Gyurkity Péter

Itthon is jön a Google Play Pass

Az előfizetéses szolgáltatás újabb 24 európai országban vált elérhetővé.

A Google eredetileg még tavaly indította útnak saját előfizetéses ajánlatát, amelyet sokan az Apple Arcade által jelentett kihívásra adott válasznak tekintettek, bár itt valószínűleg inkább arról volt szó, hogy az előfizetéses platformokban rejlő előnyöket szerették volna jobban kiaknázni. Most több új európai országban, így hazánkban is elérhetővé vált a megoldás.

A Google Play Pass hivatalos támogatói oldalán megtaláljuk a főbb követelmények listáját, erre rögtön ki is térünk, először azonban azt érdemes tisztázni, hogy a szolgáltatás pontosan mit is takar. Tulajdonképpen a Play Store keretein belül elérhető több mint 500 alkalmazás egyidejű eléréséről van szó, amelyet akkor kapunk meg, ha havi 5 euró, illetve évi 30 euró megfizetése mellett döntünk (az Egyesült Államokban ugyanennyi dollárért elérhető ugyanezen ajánlat). A családok számára könnyítést jelent, hogy az erre kijelölt személy további 5 családtaggal oszthatja meg a hozzáférést, bár ennél fontosabb szempont, hogy pontosan mihez is férünk hozzá. Ezzel kapcsolatban több kritikát olvashattunk az utóbbi hónapokban, bár azért a kínálatban megtalálunk olyan neveket (Star Wars: Knights of the Old Republic, Titan Quest, Shadow Fight 2), amelyek kellően vonzóvá tehetik a csomagot.

A most közzétett rövid bejelentés szerint az újabb 24 európai ország között hazánk is megtalálható, vagyis október elejétől itt is elérhető az előfizetés, már amennyiben teljesítjük a főbb követelményeket. Ezen a listán az Android 4.4-es verziója számít az abszolút minimumnak, ennél régebbi szoftverrel tehát nem érdemes próbálkozni, miközben a Play Store app esetében a 16.6.25-ös verzióra van szükségünk, amelyhez nyilván érvényes fizetési mód, azonos Google Play és számlázási ország, illetve Google-fiók csatlakozása elengedhetetlen.

Arról egyelőre még nincsenek adatok, hogy a Play Pass mennyiben járul hozzá a bevételek növeléséhez, ez azonban idővel valószínűleg egyre nagyobb szerepet játszik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!