Berta Sándor

Szalmaszál a Kodaknak - értékesíthető a szabadalomcsomag

A gyártó titkos árverés keretében értékesítheti a birtokában lévő szabadalmakat, így döntött Allan Gropper, a New York-i csődbíróság bírája.

A Reuters és a PCWorld arról számolt be, hogy Allan Gropper New York-i csődbíró elfogadta a Kodak beadványát és ezzel egy időben elutasította az Apple ellenkeresetét, amelynek célja a szabadalomcsomag értékesítésének megakadályozása volt. A hivatalos indoklás alapján a nyilvánosság kizárásával történő aukción gazdára találhat a több mint 1100 szabadalom és az ezekből befolyó bevételekből a Kodak finanszírozhatja az átszervezését. Az árverést augusztus 8. és 13. között tartják meg.

A szabadalomcsomag részét képező dokumentumok egyaránt érintik a digitális fényképészetet valamint a digitális kamerákat, az okostelefonokat és a táblagépeket. A társaság 2001 óta több mint 3 milliárd dollár bevételre tett szert a szabadalmai után befizetett licencdíjakból. A cég licencpartnerei közé tartozik a Nokia, az LG és a Samsung is.

Az Apple és a Flashpoint Technologies egyaránt meg akarta akadályozni a szabadalomcsomag eladását. Azzal érveltek, hogy 10 szabadalom esetében rendelkeznek a szükséges tulajdonjogokkal, ezek a dokumentumok még az 1990-es évek elejéről származnak, amikor az Apple és a Kodak szorosan együttműködött egymással. Allan Gropper azonban nem fogadta el az érvelést és az ellenkeresetet, így a Kodak számára a csomag értékesítése lehet az utolsó szalmaszál.

A cég június végén jelentette be, hogy húsz jelentkezővel titokvédelmi megállapodást írt alá, amelynek alapján megnyitja előttük adattárházát, ahol átvizsgálhatják az értékesítésre felkínált portékát. A Kodak már tavaly óta a túléléséért küzd, majd idén januárban hivatalosan csődvédelmet kért. Néhány héttel ezelőtt ugyanakkor arról írtunk, hogy nincs remény a Kodak számára, mert már a szabadalmai sem kelendőek. Az élet azonban közbeszólt és bár eddig egyetlen komoly vevőt se sikerült találni a szabadalomcsomagra, a vállalat kapott egy utolsó esélyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!