MTI

3,5 millió euró egy adócsalókat tartalmazó CD-ért

Német adócsalók adatait tartalmazó CD okoz ismét feszültséget a német-svájci kapcsolatokban, ezúttal a baloldali vezetésű Észak-Rajna-Vesztfália tartomány adóhivatala vásárolt egy adathordozót, amely ezer személyről tartalmaz információkat. A lépést svájci politikusok és a konzervatív-liberális berlini koalíció is bírálja.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a Bild című lap hétfői számában hangsúlyozta: eseti adatszerző akciókra nem lehet tartós adópolitikát építeni. A tartományi kormány szociáldemokrata pénzügyminisztere, Norbert Walter-Borjans ugyanakkor azt emelte ki a lapnak adott nyilatkozatában, hogy elfogadhatatlan a berlini vezetés által szorgalmazott német-svájci egyezmény a Svájcban tartott német bankszámlák megadóztatásáról, mert az továbbra is lehetőséget biztosít az adóelkerülésre.

Sajtóbeszámolók szerint az észak-rajna-vesztfáliai adóhivatal a tartományi kormány felhatalmazásával 3,5 millió eurót fizetett a CD-ért, amely a zürichi Coutts bank ezer német ügyfelének nevét és számlaszámát tartalmazza, és két további CD beszerzésére is készül. A düsseldorfi kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést, Norbert Walter-Borjans pedig leszögezte, hogy nincs mód szakítani az utóbbi években követett gyakorlattal, mert a hatóságoknak minden lehetséges információra szükségük van az adóelkerülés elleni harchoz.

A svájci Kereszténydemokrata Néppárt (CVP) parlamenti frakcióvezetője, Urs Schwaller szerint az eljárás "nem méltó egy jogállamhoz". A berni kormány nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős államtitkársága szerint pedig a 2011-ben aláírt egyezmény ratifikációjának lezárásáig "mindkét félnek be kell tartani" az abban foglaltakat. Becslések szerint német magánszemélyek 130-180 milliárd euró körüli összeget helyezhettek el Svájcban adókerülés céljával. A német hatóságok az utóbbi négy évben összesen 5 olyan adathordozót elemeztek, amelyek német állampolgárok külföldi feketeszámláiról tartalmaztak adatokat, az így nyert információk alapján indított eljárások révén az állam több mint 600 millió euró bevételre tett szert.

Az egyezmény szerint a németországi illetőségű magánszemélyek svájci pénzintézeteknél elhelyezett és a német adóhatóság elől eltitkolt eszközeire 21 és 41 százalék közötti adót vetnek ki - az összeg nagyságától és az elhelyezés óta eltelt idő hosszától függően - 10 évre visszamenőleg. Az adó beszedéséről a svájci pénzügyi igazgatás gondoskodik, amely azután átutalja az összeget Németországnak. Az eljárás anonim, vagyis a pénzüket Svájcba menekítő németek legalizálják a megtakarításukat, és továbbra sem kell felfedni kilétüket. A svájci törvényhozás elfogadta a két ország pénzügyminisztere által aláírt megállapodást, Németországban viszont a tartományokat képviselő felsőház - Bundesrat - még nem szavazott róla. A baloldali vezetésű tartományok ellenzik a megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    ezek után az adócsalók majd a Cayman-szigetekre viszik a pénzüket, ha onnan lopna ki vki egy cd-t tele névsorral, akkor ideig-óráig élne, mert a világ összes nagykutyája (értsd maffiozó, diktátor, stb.) őt vadászná
  • TARTYOM #2
    :D
  • Zoli007 #1
    Svájc helyében én lenyúlnám az összes lóvét, és rákenném a németekre. Ráfér azokra a hülyékre.