SG.hu·

Még az idén jöhet a mini iPad

Az Apple nem ül ölbe tett kézzel és hónapokon belül piacra akarja dobni a Nexus 7, a Surface és a Kindle Fire 2 ellenfelének szánt iPad-változatot.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség birtokába jutott adatok alapján az új modell kijelzője néhány centiméterrel kisebb lesz az iPad képernyőjénél és ezzel párhuzamosan a felbontása is gyengül. Az új termék vékonyabb és olcsóbb is lesz. A hírügynökség rámutatott, hogy az Apple már 2010-ben fontolgatta egy kisebb verzió piacra dobását, azonban a tervekből akkor nem lett semmi, főleg azért, mert Steve Jobs is szkeptikusan fogadta az elképzelést. Jobs ugyanis úgy vélte: a 7 vagy 8 collos képernyők túl kicsik a tábla PC-s tartalmak megjelenítéséhez és legalább 9,7 collos kijelzők kellenek a táblás alkalmazások készítéséhez.

A fejlesztéseket ismerő bennfentesek kiszivárogtatása szerint - már amennyiben ilyen dologról beszélhetünk a híresen titkolódzó cégnél - a mini iPad legkorábban októberben kerülhet a boltokba. Az Apple célja ezzel a stratégiaváltással az, hogy egy olyan készülékkel jelenjen meg a piacon, amely sikeresen veheti fel a harcot a nemrég bemutatott Nexus 7 és Surface, valamint a július végén érkező Kindle Fire 2 táblagépekkel szemben. Amennyiben a terv megvalósul, úgy Shaw Wu, a Sterne Agee & Leach Inc. elemzője szerint valóra válhat az érintett cégek legrosszabb rémálma, hiszen a kaliforniai cég több szempontból is előnyben lesz a vetélytársaival szemben. Az alkalmazásboltban már 225 000 program érhető el, ráadásul a társaság több mint 360 bolttal rendelkezik, ami a termékek kipróbálása szempontjából mindenképpen hasznos.


A The Wall Street Journal szintén bennfentesekre hivatkozva azt közölte, hogy az Apple ázsiai beszállítói már az új termék szeptemberi sorozatgyártására készülnek. A mini iPad ára 200 dollár körül lehet majd és a kijelzőket az LG Display, illetve az AU Optronics fogja gyártani. Tehát míg régen több száz vagy esetleg ezer dollárral voltak drágábbak az Apple termékei a versenytársak kínálatánál, hamarosan csak 50-100 dolláros különbségről beszélhetünk majd. Az Apple iPadje 61 százalékkal rendelkezik a táblagépek piacából, ezért versenytársainak az adja a legjobb esélyt, ha a piac olyan szegmensébe próbálnak betörni, ahol a túlsúlyos ellenfél nem képviselteti magát. Eddig a kisebb gépek értékesítése kínálta ezt az esélyt, amely azonban hamarosan elveszhet.

A Microsoft június közepén, míg a Google június végén mutatta be saját tábla PC-jét. Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy az Amazon július végén piacra dobhatja a Kindle Fire 2-t. Érdekesség, hogy februárban már felbukkant egy olyan hír, miszerint 8 collos kijelzővel szerelt iPad érkezhet. A tesztpéldányok elkészítéséhez az Apple együttműködött több gyártóval, s ezek között már akkor szerepelt az LG Display és az AU Optronics.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Papichulo2012. 07. 11.. 14:39||#93
"Akkor kérlek, nevezz meg olyan operációs rendszer teljes verzióváltást, aminél nem akadtak kompatibilitási problémák..."

Inkabb te nevezz meg olyanokat ahol AT KELLETT IRNI a programot, hogy mukodjon az ujabb valtozaton... ez minden ceg agyreme. Nemhogy 100ezres nagysagrendben kelljen ilyet csinalni...

Irtam peldaul egy erosen komplex GIS rendszert meg a 90-es eveg vegen, 2000-es evek elejen, vannak benne rendszerkozeli dolgok es akkor meg Win98-on dolgoztunk. A kedvedert kiprobaltam es tokeletesen megy Win7-en az akkori exe.

Nem varhatjak el cegektol, hogy a regota nem fejlesztett programjaikat atirjak barmilyen formaban is, egyaltalan nem erdekuk megtenni. Hogy aztan megszunt cegekrol, szetszeledt fejlesztoi team-ekrol, elveszett forrasokrol, ne is beszeljuk. Ismetlem, ha barmit is at kell irni Win8-ra, hogy azon normalisan mukodjon, akkor halott az egesz platform!

