MTI

Országos elektronikus közlekedési jegyrendszer jöhet létre

Országos szinten átjárható elektronikus jegyrendszer, utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer is létrejöhet azon közlekedési tárgyú törvénymódosítások révén, amelyeket kedden 116 igen, két nem szavazattal és 52 tartózkodás mellett fogadott el a Ház.

A központi rendszer legkésőbb 2019 decemberében kezdi meg működését, ahhoz mind az országos, mind az elővárosi, regionális és helyi személyszállítási szolgáltatások csatlakoznak. Az egységes elektronikus rendszer nemcsak a visszaéléseket csökkenti a jegyekkel és a bérletekkel, és átláthatóvá teszi az utazási kedvezmények igénybevételét, de segítséget nyújt a menetrendek összehangolásához is - olvasható a változtatás indoklásában.

A módosítás lehetőséget ad a közlekedésszervezőknek közösségi autóbérlő rendszer bevezetésére, a közösségi kerékpáros rendszer mintájára. Könnyebbé válik a különböző közlekedési módok közötti átszállást lehetővé tevő - úgynevezett intermodális - csomópontok építését is. Ezen csomópontok körét a kormány rendeletben határozza meg a jövőben, építtetőjük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely ingyenesen vagyonkezelője is lesz a beruházásokhoz megszerzett állami ingatlanoknak. A vagyonátadást a közműfejlesztések és az önkormányzati fejlesztések terén is lehetővé teszi a módosítás.

A törvény biztosítja, hogy a közlekedési beruházások során kitermelt nyersanyag nem kerül ki a magyar állam tulajdonából, annak fel nem használt részét más beruházásoknál lehet hasznosítani. A kerékpárutak gyors megvalósítása érdekében is speciális szabályokat fogalmaz meg a törvény. A légügyi szektort is érinti a változás: a repülőorvosi központok éves felügyelete címén megállapított díjtételeket összevonják, csökkentik. A külföldön lévők a külképviseleteken juthatnak hozzá a vezetői engedélyek cseréjéhez szükséges igazolásokhoz, a közúti gépjárművezetők pályaalkalmassági vizsgálatánál pedig ismét biztosított lesz a fellebbezés lehetősége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #7
    A probléma nem a közömbösséggel van,hanem azzal,hogy akár alszol,akár próbálsz tenni valamit,a vége az,hogy minden *korszerűsítés*hátterében hatalmas *pénzlenyúlások* rejtőznek,és teljesen mindegy,hogy normálisan működik -e a korszerűbb rendszer,vagy nem !Ami mindenhol működik,az Nálunk NEM/
    Felelősség,felelősségre vonás nincs ! /Max újabb hozzánemértő paprikajancsi távozik kolosszális*végkielégítéssel* -átadva helyét egy...volt cukrásznak.../
    Én már rekedtem bent automata W.C.-ben,fordultam ki dolgavégezetlenül bankfiókból,egészségügyi intézményből,nem egy hivatalból,mert
    *sajnos a rendszer lefagyott*.A helyreállítás ?... folyamatban van
    - választ kaptam.
    Ültem hétvégén a meghibásodott kábel TV előtt,rendszeresen vártam órákat az áramkimaradások miatt....tudunk a hibáról,dolgozunk rajta...
    Tovább is van...mondjam még...?
    Igen ! Ez a *tipikus magyar kisember*hozzáállása,mert elege van ebből !
    De nehogy azt hidd,hogy csak a hibákat látom.Az Önkormányzat újabb rendszerei kiválóan működnek Nálunk /Vidék/. Gyors,bürokráciamentes,rugalmas ügyintézésben részesültem - több ízben is !
  • kékherceg #6
    Szerintem az ő megoldása az lenne, hogy korrekt áron egy működőképes rendszer legyen. A tipikus magyar kisember hozzáállást inkább rajtad érezni, aki szerint csak a lopás meg az alvás között lehet csak választani.
  • Skylake #5
    Az a lényeg, hogy a Tréhszisztemszt, a Butcher & Butcher Ltd.-t, Tibor CZ és G.Rancsi urakat ne hagyják ki a prodzsekt fejlesztéséből! A fejlesztés keretében fel kell majd húzni egy stadiont is - ez nagyon fontos!
  • ClassicR #4
    Tehát a te megoldásod, hogy mindenki hagyjon a fenébe mindent és menjen el aludni. Tipikus magyar kisember hozzáállás.
  • bunny #3
    Legalább a szándék megvan, amúgy is agyrém amit most van a tömegközlekedéssel. Mivel államilag szabályozható, pont semmiből nem tartott volna eddig sem azt mondani, hogy aki tömegközlekedtetni akar, az feleljen meg ezeknek is. És akkor már évtizedek óta lehetne pl. közös jegyrendszer, egymáshoz kapcsolódó menetrend ami egy helyen elérhető stb. Ez persze nem csak Mo-van így, de informatikus szemmel nézve ez az egész lehetne sokkal jobb is, ha akarnánk. Na ez legalább egy lépés ebbe az irányba. Az meg hogy hányszor lopják el ... azt a pénzt el fogják lopni mindenképp. Így legalább nem felesleges stadionokba ölik ami marad :(
  • duke #2
    Nagyon optimista vagy, en nem hiszem, hogy ilyen sima ugy lenne. :))
  • AcsMarci #1
    Aha, persze, a lovét már most ellopják, aztán elkéri mégegyszer, annak az 1%-ból összehánynak valamit, ami működésképtelen. Aztán harmadjára is elkérik a teljes összeget, azt ígéerve, hogy most már működni fog, csak tele lesz hibákkal és még várni kell rá + 10 évet..