Gyurkity Péter

Feleslegesen sokat költünk a mobilos előfizetésekre

Egy friss brit felmérés szerint a szigetország lakossága hatalmas összeget pazarol éves szinten a mobiltelefonos előfizetésekre, így a felesleges kiadások visszafogásával rengeteget spórolhatnának.

A mobilszolgáltatók összehasonlítására, azok elemzésére szakosodott billmonitor.com január és április között végezte el az idei évre vonatkozó felmérést, amelyben csaknem 70 ezer mobilos számlát vettek közelebbről szemügyre, természetesen az előfizetők nevének elhagyásával. Kiderült, hogy több millió vásárló sokat spórolhatna a feleslegesnek tűnő előfizetések mellőzésével, mivel egy kis töredékét használják csak fel az engedélyezett forgalomnak.

Az anyagban többek között azt olvashatjuk, hogy az idei évben a brit előfizetők nagyjából 6 milliárd fontot költenek ezen kiadásokra, amelyre az esetek jó részében nincs is szükség. Ez - azon kívül, hogy maga a szám 1,1 milliárddal nagyobb, mint a tavalyi évben - nyilván hatalmas összeg, mi több, az londoni olimpiára eredetileg szánt pénzt is jócskán felülmúlja. Mintegy 26 millió felhasználó tudná elkerülni a felesleges, túlzó kiadásokat, ha alaposabban körülnézne a piacon, lehetőleg a kisebb, több kedvezményt, és olcsóbb kártyás megoldásokat kínáló szolgáltatókat is bevonva a körbe, ezzel egy időben pedig távol maradna a legújabb okostelefonoktól, amelyek szintén nem alacsony árukról híresek.


49% kevesebbet használ, mint 100 MB, 24% 100 és 250 MB között van, és alig 27% használ havonta többet, mint 250 MB. Ennek ellenére a brit felhasználók 88%-a több, mint 500 MB-ra fizet elő havonta

A szolgáltatók persze örülnek a gyors növekedésnek, hiszen számukra éppen ezen a két területen kínálkozik esély a még nagyobb profitra. A legújabb, menőnek számító okostelefonok a megjelenést követő első időszakban igencsak drágának mondhatók, a több évre szóló szerződésekkel pedig végeredményben az olcsóbb készülékeken is nagyot hasítanak. A dokumentum készítői szerint kellő körültekintéssel éves szinten (csak idén) 4,32 milliárd fontot tudnának megspórolni az országban, hiszen mindössze az előfizetők 26 százaléka nem pazarolja pénzét felesleges szolgáltatásokra.

Jellemző adat azonban, hogy az olimpiai játékokra egy januári cikk szerint csaknem tízszer annyit költenek, mint ahogy azt 2005-ben eredetileg gondolták - a spórolás tehát felsőbb szinteken sem divat, sőt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuthulu #24
    Igen tudom, láttam már többször is mindkét linket, és a számoson lepödtem meg leginkább, korábban is láttammár néhány szónál használni, de amikor ezt kapásbol gondolkodás nélkül a 3. szó után folyékonyan olvastam, ott meglepödtem:D
  • Papichulo #23
    "ilyen"-t ijen-nek is megérti az ember "éppen uyg mnit ezt a fajta irámsódot is egy bvizonyos szitnig"

    Ha mar felhoztad ezt a temat, itt egy erdekes cikk a kerdeskorrol, hogy mi mindent fel nem tud dolgozni az agy: http://www.theepochtimes.com/n2/science/understanding-reading-comprehension-the-scrambled-siceintfic-sudty-18093.html

    De persze mar cafolat is van ra: http://www.mrc-cbu.cam.ac.uk/people/matt.davis/cmabridge/ :)
  • chuthulu #22
    nyugi nemveszem magamra, és tudom hogy ez sg normális részlege, és nem gumiszoba, de neten nem szoktam figyelni rá, inkább a sebességre, és az érthetöségre törekszek ("ilyen"-t ijen-nek is megérti az ember "éppen uyg mnit ezt a fajta irámsódot is egy bvizonyos szitnig":D
  • Papichulo #21
    Semmi gond, csak a tisztanlatas vegett ideztem, erre a kijelentesre reagalva: "Unlimited United Kingdom hivás, <b>bármely szolgáltatóra</b>"

    ps: Minden rosszindulat nelkul, a nyelvtannal azert baratkozhatnal egy kicst ;)
  • chuthulu #20
    bocs, ez a része nemigen volt eszembe, mivel csak giffgaffosat hivok áltlaában, nem is érint, de szerintem ez a 250 perc is elég bőven
  • Papichulo #19
    Nitpick:

    "10 fontér(átlagba 3500 forintér) Unlimited United Kingdom hivás,"
    !=
    "For only £10 get 250 UK minutes, unlimited UK texts and unlimited mobile Internet for one month." - http://giffgaff.com/goodybags/10pound-facebook-goodybag
  • Zoliz #18
    Nem értek egyet eme eszmefuttatással, a szolgaltatók szándékosan félrevezetik az embert es egyedul az fizet keveset aki nem a reklamokat nezi. A mobilszolgaltatoknak jogukban all felrevezetni, mert annyiert es anyit adnak el amennyiert megveszik az adott szolgaltatast.

    Birka nepseg :)
  • chuthulu #17
    jah és azt lehagytam hogy hogyha nemtöltöd fel semmivelse a telót, csak (ingyen) rendelsz egy simkártyát, más giffgaffos kártyát tudsz hivni ingyen és smst is tudsz küldeni, feltölteni cska akkor kell ha pl giffgaffos kártyád van és t-mobilosat akarsz hivni(ergo, saját hálózaton belül unlimited hivás, sms, 10fontér meg aztcsinálsz amit akarsz 1 hónapon át, kivéve piratebay mert azt az összes szolgáltató blokkolja)
  • chuthulu #16
    giffgaff a szolgáltató, GoodyBag csomag 10fontért


    Cat >> értem a lényegét, de mivel ez az ajánlat amit irtam a "fejlett nyugat"-on van szerinted melyik jóképességü gondolkodna ésszel?:D

    (személyes tapasztalat minden nap, mivel itt kinn élek)
  • Tetsuo #15
    LOL Hol van ilyen ajanlat?