"Van egy nagyon egyszerû koncepció: az MS elkészít egy érintõképernyõ vezérlési sablont és azt kiadja. Valószínûleg pont ez történt, de mint említettem, ennyire mélyen nem vagyok otthon a témában. "

Otletem sincs, hogy itt mirol beszelsz, de szerintem hagyjuk is a talalgatast... szamomra ugy tunik, hogy nagyon el vagy tevedve a temaban 😊

"Megjegyzem, ezeket a változtatásokat nem az MS programozói végzik, ahogy ezt már leírtam korábban is. Szóval továbbra sem értem, mi a probléma a koncepcióval."

Hanem kicsoda? Mutass legyszives barmilyen hirt a netrol ahol megkertek volna fejlesztoket, hogy irjak at a programjaikat, hogy Win8-on is fusson! Ennek azert kell, hogy nyoma legyen. Plusz amit irtam feljebb, hogy nagyon-nagyon keves cegnek erdeke, hogy regen elfeledett programokban foltozgassanak.
© M22012. 07. 09.. 21:26||#92
Lehet hogy nem 150 ezer app lesz, hanem 150-1000.

Na meg egy marketing elõadáson, ahol egy cég fényezi saját magát, ott erõsen kétkedve kell elhinni a jövõbeni számokat...

"- Hatvankilenc hóóónaaap??? - Nem, hat vagy kilenc hónap!" :-)
© lordsithlord2012. 07. 09.. 20:33||#91
"Magyarul "atiras" nelkul nem fognak ezek normalisan mukodni Win8 tableten? Es kompatibilitasi problemak is lesznek? Akkor mar most megbukott a rendszer..."

Akkor kérlek, nevezz meg olyan operációs rendszer teljes verzióváltást, aminél nem akadtak kompatibilitási problémák...

Hogy csak az MS-nél maradjak, nem volt olyan újításuk ezidáig, aminél ne akadt volna néhány kompatibilitási probléma. Jó példa erre a nem túl régi XP - Win7 átállás, mikor is kisült, hogy XP alatt mûködõ programok Win7 alatt nem mûködnek különbözõ erõforráskezelési eltérések miatt. Ugyanez volt anno a Win98 - XP átállásnál ias, csak ott nemes egyszerûséggel nagyon sok esetben szõnyeg alá söpörték a dolgot.

Az MS most végre egyszer elõre gondolkodik és már elõre gondol az ilyen problémákra, nem utólag akar mindenféle segédmegoldásokat (lsd. pl. Win7 alatt az XP módot) beleépíteni a rendszerbe. Ebben szerintem a fejlõdésüket kellene látni, nem pedig egybõl bukásra ítélni a programot.

"Ezekhez a valtoztatasokhoz lenne szukseg a forrasra, mivel anelkul nem nagyon tudnak uj verziot forditani... remelem ennek tukreben mar erted, hogy mirol beszeltem korabban."

Van egy nagyon egyszerû koncepció: az MS elkészít egy érintõképernyõ vezérlési sablont és azt kiadja. Valószínûleg pont ez történt, de mint említettem, ennyire mélyen nem vagyok otthon a témában. Mindenesetre ezzel megoldják, hogy nekik ne kelljen idegen cégek forrásaiban kutakodniuk és õk sem adnak ki semmi hipertitkos dolgot, csupán egy közérdekû kódrészt. Ilyet korábban is csinált már az MS, még anno a Vista bevezetésekor. Akkor balhé is volt belõle, mivel ostoba módon túl sok adatot adtak ki, így még a rendszer kikerülése elõtt már kikerült a netre a forráskód egyes kritikus része, ráadásul ha ez nem lett volna elég, a biztonsági modul egyes elemei is (konkrétan a szériaszámokból egy csomó, így ezeket kénytelenek voltak érvényteleníteni és újakat generálni).

Megjegyzem, ezeket a változtatásokat nem az MS programozói végzik, ahogy ezt már leírtam korábban is. Szóval továbbra sem értem, mi a probléma a koncepcióval.
© Papichulo2012. 07. 09.. 18:42||#90
"Az átírás, mint már leírtam, valószínûleg a kezelõfelület eltérésébõl adódik (azaz az általad elõszeretettel emlegetett egér - érintõképernyõ vezérlési mód eltérésbõl), emellett pedig a már jól megszokott operációs rendszer verzióváltásból adódó kompatibilitási problémákat igyekezhetnek megoldani."

Magyarul "atiras" nelkul nem fognak ezek normalisan mukodni Win8 tableten? Es kompatibilitasi problemak is lesznek? Akkor mar most megbukott a rendszer...

