj, köztudott hogy az elektronikus jegyrendszer bevezése mindig a mai dátum+2 éve ciklussal határozható meg. Ezt minden új nap újra kell számolni persze. Hasonlóan működik a 4-es metró átadási dátuma is.
  • morden #2
    Eddig tapasztalatok alapján a "várható bevezetést" nyugodtan meg lehet toldani kb egy évtizeddel és akkor nagyából megkapjuk azt az időpontot, amikor meglesznek az engedélyek és neki lehet állni a kiépítésnek, aztán még pár év pereskedés az alvállalkozókkal és használatba is lehet venni a rendszert :D
  • torcipepe #1
    big brother