SG.hu·

Ára miatt lesz bukás a Microsoft Surface

A Surface táblagépek túl drágák lesznek ahhoz, hogy a társaság jelentős piaci részesedést szerezhessen, a Windows 8-as táblák gyártói pedig a magas licencdíjak miatt vannak bajban.

Egy komoly kritikával kell szembenéznie a Microsoftnak: Tim Coulling, a Canalys elemzője úgy nyilatkozott, hogy a június közepén bemutatott Surface táblagépek túl drágák lesznek ahhoz, hogy a társaság jelentős piaci részesedést szerezhessen. A helyzetet súlyosbítja, hogy a készülékeket kizárólag a Microsoft boltjaiban lehet majd megvásárolni és ez aligha lesz elég a sikerhez. Éppen ezért a Surface eszközök ugyanolyan bukott termékek lehetnek, mint a Zune; az új táblák aligha szorongathatják majd meg az Apple iPad termékeit, éppúgy, ahogy a Zune is esélytelen volt az iPod ellen.

Coulling hozzátette, hogy a Windows 8-as táblák gyártói sem lesznek könnyebb helyzetben, ha nem tudják nagyon gyorsan csökkenteni az áraikat. Vélekedése szerint a legolcsóbb ARM processzoros Windows 8-as táblagépek 500 dollárba fognak kerülni, az Intel x86-os CPU-ira épülő modellek pedig még drágábbak lesznek. A legnagyobb problémát a Windows 8 túlzottan magas licencköltsége jelenti, ezért azt tanácsolta, hogy a Windows RT-s készülékek gyártói várják meg, amíg a Microsoft csökkenti a licencdíjait.

A Canalys álláspontja szerint a Surface gépek piacra dobása egy komoly hiba volt a Microsoft részéről. Ahhoz, hogy a Windows 8 a táblagépek piacán sikeres legyen, a cégnek szüksége lenne hardverpartnerei segítségére, de a Surface kifejlesztésével pont őket haragította magára. Amennyiben a Surface fogadtatása rossz lesz, akkor a redmondi társaság rákényszerülhet arra, hogy normalizálja a kapcsolatait a partnereivel, akik azonban számos követeléssel léphetnek majd fel azért, hogy így gyakoroljanak nyomást a cégre.

Korábban megjelentek olyan hírek, hogy 600-800 dollárba, illetve 770-1600 euróba kerülhetnek a Surface tábla PC-k. Ezenkívül felmerült, hogy a Microsoft, azt kockáztatja, hogy a Surface miatt kiábrándulnak belőle az OEM-partnerei és végül velük kell majd versengenie.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2012. 08. 08.. 21:59||#49
,,Ugye az eredeti kérdés onnan indult, hogy az MS-nek mibõl van pénze - milyen piacokon piacvezetõ. "

Hogy mi? Nem abból indult ki, hogy az összes létezõ piacon gyenge? EZ azért merész állítás a világ 1-3. legnagyobb informatikai cégére nézve.
© kakamatyi1232012. 08. 08.. 16:55||#48
>Ettõl függetlenül sokkal több helyen használják, mint az M$ SQL-t.
A sokkel tobb hely nalam darabszamot jelent, nem bevetelt:)

>az Oracle piacot nyer, az MS kárára.
Ez igaz, pont a mysql-lel... Valsag van ugyebar...

© Komolytalan2012. 08. 08.. 12:01||#47
Nem is az a baj hogy drágább, hanem az, hogy a jelenlegi MS megoldásokhoz is mérsékelten csatlakozik. Ha meg a rendszergazdák azt mondják, hogy megvizsgáltuk az ügyet, és a tabletet nem tudjuk olyan szinten távolról menedzselni, hogy fel lehessen engedni a céges wifire, akkor elbukják azt a vevõkört, amelyiknek az ár annyira nem számítana.
© Komolytalan2012. 08. 08.. 11:59||#46
">Ettõl függetlenül sokkal több helyen használják, mint az M$ SQL-t.
Na ne rohogtess... Forras?"
Nem röhögni kell, hanem beírni a google-ba, hogy oracle rdbms market share. Ha az oracle saját oldalakat kihagyjuk, akkor is itt egy

forrás
48.8% vs 17.0%, és a tendencia azt mutatja, hogy az Oracle piacot nyer, az MS kárára. Az persze igaz, hogy egy Oracle licensz drágább, mint egy MSSQL licensz. De mindennek pont annyi az ára, amennyit hajlandók érte fizetni, vagyis amennyit ér (tökmind1 hogy minõség miatt, vagy kompatibilitási kényszer miatt).