"pont neked kellene értened, mit is jelenthet egy más kezelõeszköz és kezelõ felület, miken kell változtatni, hogy a programok könnyen, felhasználó barát módon kezelhetõek legyenek."

Ezekhez a valtoztatasokhoz lenne szukseg a forrasra, mivel anelkul nem nagyon tudnak uj verziot forditani... remelem ennek tukreben mar erted, hogy mirol beszeltem korabban.

Nem tudom mi az a "rendszerinformatikus", de biztos vagyok benne, hogy eleted folyaman mar kellett forditanod forrasbol, szoval nem igazan ertem a megertesi problemadat... kepben kell, hogy legyel a koncepcioval kapcsolatban!

"Azt is mondtam, hogy azt nem lehet tudni, hogy a már kész appokon felüliek milyen készültségi állapotban vannak, mint ahogy az is egyértelmû szerintem, hogy nem akkor kezdték el ezeket írni, mikor a kijelentés elhangzott."

Jo, maradjunk annyiban, hogy en nagyon fogok csodalkozni, ha oktoberben ott fog figyelni 150k+ hasznalhato - reszben vadonatuj - applikacio a store-ban...
© lordsithlord2012. 07. 09.. 14:29||#89
"No az applet alatt akkor nem tudom mit értünk, de, hogy 150 programozó éjt nappallá téve dolgozva sem tud 150 ezer programot összehozni pár hónap alatt abban biztos vagyok. Vagy abból lesz 150.000, hogy 1 digitális óra applet, ugyanez más színben, és ugyanez más hátterekkel és akkor ez már 48db applet?"

Neked is mondom, nem a 150 programozó fogja összehozni ezeket a programokat, õk a Store-t fogják a kész programokkal feltölteni, felületet tesznek mögé, emellett készítik el az MS saját appjait.
Az viszont bennem is felmerült, nem tagadom, hogy ezek nem teljesen eltérõ appletek lesznek, hanem ahány kisebb eltérés lesz (pl. az általad említett óra több felülettel), annyiszor külön számolják majd. Ezt megintcsak nem tudhatom, ennyire mélyen nem mentek bele a bemutatókon a Store rendszerébe.

"A majd Win8 asztalra készült progik nagy részét ( ha nem lesz kurva nagy munka) biztos ellátják tabletes GUI-val is, de ez akkor is 0-ról indulást jelent, ráadásul szerintem elég komoly pluszmunkát is."

Alapvetõen a tabletes GUI-t elég lesz egyszer elkészíteni, utána már csak célirányosan kell módosítani a programnak megfelelõen. Szóval elkészíteni lehet, hogy nagy meló, de a módosítás már nem jelent olyan komoly plussz munkát.
© lordsithlord2012. 07. 09.. 13:20||#88
"Miert kell ezeknek az "appoknak a nagy resze"-t, tobb, mint 75k+ programot atirni "kifejezetten tabletes használatra"?"

Az átírás, mint már leírtam, valószínûleg a kezelõfelület eltérésébõl adódik (azaz az általad elõszeretettel emlegetett egér - érintõképernyõ vezérlési mód eltérésbõl), emellett pedig a már jól megszokott operációs rendszer verzióváltásból adódó kompatibilitási problémákat igyekezhetnek megoldani.

De mint már említettem, én nem vagyok programozó, így csak következtetni tudok a dolgokra azokból a dolgokból, amiket rendszerinformatikusként látok. Ellenben mintha te pont azt emlegetted volna, hogy programozó vagy, tehát pont neked kellene értened, mit is jelenthet egy más kezelõeszköz és kezelõ felület, miken kell változtatni, hogy a programok könnyen, felhasználó barát módon kezelhetõek legyenek.

"Azt mondtad, hogy meg hianyzik 50k alkalmazas oktoberig... honnan fognak ezek jonni? Most megkerestek meg par ezer fejlesztot, hogy irjak at a programokat sajat maguk?

...

Nagyon kaotikus dolgokrol beszelsz... szerintem felreertettel valamit azon a bemutaton, mert azt nehezen tudom elkepzelni, hogy par honap alatt a Microsoft a "semmibol" elohuz 50k+ "tabletes hasznalatra" optimalizalt programot."

Azt is mondtam, hogy azt nem lehet tudni, hogy a már kész appokon felüliek milyen készültségi állapotban vannak, mint ahogy az is egyértelmû szerintem, hogy nem akkor kezdték el ezeket írni, mikor a kijelentés elhangzott.
© narumon2012. 07. 09.. 11:28||#87
"azt már írtam, ki kell várni a Win8-at ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, mekkora nehézséget okoz egy asztali progi kezelése egy tableten."

