Berta Sándor

Beltéri egységet dobna piacra az Apple

A kaliforniai konszern olyan beltéri egységet fejlesztene ki, amelynek segítségével a felhasználók nem csak a televíziós csatornák műsorát foghatják, hanem egyéb tartalmakat is lehívhatnak.

A The Wall Street Journal információi alapján a tengerentúli cég több kábelszolgáltatóval is tárgyalásokat folytat, így szeretné meghódítani az amerikai otthonokat. A kábelszolgáltatók ugyanakkor nem igazán lelkesednek az ötletért, ami érthető is, hiszen ha zöld utat adnak az elképzelésnek, akkor az Apple a közvetlen konkurensük lehet. A társaságnak persze nem csupán a kábelszolgáltatókkal kell megegyeznie, hanem az embereket is meg kellene győznie arról, hogy az ő beltéri egységét válasszák.

A probléma nem a reklámkampány megszervezése, hanem a tervezett beltéri egység ára, ami akár a több száz dollárt is elérheti. Mindez komoly különbséget jelentene a mostani konstrukcióhoz képest, hiszen jelenleg az előfizetők havi 10-15 dollárért bérelik a beltéri egységeket. A Tivo és a Samsung szintén piacra dobta saját készülékeit, azonban eddig nem tudtak komoly eredmény felmutatni.

A hír mindenesetre rávilágít arra, hogy az Apple stratégiát váltott: ahelyett, hogy közvetlenül versenyezni akarna a szolgáltatókkal, inkább együttműködésre törekszik velük. Gyakorlatilag ugyanazt a stratégiát követné, mint az iPhone értékesítésekor, ettől viszont még a kábelszolgáltatók közvetlen vetélytársává válna. Tom Neumayr, a vállalat szóvivője nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta az információkat, csupán annyit mondott, hogy pletykákról és spekulációkról van szó. A beltéri egység piacra dobását komolyan gondolja az Apple, ezt támasztja alá, hogy Tim Cook, a cég első embere részt vett egy júliusi médiakonferencián, ahol a fő tárgyalópartnere Glenn Britt, a Time Warner Cable vezetője volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #1
    Hajrá, Apple, ebben van fantázia.
    A verseny csak nekünk jó, felhasználóknak.