"Komolyabb multiplatform/multidatabase (pl. ORM) alkalmazasoknal szinte mindenutt a Win/SQlServer vagy a Lin/Oracle parost hasznaljak..."
A fenti cikkbõl azt is láthatod, hogy kifelejtetted pl. az IBM DB2-t.

"For the last few years, when it came to database market share, Oracle typically led the field in terms of revenue, Microsoft SQL Server led in units sold."
Ugye az eredeti kérdés onnan indult, hogy az MS-nek mibõl van pénze - milyen piacokon piacvezetõ. Ha csak a telepített szerverpéldányok számát nézzük, akkor valószínûleg a mySQL mindent vinne, és PostgreSQL is verné az Oracle Enterprise-t is, MS SQL-t is. FB mySQL-t használ, Yahoo PostgreSQL-t. Az azért tolja a darabszámot. Szóval telepített szerverszámban sem domináns az MS SQL. De alapvetõen nem errõl volt szó.
© kakamatyi1232012. 08. 07.. 23:29||#45
>Ettõl függetlenül sokkal több helyen használják, mint az M$ SQL-t.
Na ne rohogtess... Forras?

Komolyabb multiplatform/multidatabase (pl. ORM) alkalmazasoknal szinte mindenutt a Win/SQlServer vagy a Lin/Oracle parost hasznaljak...
Es mivel ceges kornyezetben a Win piacvezeto, nyilvan az SQL server van tulsulyban...
(Itt most kizarnam a opensource megoldasokat hasznalo cegeket, azok nem vesznek adatbaziskezelot...)

Az egyszerubb fejlesztesekhez tutti hogy nem vesznek Oracle-t, raadasul az Oracle-hez erto fejlesztok szama is sokkal kevesebb, mint az MS stackhez ertoke... Nezd csak meg barmelyik allasportalon hany Ora es hany Sql server fejlesztot keresnek:)

For the last few years, when it came to database market share, Oracle typically led the field in terms of revenue, Microsoft SQL Server led in units sold.

Szoval visszaterve az eredeti kijelentesedre:
>és adatbázis szerverekben se domináns
Eladott darabszamban sajnos epphogy dominans...
-1
© BlackVoid2012. 08. 07.. 22:06||#44
Szerencsere az MS lovoldozi a nagy ongolokat. Mondjuk erthetetlen, hogy lehetnek ennyire ostobak.

Hogy akarnak szembeszallni az iPad-el, ha dragabb a keszulek???
© narumon2012. 08. 07.. 19:28||#43
Itt van, hogy mibõl van MS-nek pénze:

Fiscal 2011 Income by Division

Windows & Windows Live: $12.281 billion, down 6 percent from $13.034 billion a year earlier.
Server & Tools: $6.608 billion, up 19 percent from $5.539 billion a year earlier.
Business: $14.124 billion, up 23 percent from $11.504 billion a year earlier.
Online Services Business: Loss of $2.557 billion, up 9 percent from $2.337 billion loss a year earlier.
Entertainment & Devices: $1.324 billion, up 114 percent from $618 million loss a year earlier.
© Sir Ny2012. 08. 07.. 19:14||#42
and?
© messen2012. 08. 07.. 15:51||#41
Az én apukám akkor is erõsebb :D

Mindegy. Mióta volt a kezemben a kütyü, elõvett az "ez nekem kell" érzés. Szép, könnyû, windows van rajta, tehát szét tudom majd hackelni olyanra, amilyenre akarom, stb.
Az ára, szerencsére, nem érdekel. Úgysem a soványpénzûeknek szánják. Azért azt remélem, hogy a levelezõ idegesítõ fagyási hajlamát kijavítják megjelenésig <#rolleyes>
© Komolytalan2012. 08. 07.. 13:59||#40
Vagyis nem Windows...