Ezen nincs mit kivárni. Nem lehet normálisan asztali OS-re (egér és bill) írt szoftvert tableten kezelni. Lesznek majd önkinzó csoport tagok akik szerint ez így jó, de akkor sem lesz jó. A majd Win8 asztalra készült progik nagy részét ( ha nem lesz kurva nagy munka) biztos ellátják tabletes GUI-val is, de ez akkor is 0-ról indulást jelent, ráadásul szerintem elég komoly pluszmunkát is.

"lesz egy a Market rendszerére erõsen hasonlító webes felület, rajta közel 150ezer applettel. Pontosan ezen a célon dolgozik egy teljes programozó csapat, közel 150 programozó az MS-nél. Jelenleg (ez a májusi eredmény) már közel 100ezer applet készen van, fent van a felületen, de ezt az MS nem találta elégnek, a Win8-as tabletek megjelenésére a 150ezret tûzték ki célul."

No az applet alatt akkor nem tudom mit értünk, de, hogy 150 programozó éjt nappallá téve dolgozva sem tud 150 ezer programot összehozni pár hónap alatt abban biztos vagyok. Vagy abból lesz 150.000, hogy 1 digitális óra applet, ugyanez más színben, és ugyanez más hátterekkel és akkor ez már 48db applet?

"Szóval ha az MS megcsinálja nagyra törõ terveit, akkor a bevezetésre már megfelelõ szoftvertámogatás is lesz mellé"

Ez az amit nem tudok elhinni. Sajnos a fejlesztési idõ ugyanis manapság nem csökken hanem erõteljesen nõ.
© Papichulo2012. 07. 09.. 10:39||#86
"A legacy alkalmazások valóban, változtatás nélkül is fognak futni. "

Miert kell ezeknek az "appoknak a nagy resze"-t, tobb, mint 75k+ programot atirni "kifejezetten tabletes használatra"? Hogyan irjak at ezeket ilyenforman? Mit jelent ez az atiras?

"Ebben hol szerepel, hogy az MS programozói külsõ cégek appjaiba turkálnak?"

Azt mondtad, hogy meg hianyzik 50k alkalmazas oktoberig... honnan fognak ezek jonni? Most megkerestek meg par ezer fejlesztot, hogy irjak at a programokat sajat maguk? Vagy ki irja at, vagy mi?

Nagyon kaotikus dolgokrol beszelsz... szerintem felreertettel valamit azon a bemutaton, mert azt nehezen tudom elkepzelni, hogy par honap alatt a Microsoft a "semmibol" elohuz 50k+ "tabletes hasznalatra" optimalizalt programot.
© lordsithlord2012. 07. 09.. 06:32||#85
Akkor javaslom, a kedves programozók nézzenek utána a Win8 hátterének, vagy járjanak el az általam említett informatikai elõadásokra <#nevetes1>
Ahogy írtam, ezek publikus rendezvények, bárki, aki regisztrál a nagykereknél (ezt bármelyik cég megteheti), az jelentkezhet rájuk. És ezeken a rendezvényeken gyakran hangzanak el olyan infók is, amikrõl a neten még nincs kint hír, mivel hivatalosan még nem publikusak, de nem is az ultratitkos kategóriába tartoznak. Természetesen ezeken az elõadásokon se lehet mindent megtudni, igen gyakran hangzanak el olyan kérdések is, amikre az elõadók nem válaszolhatnak a titoktartásra hivatkozva.

A legacy alkalmazások valóban, változtatás nélkül is fognak futni. Ez minden vitán felül áll, pontosan ez a Win8 alapvetõ célja, a Windows-os eszközök közötti korlátlan átjárás. Éppen ez okoz nemegy félreértést, mivel sokan ezt úgy értelmezték, hogy Win8 alatt kizárólag csak appok lesznek PC-n is, pedig errõl szó nincs. Pusztán arról van szó, hogy az átjárás oda-vissza értendõ, azaz ami megy PC-n, az menni fog tableten/mobilon és viszont.

Azt az MS is felismerte, hogy vannak szoftverek, amiknél kellhet kifejezetten tabletes verzió is (olyasmi ez, mint a portable verzió bizonyos szoftvereknél: nem teljes értékû, picit kisebb tudású, bizonyos funkciók kiemelve, esetleg a más kezelésre átdolgozva, stb.) szükséges, mivel gyakorlatilag egy új kezelõeszközön kell dolgozni.

