Berta Sándor

Közösen szerezné meg a Kodak szabadalmait az Apple és a Google

Fordulat következett be a rendkívül nehéz helyzetben lévő gyártó szabadalmainak ügyében. Az eddig egymás ajánlataira licitáló kaliforniai konszernek ugyanis összefogtak.

A Kodak januárban kért csődvédelmet és július elején dőlt el, hogy értékesítheti a több mint 1100 szabadalmat tartalmazó és 2,6 milliárd értékű csomagot. A cég 2001 óta több mint 3 milliárd dollár bevételre tett szert a szabadalmai után befizetett licencdíjakból. Úgy tűnt, hogy a két csapatnak van esélye az értékes papírok megszerzésére, az egyiket a Google, a Samsung Electronics, a HTC és az LG Electronics, míg a másikat az Apple és a Microsoft alkotta. A két csoport egyaránt olcsón akarta megszerezni a szabadalmakat, az első ajánlatok alig 150-250 millió dollárról szóltak, ez pedig nagyon elmaradt a Kodak vezetői által remélt milliárdos összegtől.

Nemrég azonban kiszivárgott, hogy fordulat következett be az ügyben: az Apple és a Google összefogott. Hozzájuk csatlakozott a Samsung, az LG és a HTC, valamint az Intellectual Ventures Management, amely előszeretettel vásárol fel szabadalmakat, majd tovább licenceli azokat. Szintén új szereplő az RPX is, amely kizárólag azért vesz találmányi jogokat, hogy elkerülje a pereket.

Amennyiben ez a forgatókönyv megvalósul, akkor akár több mint 500 millió dolláros ajánlat is befuthat a több mint 1100 szabadalomért, azonban ez az összeg még mindig jócskán elmarad a Kodak vezetői által remélt 2,2-2,6 milliárd dollártól. A csődbe ment cég a végtelenségig nem várhat, novemberig kell megszereznie a szükséges pénzeket, mert csak ekkor van esély a társaság újjászervezésére és így lehet esély a hitelezők kifizetésére. A Kodak csak a bankoknak több mint 660 millió dollárral tartozik. A helyzettel persze pontosan tisztában vannak a szabadalmakra pályázó társaságok is, amelyek az együttműködéssel elkerülhetik a későbbi pereket, ugyanakkor egy ilyen összefogás könnyen felkeltheti az amerikai versenyhivatal érdeklődését.

Michael Carrier, a camdeni Rutgers Egyetem szabadalomjogi szakértője úgy vélte, hogy ha a csoport tagjai meg tudnak állapodni a licencdíjakban, akkor nem lesz probléma, de ha ez nem valósul meg, akkor nagyon komoly szabadalmi perekre lehet számítani. A Kodak a szabadalomcsomagja után az egyes részlegeit is eladhatja. A cég hosszú távon a nyomtatópiacra akar összpontosítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #4
    "ha tudom, hogy tobbet ér."

    Ez igy butaság. Egyrészt minden annyit ér, amennyit adnak érte, másrészt meg a cég vezetői részéről pedig ez a részvényesek hitegetése, hogy "minden rendben van", és "sokat ér"... Attól, hogy nekik 2 mrd kell, attól még nem ér annyit ez a szabadalomcsomag. Szerintem világszerte az összes komoly, a szakmában érintett cég tud arról, hogy a Kodak bajban van, sok éves ügy ez, szóval ha valaki mást is érdekel, semmi nem tartja vissza, hogy licitáljon. Ha pedig senki nem jelentkezik, akkor kérem szépen, ez a korrekt ár.
  • nextman #3
    Akkor mar ugyis mindegy:)
    Lehet, ez ilyen magyaros hozzaallas a reszemrol, de en nem engednek a kenyszernek, ha tudom, hogy tobbet er.
  • narumon #2
    Viszont kényszerpályán is mozognak, mert ha meg még ennyiért sem adják el, akkor biztos a csőd, ott meg a csődbiztos fogja értékesíteni várhatóan az ajánlott ár alatt.
  • nextman #1
    En a Kodak helyeben most, jo elore nyilatkoznek, hogyha nincs legalabb 2 mrd-os ajanlat, nem adom el a szabadalmakat.
    Ilyen komolytalan ajanlatokkal semmire nem mennek majd, ennyi penz keves nekik a talpon maradashoz.