Emellett vannak olyan szoftverkészítõk, akiknek appjai Androidon és más rendszereken (WebOS, Cisco, IOS, Symbian, stb.) beváltak az appjai és az ezeket készítõ programozó cégekkel / csoportokkal megegyeztek, hogy ezekbõl szükséges lenne Windows-os verzió is. Sok ilyen app egyébként publikus is (persze nem a Win8-as kiadásuk, de lehet tudni, hogy lesz az is), ilyen például az egyre terjedõ Facebook appja is, ami szó szerint minden platformra és rendszerre kijött.

Ki írta azt, hogy MS programozók dolgoznak más cégek szoftverein??? Mert én ugyan nem. Hogy magamat idézzem:
"Pusztán azt mondtam, hogy ezen a tervezeten egy komplett programozói gárda dolgozik, gondolom a hatalmas mennyiségû adat webfelületre való feltöltésén, a keretrendszer kidolgozásán és természetesen a saját appok fejlesztésén is. Tehát a 150 programozó alapvetõen a Store projektjén dolgozik, nem pedig kizárólag az appokon."

Ebben hol szerepel, hogy az MS programozói külsõ cégek appjaiba turkálnak? SEHOL! Ebben az szerepel, hogy megkapják a kész appokat, ezeket rendszerezik, elkészítik a webes hátteret (azaz a Store felületét), feltöltik. És EMELLETT vannak olyanok, akik kifejezetten az MS-nek készítenek SAJÁT appokat, amik ugyanúgy bekerülnek a Store-ra.

Egyébként meg nem a teljes Store titkos, ha jól tudom (ennek most így hirtelen nem tudok utánanézni, nincs Win8-as gépem jelenleg), akkor az RP kijövetelekor a MNETRO appjainak egy része publikus lett és ingyen letölthetõ magából a METRO felületbõl kiindulva. Errõl árulkodik az MS következõ fórumtémája is: http://answers.microsoft.com/en-us/windows/forum/windows_8-windows_store/how-do-i-search-the-windows-8-store/a26c0644-2bbb-45e9-9557-8564a8adcbca

Ha a számokon akarsz lovagolni, valóban, nem tudom, hogy pontosak-e, nem netrõl, hanem mint mondtam, MS bemutatóról származnak, amit az MS szakemberei tartanak. Javaslom, ha annyira érdekel, keresd meg a Microsoft Magyarország Windows8-cal foglalkozó kollégáit, õk biztos tudják a pontos számokat. Vagy mégegyszer mondom, menj el a bemutató elõadásokra, ott is lehet kérdezni. Bár azt szívesen megnézném, milyen képet vágna az MS szakember, ha tõle is linkeket meg bizonyítékokat követelnél arra, amit elmond <#nevetes1>
© Papichulo2012. 07. 08.. 23:44||#84
"Ezeknek az appoknak a nagy része nem új, pusztán régebbi, elterjedt alkalmazások átírása kifejezetten tabletes használatra."

Magyarul at kell irni a mar kesz programokat Win8-ra? Errol eddig nem volt szo! Eddig mindenki azt mondta, hogy valtoztatas nelkul fognak futni a legacy alkalmazasok... akkor most hogyan is van ez? Valami webes info errol? Van itt par programozo a forumon aki nagyon szivesen hallana meg errol.

Meg aztan, hogy van az, hogy MS programozok dolgoznak mas cegek software-ein? Csak ugy megkaptak a forrast? Hogyan magyaraztak ezt a bemutaton? Honnan fog jonni az ujabb 50k "applet", meg par ezer fejlesztot beszerveznek, vagy hogy?

"És nesze neked, ennyit a híres "interneten nem létezik" szövegedrõl: nekem kevesebb, mint 2 percembe tellett megtalálni a leendõ Windows Store publikus, Preview oldalát"

Senki sem allitotta egy pillanatig sem, hogy nem lesz Windows Store... ez eddig is egyertelmu volt. En mindossze arrol nem talaltam adatot, hogy 150 programozo dolgozna 150k alkalmazason, melyek kozul 100k mar kesz van. Ez az egesz olyan hihetetlenul hangzik... foleg mivel sehol sincs errol semmi adat. Ha errol is talalnal egy annyira remek linket, mint amivel az elobb szolgaltal egy olyan dologrol, amivel mindenki tisztaban volt, akkor legalabb, mi foldi halandok, itt az sg-n is tobbet tudhatnank a Windows jovojerol. Koszonjuk elore is 😉